Parmezános krumplileves húsos szalonnával és kukoricával

Mostanában újra rákaptunk a levesre. Bizony, nálunk ez nagy szó, mert alapvetően nem vagyunk nagy levesfogyasztók. Míg nem pár hete ismét nagyon megkívántam, és olyan jól esett, hogy azóta többször is főztem – hol ilyet, hol olyat. A most itt is bemutatkozó krumplileves szintén köztük volt, és mivel nagyon ízlett, úgy éreztem, helyet kell kapnia a blogon. :) A krémesített hagymás alap most nagy favorit, és bár nem mostanában „fejlesztettem ki”, az utóbbi hetekben szinte minden levesemhez használom. :D
Levesből jelenleg képesek vagyunk annyit enni, hogy nem is kell utána második fogás.

Hozzávalók 4 személyre:

Leveshez:
12 dkg kockázott, húsos szalonna
2 fej vöröshagyma
40 dkg krumpli (lisztesre fövő, tisztítva mérve)
10 dkg konzerv kukorica
10 dkg reszelt parmezán
1 ek. Toscana fűszerkeverék (ennek híján: oregánó, bazsalikom, majoránna, rozmaring, borsikafű, kakukkfű, zsálya)
őrölt fekete bors
só
1 l tyúkhúsalaplé vagy víz + 1 leveskocka
1 tk. mangalicazsír

Tálaláshoz:
személyenként 1 ek. tejföl
személyenként 1 felszeletelt, pirított zsemle

elkészítés:

1. A szalonnát a felhevített zsíron megpirítjuk, majd kiszedjük a lábasból, és félretesszük.
2. A visszamaradt zsíron megdinszteljük a felkarikázott hagymát, közben sózzuk, majd rátesszük a fele mennyiségű, kis kockákra vágott krumplit, és 1-2 percig együtt dinszteljük.
3. Felöntjük fél liter húslevessel (vagy leveskockás vízzel), felforraljuk, és fedő alatt puhára pároljuk. Botmixerrel krémesre dolgozzuk.
4. Beletesszük a felkockázott krumpli másik felét, a pirított szalonnakockát, a fűszereket, hozzáöntjük a többi alaplevet/vizet, és fedő alatt, kis rést hagyva, puhára főzzük.
5. Sózzuk még, ha szükséges, majd felolvasztjuk benne a reszelt parmezánt, végül hozzáadjuk a kukoricát. Pirított zsemleszeleteket és tejfölt kínálunk mellé.

Freddie Mercury királyi receptjei

Itt a Sünisen nemrég „kámingáutoltam” azzal az infóval, hogy újabban Queen-lázban égek, és ennek köszönhetően (de lehet, hogy ez már inkább kóros, mint örömteli) minden apró tudnivaló érdekel – természetesen elsősorban Freddie Mercury kapcsán.
És ha már a világ egyik legnagyszerűbb zenészéről szóló információknál tartunk, naná, hogy azt is tudni akartam, hogy mi volt a kedvenc étele.
Mivel ez elsősorban gasztroblog, a témának itt abszolút létjogosultsága van. Hogy mások számára is legyen értelme a Queen-es bejegyzés blogon való megjelenésének, másodsorban ezen okból jártam utána, mit szeretett enni Freddie. Újfent megállapítást nyert ama tény, hogy az internet maga a csoda – rátaláltam ui. egy könyvre, ami sok érdekes Freddie-s tudnivaló mellett olyan ételek leírásának egész sorát kínálja, amit neki készítettek. Hát persze, hogy rögtön birtokolni akartam a kiadványt! :D De a nagy érdeklődésre való tekintettel épp nem volt készleten, így várnom kellett. A megrendelés gombra végül a Kutyafül nyomott rá nagy titokban, de kisvártatva, lelkes vigyorgással kísérve bevallotta, hogy micsoda huncutságot művelt. :)
Másfél héttel később, éppen ma, megérkezett a küldemény, és elém tárultak a rock királyának kedvenc ételei. Hála Freddie ízlésének, sok olyan receptet is találtam, amit én is szívesen elkészítek majd. :)

 

„Az ünnepelt Queen együttes énekese, Freddie Mercury kirívó egyéniség volt, aki nem csak a zenében és a divatban szerette a változatosságot, hanem az ételek tekintetében is.
Kevés ember tudja azonban, hogy mit evett és ivott a legszívesebben, vagy mi volt a kedvenc étele.
Freddie Mercury nemzetközi híre abban is megmutatkozik, hogy rajongói világszerte mind a mai napig fáradhatatlanul keresik a napvilágot még nem látott információkat a bálványukról.
Freddie Mercury királyi receptjei (Freddie Mercury's Royal Recipes) az egyetlen könyv ebben a témában. Nem csak Mercury rajongóinak szerez majd örömet, hanem a gasztronómia szerelmeseinek is. Ez egy páratlan kiadás, teli Freddie kedvenc ételeivel, hiteles fényképekkel és számos érdekességgel Freddie-ről a színpadon és a kulisszákon kívül.
Habár Freddie a nemzetközi konyha legjobb minőségű ételeit kedvelte, nem utasította vissza az egyszerűen elkészíthető, szerény fogásokat. És ki nyújthatna hitelesebb bepillantást konyhájának titkaiba, mint legjobb barátainak egyike, személyi asszisztense, Peter Freestone?
Peter Freestone 1979 októberében találkozott először Freddie-vel, és barátságuk egy hónappal később kezdődött, amikor Peter a Queen-nek kezdett dolgozni. 1980-ban Freddie személyi asszinsztense lett és bejárta vele a világot. Freddie Mercury 1991-ben bekövetkezett haláláig vele maradt.
Peter a társszerzője két, Freddie Mercury-ról szóló könyvnek. Előadásokon vesz részt szerte a világban, hogy támogassa az AIDS megelőzését, valamint részt vállal különféle olyan tevékenységekben, amit a Hivatalos Nemzetközi Queen Rajongói Klub (Official International Queen Fan Club) szervez. Jelenleg Csehországban él.”

Életem szerelme: Queen

„Can anybody find me somebody to love?”...
Úgy tűnik, a kérdésre-kérésre válasz érkezett odafentről, mert a kb. 10 éve tartó, zenei értelemben vett űrt, amit a Bon Jovi iránti rajongás elmúlása hagyott maga után, kemény 3 hónappal ezelőtt felváltotta valami egészen más – egy érettebb és valószínűleg a halálom napjáig kitartó figyelem egy olyan zenekar iránt, aminek csupán csak egy slágere is többet ér számomra, mint a Bon Jovi összes híres nótája. Márpedig ez nagyon nagy szó ám, mert a '90-es években javarészt a fent nevezett banda dalait próbálgatva csiszolgattam a hangomat, míg végül magam is színpadra léptem, esetenként éppen az ő slágereiket énekelve.
A Bon Jovi 1991-ig tartó időszaka ugyan örökre kedves marad, de az utána következővel egyre több csalódást okoztak. De hát ilyen ez – ha elmúlik a varázs, sőt ha már, utolsó morzsaként, a hűség is elillan, akkor nincs mese, tovább kell lépni, tán még a csengőhangomat is lecserélve.
Zenei imádatom tárgya tehát tovatűnt, hiszen galád mód én fordítottam neki hátat, és később pislogtam is rendesen e tényt felismerve. Márpedig rajongás nélkül egy vérbeli Skorpió számára nem élet az élet, vagy csak amolyan állóvízszerű, zeneileg mindenképp vegetálás. Igaz, nem kezdtem lázas kutatásba, enyhítendő a belehalok-annyira-szeretem típusú muzsika hiányát, csak csendben vártam a sült halat. Ez a sült hal valószínűleg akkor kezdett sisteregni a zsírban, amikor megtudtam, hogy egy nagyszabású film van készülőben. Leendő sorosomat nem sejtve, valamiért mégis rettenetesen vártam, hogy asztalra kerüljön a hal, akarom mondani moziba a film. Mintha csak megéreztem volna a „vesztemet”, már akkor, a várakozással teli hónapokban. Mígnem végre a mozivászon előtt találtam magam, torkomban dobogó szívvel, minden idegszálammal felborzolódva, régi-új hevülettel, és abban a pillanatban totálisan belezúgva egy már ismert, mégis ismeretlen zenébe, hangba és színpadi jelenlétbe.
Még javában Modern Talkingosként bezzeg mennyire türelmetlenül vártam, hogy az „Emtívín” mikor lesz már vége a számomra abban az időben még érdektelen zenekar Breakthru c. videoklipjének. Akkor. Ezzel szemben most: micsoda pálfordulás! Az eddigi életemben zenei témában párszor sikerült már meglepnem magam, és akit korábban kb. utáltam, azt később elkezdtem értékelni. Ilyen egy igazi későn érő típus. De ahogy a mondás tartja, jobb későn, mint soha. Bár az adott zenekar számára valószínűleg édes mindegy, hogy irántuk pálfordultam-e. Ez csak nekem nem az.
Megnyugodtam és egyben meg is rémültem magamtól, hogy érzelmileg mit sem változtam 5 éves korom óta. :D A világ viszont annál többet – az internet tálcán kínálja a zenekarral kapcsolatos tudnivalók arzenálját: az összes lemezüket; fotók ezreit a sokat látott és a „very rare” kategóriából; koncertfelvételeket és videoklipeket az 1973-as legelsőtől a '91-es legutolsóig; tévéinterjúkat már 1974-től kezdődően, nem beszélve az egyéb forrásokról, amikből annyi infót szerezhet az ember, amennyit még nem szégyell bevallani másoknak, de leginkább annyit, amit már igen. :D Engem mindez úgy beszippantott, mint tehenet a tornádó. – Ezt okozta bennem Freddie. Ezt okozta bennem a Queen.

Az ezernyi kommentből, amit a Youtube-os klipek alatt és egyéb fórumokon olvastam, egyértelműen kiderül, hogy milliónyi régi és új rajongó érzi ugyanezt, az enyémhez hasonló intenzitással. Félelmetes, mekkora ereje van a Queen-nek!
A szenvedélyes lelkesedés és a megszállottság alapvető jellemvonásaim, ha valami nagyon felkelti az érdeklődésemet, és ebben bizony nem különbözöm Freddie-től (akárcsak a macskaimádatban). Heteken át online szótárral megtámogatva néztem/hallgattam/olvastam a riportokat. Magamba szívtam mindent, amit a Queen-film megnézése óta eltelt 3 hónap alatt csak lehetett. Mindazt, ami addig kimaradt az életemből részben azért, mert még gyerek voltam, másrészt azért, mert nem voltam rá nyitott. Pedig ha az apukám az 1987-es Thomas Anders koncert helyett egy évvel korábban, '86-ban a Queen-re visz el, akkor talán más utat jártam volna be. Már ott és akkor az ő zenéjük rezegtethette volna meg a lelkem húrjait. Hiszen élőben láttam, hallottam volna őket.

1991-ben 17 évesen, végre kinyílva a (rádióbarát) rock zenére, a Bon Jovi imádat elején Freddie Mercury halálhíre nem érintett meg – belegondolni is szörnyű! 27 évvel később azonban kb. 27-szeres szorzóval gyászolom őt. Gyászolom, mert életemben először érzem át a valódi nagyságot, és ennek az elvesztését. Freddie, ez a gyönyörű ember, úgy robbant be az életembe, hogy ő már rég nincs.
Az állóvíz igencsak felkavaródott, mi több, a sors jól a nyakamba zúdította, napi szintű pityergéssel tarkítva, ami esetenként bizony zokogásba csapott át. Há' nóóórmális?! Nem és igen! Hiszen aki képes felfogni és átérezni a művészet ilyen magas fokát, annak valóban ennyire fájhat a veszteség. Függetlenül attól, hogy az a személy, akiből mindez fakad, mikor hunyt el.
Bár a legtöbb daluk nem az én világom, mégis alkottak egy rakat olyan szinten szeretni valót, aminek a hatására az agyam lemezjátszóvá alakult, és egymás után pörgeti a számomra legkedvesebbeket. Hol egyikről a másikra ugrálva, hol pedig 24 órában ugyanazt játszva. Megállás nélkül tombol bennem a Queen!
Csodálattal nézem és hallgatom Freddie-t, akár énekel, akár interjúban beszél, és még az sem zavar, amikor idétlen szerkókban pózol. :D

A rajongásban nem jó egyedül lenni, muszáj megfertőznöm másokat is. :D Anyát, aki max. annyit tudott Freddie-ről, hogy egy nyuszifogú, bajuszos fazon, a film megnézése előtt korrepetáltam Queen-ből. Ez olyan jó ötletnek bizonyult a részemről, hogy már egy másfél órás dokumentumfilm hatására is megláttam a szemében a meghatódottság jeleit, miközben napvilágot látott részéről a felismerés, miszerint tulajdonképpen egy csomó dalukat ismeri. A mozifilmet is megnézve pedig jött a katarzis: Anya közölte, hogy Queen-t akar hallgatni. Anno így volt a Bon Jovival is. :D Nemrég épp a fogorvosát vonta kérdőre, hogy a rendelőben „miért nem Queen szól ehelyett a szörnyűség helyett?”. :D
Apukám, aki jóval többet tudott a zenekarról, és emlékeim szerint már kiskoromban nem egyszer hallottam tőle a Mercury nevet, a moziból kifelé jövet küldött egy sms-t, hogy „jól kib...tál velem kislányom, mert végigbőgtem a filmet”, ill. másnap is jött az üzenet, hogy azóta is a látottak, hallottak hatása alatt van. Mindezeknek köszönhetően olyan boldogság áradt szét bennem, mintha legalábbis én rendeztem volna a filmet, ami miatt a szüleim nagyon büszkék rám. :D
Apropó film! Ez a több tényt is elferdítő, kronológiai bukfencektől nem mentes és kissé hollywoodi múvi minden hibája ellenére számomra benne van a top10-ben, mert neki köszönhetem, hogy a hatására megismertem a világ egyik legnagyobb tehetségű zenészét.

Freddie nagyon védte a magánéletét, de a dalaiból, a barátai és a pályatársai elmeséléséből, valamint abból a kevés interjúból, amit adott, mégis kiérződik, hogy a vitatható tettei ellenére valójában mennyire szeretni való ember lehetett. Nem is figyeltem volna fel rá ennyire, ha nem lett volna az. Naivitásnak tűnhet, de valamiért mindig hittem abban, hogy képes vagyok képernyőn keresztül, személyes ismeretség híján is meglátni a híresség mögött megbúvó, valódi embert – és Freddie jó volt.
Bár a halála után ő a pokolba szeretett volna kerülni, csak mert ott szerinte izgalmasabb, én mégis hiszem, hogy ott van, ahol a jók, és biztos vagyok benne, hogy számára a Mennyország is épp eléggé élvezetes. ;)

A Queen mérföldkő az életemben – a zenéjük és Freddie hangja egyszeri, megismételhetetlen és örök érvényű. A részemmé váltak.
 

Queen is Love of my Life. :)

Frissítés – 2024:
„...egy olyan zenekar iránt, aminek csupán csak egy slágere is többet ér számomra, mint a Bon Jovi összes híres nótája…”
Ezt a baromi ronda kinyilatkoztatást ezennel ünnepélyesen visszavonom és szégyellem magam miatta!
Mert a Bon Jovi összes, általam imádott régi dala (slágerlistás vagy se) örök szerelem marad, és összeadva vagy külön-külön nem ér kevesebbet a Queen egyetlen emblematikus nótájánál!

Tolófánk citromos mázzal

Értem az okát, de elég idétlen nevet találtak ennek a fánknak. :D És én mindezt tetézem azzal, hogy az égetett tészta soha nem volt a szívem csücske. :D Ennek ellenére beszavaztam az idei farsangi fánkok sorába, mert nagyon megtetszett a formája. A receptet egy régi kedves süteményes könyvemből vettem, és mivel tökéletesnek bizonyult, nem változtattam rajta semmit, csak a mennyiségeket feleztem. Így is jóval több lett, mint amire számítottam, úgyhogy megint megállapítottam, hogy a könyv írói anno nem tudtak számolni. :D
A készítés során kiderült, hogy bár a tésztát eredetileg le kell tolni a sütőpapírról, bele az olajba – innen a tolófánk elnevezés –, az enyémeknek mégis inkább pottyanni volt kedvük. :D De mégsem keresztelhettem át őket pottyantós fánkra, hiszen az még idétlenebbül hangozna. :D Szerencsére az állagával abszolút elégedett voltam, ez a fánk ui. elképesztően könnyű és laza szerkezetű. Fura, hogy mennyire nem zavaró a cukor teljes hiánya, bőven elég az, ami a tetején van. Mivel egymás után betoltam belőle vagy négyet, ezért utóbb teljesen helyénvalónak éreztem a tolófánk nevet. :D

Hozzávalók kb. 20 darabhoz:

Tésztához:
2,5 dl víz
5 dkg vaj
egy csipet só
12,5 dkg finomliszt
3 tojás
1 púpozott tk. szárított, reszelt bio citromhéj
1 l kókuszolaj a sütéshez

Citromos mázhoz:
10 dkg porcukor
2 ek. citromlé

Tálaláshoz:
lime- vagy citromdzsem

elkészítés:

1. A vajat, a sót és a vizet lábasba téve felforraljuk, majd hozzáadjuk a lisztet, és addig keverjük, amíg a tészta elválik az edény belső falától, és gombóccá áll össze.
2. Elzárjuk alatta a lángot, kicsit hűlni hagyjuk, majd robotgéppel egyenként belekeverjük a tojásokat. Citromhéjjal ízesítjük.
3. A tésztamasszát szobahőmérsékleten hagyjuk 30 percet, majd csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk.
4. Egy ív sütőpapírból levágunk egy 8 cm széles sávot, a közepét megkenjük egy kevés olajjal, és a masszából 6 cm átmérőjű, 1 ½ cm magas koszorúformát nyomunk rá.
5. A megformázott fánkot a papír segítségével fejjel lefelé tesszük a 175°C-ra felmelegített olajba – vigyázva, hogy a papír ne érjen bele a zsiradékba –, és addig sütjük így, amíg a fánk olajban lévő része megszilárdul. Ekkor egy kés pengéjével óvatosan letoljuk a fánkot a papírról, és a másik oldalán is aranysárgára sütjük. Így járunk el a többi tésztával is, miközben a sütőpapírt minden 3. sütés előtt beolajozzuk.
6. A kész fánkokat konyhai papírtörlőre szedjük, és leitatjuk róluk a felesleges zsiradékot.
7. A mázhoz a porcukrot simára keverjük a citromlével, és becsíkozzuk vagy megmártóztatjuk benne a fánkokat. Lime- vagy citromdzsemet kínálunk mellé.

Megjegyzés:
Ha szilikonos sütőpapírt használunk (az olajjal való kenést persze így sem spórolhatjuk meg), akkor a fánkok maguktól is az olajba pottyannak, nem kell késsel rásegítenünk.
Készíthetünk dupla mennyiségű mázat is. Ebben az esetben az első réteg mázat hagyjuk megszáradni, és csak ezután mártsuk meg újra.

Málnás ricottatortácska

Úgy látszik, a napsütésben való gyaloglás jó hatással van a kreativitásra, vagy ha úgy tetszik, a Múzsa díjazza ezt a tevékenységet, mert nem először fordult elő velem, hogy a telkünk körül megtett több kilométeres sátafikálásnak ilyen eredménye lett. :D A Múzsa tehát most is egy desszertötletet csókolt a homlokomra, ami onnan bejutott a szürkeállományomba, minekutána nagy boldogan közöltem is a Kutyinyekkel, hogy mi lesz a következő sütemény. :D Talán úgy tűnhet, hogy állandó jelleggel édességeken agyalok, pedig dehogy. Úgyhogy jól jön a Múzsa segítsége, ha épp nincs kedvem máshonnan inspirálódni. Persze ez a süti nem nevezhető hatalmas ötletnek sem a krém, sem a formája tekintetében, de mivel igen kevés minitortám van itt a blogon, ezért számomra még mindig újdonságnak számít az ilyen típusú, kb. 4 falatnyi kis édesség. :) A minitortához a tésztát többféleképpen is elkészíthetjük – én is csináltam már úgy, hogy a sütőpapírra előrajzoltam a köröket, amiken aztán szétkentem a tésztamasszát. A most elgondolt sütihez azonban jóval kisebb piskótalapokra volt szükség, ezért nem lett volna értelme a kis köröcskékkel pepecselni. Sütés közben amúgy is eldeformálódtak volna, mivel ez most vajas piskóta. Úgyhogy a jól bevált módszernél maradtam, és egy nagy tepsinyi piskótalapból szaggattam ki a köröket. Ebben az esetben persze a lehulló tésztaszéllel is illik kezdeni valamit, és mivel hogy, hogy nem, a krémből is megmaradt egy kevés, a piskótával rétegezve poharas desszert lesz majd belőle egy későbbi alkalommal. A málnás krém szerintem nagyon szeretni valóra sikeredett. :)
Bár mi a Kutyafüllel Valentin nap-ellenesek vagyunk, de aki nem ilyen szigorú, az méltón megünnepelheti holnap ezzel a színeiben is a szerelemhez illő desszerttel. ;)

Hozzávalók 10 darabhoz:

Vajas piskótához:
6 tojás
10 dkg porcukor
12 dkg finomliszt
2 dkg holland kakaópor
10 dkg olvasztott vaj
6 g sütőpor

Málnás ricottakrémhez:
25 dkg mirelit málna
25 dkg ricotta (krémes állagú)
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 tojás
kb. 1,5 dl tejszín
1 dl tej
3 dkg finomliszt

Tetejére:
holland kakaópor

elkészítés:

1. A piskótához a tojások sárgáját a cukorral kihabosítjuk és hozzákeverjük a langyos olvasztott vajat.
2. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és felváltva beleforgatjuk a sütőporral, kakaóporral vegyített lisztet, valamint a vajas tojásmasszát.
3. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük és egyenletesen szétkenjük, majdnem teljesen a tepsi széléig. Előmelegített sütőben megsütjük. Még melegen lehúzzuk róla a sütőpapírt, és átemeljük a sütő rácsbetétjére. Így hagyjuk kihűlni.
4. A krémhez a kiolvasztott málnát leturmixoljuk, szűrőkanálba öntjük és addig kevergetjük, hogy a szűrőben szinte már csak a magjai maradjanak.
5. A lecsöpögött málnavelőből kiveszünk 10 dkg-ot, azt félretesszük, a többihez pedig annyi tejszínt öntünk, hogy a folyadék 2,5 dl legyen.
6. A tojást lábasba ütjük, felverjük és simára keverjük a liszttel. Felengedjük a málnás tejszínnel, a tejjel, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Többször átkeverve, teljesen kihűtjük.
7. A ricottát kikeverjük 8 dkg porcukorral, és beledolgozzuk a félretett málnavelőt.
8. A puha vajat a többi porcukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a málnapudingot, majd a ricottakrémet is hozzáadva, robotgéppel felhabosítjuk. A kész krémet, hűtőbe tesszük.
9. A piskótából 7 cm átmérőjű köröket szaggatunk ki. Az egyik körlapocskára ráhelyezzük a fémgyűrűt/pogácsaszaggatót (amivel a köröcskéket kiszaggattuk), a tésztára halmozunk egy jó púpos evőkanálnyi málnás krémet, és ráhelyezünk egy másik tésztalapot.
10. Lehúzzuk róla a fémgyűrűt úgy, hogy a piskótát középen óvatosan lefelé nyomjuk. Így járunk el a többi tésztával is.
11. A megmaradt krémet csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk és feldíszítjük a tortácskák tetejét. Fogyasztásig hűtőbe tesszük, és tálaláskor meghintjük kakaóporral.

sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 12 perc

Megjegyzés:
A krémmel egy csöppet elszámoltam magam, mert kimaradt belőle kb. 20 dkg-nyi. Utólag viszont úgy látom, hogy ez nem is baj, mert a lehulló tésztaszélekkel együtt pohárba rétegezhetjük. 

Gundel-palacsinta

Idejét sem tudom, mióta készülök Gundel-palacsintát sütni, pedig olyan egyszerű, mint egy faék. :D Na jó, azért mégse hasonlítanám a legegyszerűbb emberi találmányhoz, már csak azért sem, mert ez a 3 részből álló desszert szinte hungarikumnak számít. A palacsinta viszont semmiképp sem nevezhető bonyolult ételnek, bár kétség kívül igencsak el lehet rontani ezt is. A többi tartozék összehozásához szintén nem kell Michelin csillagos séfnek lenni, de azért oda kell figyelni a készítés során, hogy szeretni való legyen a végeredmény. :)
Az én Gundel-palacsintám nem az autentikus változat, vagyis nem teljesen az, amit – egyes források szerint – annak idején Márai Sándor felesége receptjének köszönhetően Gundel Károly felvett híres-neves éttermének étlapjára. De természetesen nagyon hasonlít hozzá.
Valójában azért is akartam annyira elkészíteni, mert erre az édességre is igaz, hogy eddig talán csak egyszer ettem igazán finomat. Vagy a rumot vagy a diót spórolják ki belőle, vagy – uram, irgalmazz! – dejóval helyettesítik. De az is előfordul, hogy egyszerre mindkettővel fukarkodnak. Nem beszélve a lényegről: a csokoládéöntetről – abban ui. fürdenie kellene a palacsintának, de az legtöbbször csak nyomokban fedezhető fel rajta (nálam ez csak a jól fotózhatóság kedvéért van így :D). Én már afölött is képes lennék szemet hunyni, hogy elsunnyogják a rumot (rumaromára meg gondolni se merek, e nemes desszert esetében meg pláne nem), ha legalább jelentős mennyiségű öntet lenne hozzá. Kész csoda, hogy az egyik helyi étterem viszonylag jól tudja készíteni, úgyhogy nagyon-nagyon néha ott szoktam ilyen palacsintát rendelni. Eddig! Mert most már van saját, külön bejáratú Gundelem! :D Számomra a lényeg, a csokiöntet kifejezetten jól sikerült, ezért is merem ajánlgatni itt a blogon. :D

Hozzávalók 4 személyre:

Palacsintához:
22 dkg finomliszt
1 nagy tojás
1 tk. napraforgóolaj
1 mk. vaníliás cukor
1 csipet só
3 dl tej
1 dl szóda- vagy szénsavas ásványvíz
kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez

Töltelékhez:
20 dkg dióbél
15 dkg porcukor
1,5 dl tej
5 dkg mazsola
1 tk. reszelt, szárított bio citromhéj vagy 1 kis kezeletlen citrom vagy narancs reszelt héja
½ mk. őrölt fahéj
1 ek. Portorico rum
1 púpozott ek. (3 dkg) tejszínhab

Csokoládéöntethez:
15 dkg étcsokoládé (40-50% kakaótartalmú)
10 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
1 ek. holland kakaópor
1 csapott tk. finomliszt
2 tojássárgája
3 dl tej
1 dl habtejszín
30-40 ml Portorico rum

Továbbá:
kevés vaj a sütéshez
durvára darált dió a tálaláshoz

elkészítés:

1. A palacsintához a sóval, cukorral ízesített tojást felverjük, majd apránként, felváltva csomómentesre keverjük a liszttel és a tejjel. Vízzel hígítjuk és hozzáadjuk az olajat. Letakarva 1 órát pihentetjük.
2. A palacsintasütő serpenyőben 1 teáskanál olajat hevítünk, eloszlatunk benne egy merőkanálnyi palacsintatésztát, és mindkét oldalán kisütjük. Így járunk el a többi tésztával is, miközben minden sütés előtt kevés olajat teszünk a serpenyőbe. (8 palacsintánk lesz.)
3. A töltelékhez a diót zsiradékmentes serpenyőben kis lángon kissé megpirítjuk, és miután kihűlt, a felét finomra, a másik felét durvábbra daráljuk. (Késes aprítóval ez könnyen megoldható.)
4. A tejet a porcukorral felforraljuk, hozzáöntjük a darált diót, majd a tűzről levéve belekeverjük a mazsolát, a reszelt citromhéjat, a fahéjat és a rumot. Teljesen kihűtjük, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot.
5. A palacsintákat gazdagon megtöltjük a diókrémmel, háromszögletűre hajtjuk, és vajjal kikent tűzálló tálba sorakoztatjuk.
6. Az öntethez a tojások sárgáját simára keverjük a porcukorral, a kakaóporral, a liszttel és 1 dl tejjel.
7. A többi tejet a tejszínnel együtt lábasba öntjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a darabokra tördelt csokoládét, és addig melegítjük, amíg a csokoládé fel nem olvad benne.
8. Amint felforrt, lehúzzuk a tűzről, és lassan hozzácsorgatjuk a tojásos elegyet. Visszatesszük a tűzre, és kevergetve addig forraljuk, amíg mártás sűrűségű nem lesz (ez kb. 3 perc). Lehúzzuk a tűzről, és hozzákeverjük a rumot.
9. A forró csokoládéöntetet a palacsintákra öntjük, és 180°C-os sütőben 5 perc alatt épp csak átmelegítjük. 4 tányérra személyenként 2 palacsintát teszünk és megszórjuk durvára darált dióval.