Kategóriák

2018. augusztus 24.

Somlói galuska







Idén márciusban egy baráti összejövetelen az egyik helyi kávéházban somlói galuskát rendeltem, mert Anya mondta, hogy szerinte ott a legfinomabb. Egész ehető volt, de azért nem ájultam el tőle. Hónapokkal később a kedvenc éttermünkből rendeltem, de még annyira sem ízlett, mint a kávéházi. Igazából az a bajom vele, hogy az évek alatt akárhányszor ettem, mindig túl szottyos volt a piskóta, a krém sem volt valami hangsúlyos, ill. rumot csak nyomokban vagy egyáltalán nem tartalmazott. Még rosszabb volt a helyzet, ha rumaromával készült, és vízszerűen híg volt a csokiöntet.
A márciusi somlóizás óta viszont valamiért mindig erre az édességre vágytam. A cukrászdák kínálta somlói variációktól a rossz tapasztalatok miatt azonban ódzkodtam, így beteljesületlen maradt ez az új keletű, folyamatos vágyódás. Az utóbbi hetekben kezdett testet ölteni bennem az elhatározás, miszerint megcsinálom én a magam somló galuskáját, ami nem lesz szottyos, krémet is tartalmaz majd bőven, és reményeim szerint az én desszertemet a Kutyafül is szeretni fogja.
Számos receptet átolvastam, sőt a neten felleltem az eredetit is, és miután a sok leírás alaposan összekavarodott bennem, abszolút az tűnt nyerőnek, ha mindezekből kreálok egy Macskanyelvféle változatot. Fontosnak tartottam azonban, hogy ne térjek el nagyon a Szőcs József Béla cukrász által kitalált recepttől, vagy legalábbis meglegyen benne mindaz, amitől a somlói valóban somlói. :) Az egyik kedvenc vaníliás krémemet, nevezetesen a cukrászkrémet vettem alapul. A háromféle ízű piskóta receptjét persze nyilván nem sajátíthatom ki, hiszen a hozzávalók aránya kb. ugyanaz mindenkinél. A szirup hozzávalóinak mennyisége menet közben alakult, akárcsak a csokoládéönteté.
Ennek az olcsónak cseppet sem nevezhető süteménynek az elkészítése picit időigényesebb, ellenben végtelenül egyszerű. Kóstolás után megállapítottam, hogy nem csak, hogy nagyon emlékeztet kedvencemre, a Zuppa Inglese-re, de sikerült ahhoz nagyon hasonló somlói galuskát készítenem, amilyet utoljára gyerekkoromban ettem. Nekünk nagyon ízlett (bár a Kutyafül csak csokiöntet nélkül szerette), sőt Anyáék és egy nagyon kedves barátunk is elismerőleg nyilatkozott róla, ezért örömmel adom közre a receptet. :)






Hozzávalók 18x28 cm-es tepsihez:

Hagyományos piskótához:
3 tojás
6 dkg kristálycukor
6 dkg finomliszt
1 citrom reszelt héja

Diós piskótához:
3 tojás
6 dkg kristálycukor
3 dkg finomliszt
3 dkg pirított, darált dió

Kakaós piskótához:
3 tojás
6 dkg kristálycukor
5 dkg finomliszt
1 dkg holland kakaópor

Vaníliakrémhez:
5 dl tej
6 tojássárgája
12,5 dkg cukor
5-6 dkg finomliszt
1 tk. vaníliakivonat
1 citrom héja felcsíkozva

Rumos narancssziruphoz:
1 dl narancslé
8 dkg kristálycukor
0,5 dl Portorico rum

Csokoládéöntethez:
20 dkg étcsokoládé
2 dkg holland kakaópor
5 dkg porcukor
2 dkg vaj
1,5 dl víz
0,5 dl rum

Rétegek közé és a tetejére:
10 dkg pirított, aprított dióbél
6-8 dkg mazsola
10 dkg házi sárgabaracklekvár
1 tk. holland kakaópor
4 dl habtejszín
2 ek. porcukor
adagonként 1 mk. pirított, aprított dióbél a díszítéshez

elkészítés:

  1. A hagyományos piskótához a tojássárgájákat a cukorral kihabosítjuk, elkeverjük a reszelt citromhéjjal vegyített liszttel, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. A tésztamasszát kivajazott, liszttel behintett tepsibe simítjuk és megsütjük. A kb. 1 cm magas piskótát tortarácsra borítjuk és kihűtjük. Így járunk el a diós és a kakaós piskótával is.
  2. A vaníliakrémhez a tojássárgákat a cukor 1/3-ával fém tálba tesszük, felhabosítjuk, majd simára keverjük benne a lisztet.
  3. A tejet lábasba öntjük, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, a többi cukrot, a felcsíkozott citromhéjat, és forrásig hevítjük. Kivesszük belőle a citromhéjat.
  4. A forró cukros tejet vékony sugárban, folyamatosan kevergetve, a cukros-lisztes sárgájához csorgatjuk.
  5. A krémalapot visszaöntjük a lábasba (de a fém tálat forrásban lévő vízzel teli lábasra is állíthatjuk), folytonos keverés mellett felfőzzük, majd teljesen kihűtjük. Közben többször átkeverjük. A selymes állagú krémet 2 részre osztjuk.
  6. A sziruphoz a narancslevet a cukorral felforraljuk, addig melegítjük, amíg a cukor fel nem olvad benne, majd elzárjuk alatta a lángot. Beletesszük az alaposan megmosott mazsolát, és miután a szirup langyosra hűlt, hozzáadjuk a rumot. Ha a mazsola megduzzadt, kivesszük a szirupból.
  7. A diós piskótalapot jénai tálba vagy mélyebb tepsibe fektetjük, a felületét alaposan átkenjük a szirup 1/3-ával, majd egyenletesen elosztjuk rajta a krém felét. Megszórjuk a lecsepegtetett mazsola és az aprított, pirított dió felével.
  8. Rátesszük a kakaós piskótalapot, ezt is megöntözzük a sziruppal, megkenjük a megmaradt krémmel, majd megszórjuk mazsolával és dióval.
  9. Beborítjuk a sima piskótalappal, lekenjük a sziruppal, elosztjuk rajta a lekvárt, majd megszórjuk a maradék dióval, és meghintjük kakaóporral. A tálat folpackkal letakarva másnapig hűtőbe tesszük.
  10. A csokoládéöntethez a feldarabolt csokoládét lábasba tesszük, hozzáadjuk a kakaóport, a porcukrot, a vajat, a rumot, felöntjük a vízzel, majd gőz fölé állítva felolvasztjuk. Kihűtjük.
  11. A kész süteményből evőkanál segítségével kis tálkákba galuskákat szaggatunk, vagy kockára vágva tányérra tesszük, meglocsoljuk a hideg csokoládéöntettel, és porcukorral ízesített tejszínhabbal díszítve, valamint aprított dióval megszórva tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 15 perc/piskótalap


Tipp:
Ha a sütemény tetejére is szeretnénk még krémet, 9 tojássárgájából készítsük el, arányosan növelve a krém többi hozzávalóinak mennyiségét is.
A piskótalapokat kapcsos tortaformában is megsüthetjük, és a kész desszertet tortához hasonlóan szeleteljük.


Megjegyzés:
A csokoládéöntet hűtőben megdermed, de forró vízfürdőbe téve, újra folyékonnyá válik.










4 megjegyzés:

  1. Idejét nem tudom, mikor ettem utoljára igazán finom somlóit. Épp ezért már jó régóta tervezem, hogy készítek itthon, de eddig sajnos elmaradt. Most viszont nem kell tovább várnom erre a finomságra, mert itt csinoskodik előttem ezeken a hangulatos fotókon és arra vár, hogy kérjek belőle egy kis kóstolót! :D Kaphatok? ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm szépen! ♥ Annyira tudtam, hogy te is tervbe vetted a somlói házilagos elkészítését, mert biza sok étel kapcsán egyezünk még terv szintjén is. :D Örülök, hogy kedvet kaptál az enyémhez, és én bátran küldök belőle, mert tényleg nagyon jól sikerült. :)

      Törlés
  2. Szia Gabi! El kell árulnom, hogy most Emma névnapjára hétvégén 17 főre készítettem 1,5 adag somlói galuskát a recepted szerint. Korábban, már egyszer megcsináltam és bekerült a top kedvencek közé. Most meg mindenki el volt ájulva, hogy mennyire isteni finom. Csoki öntettel, tejszínhabbal tálaltam, majd jött a szöveg, hogy hát ekkora.... de megsúgom egy morzsa se maradt a tanyéron. Köszi szépen. Puszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Brigiiii! :D Hát hallod, ez a dicséret nagyon jólesett, köszönöm! ♥ Jó érzés, hogy tőlem választottál süteményt, az meg pláne, hogy ennyire ízlett mindenkinek. :) Köszönöm, hogy megírtad. :) Emmának pedig ezúton (és utólag) is boldog névnapot kívánok! :) Puszillak!

      Törlés