Kategóriák

2017. július 8.

Meggyes kocka







Annyira meg voltam elégedve a simi szelettel, amit nemrégiben sütöttem, hogy ahhoz hasonló süteményt terveztem készíteni vasárnapi desszertnek. Ezzel akartam ui. megünnepelni azt a sok munkát, amit a telkünkön termett saját meggyünk kimagozása és sikeres befőzése jelentett számomra az elmúlt napokban. :D Ez volt ui. az eddigi legnagyobb mennyiségű gyümölcs, amit a kertünk megléte óta leszedtünk a két kis meggyfáról.
Ennek a meggyes kockának a tésztája csak a tésztalapok darabszámában és a kakaópor használatában tér el a fent említett sütitől, de a krém egészen más. Nem csak azért, mert meggylekvár került bele, hanem azért is, mert nem főzött krémmel készült, hanem mascarponéval és túróval. Ez a két hozzávaló igen kedves a szívemnek, bár nem jobban, de nem is kevésbé, mint a főzött krém.
Amikor a süteményt felszeleteltem, széles mosoly ült az arcomra, mert egyrészt külsőre pont olyan lett, amilyennek megálmodtam, másrészt ezúttal egész jól sikerült a szeletelés is. :D Az íze pedig… :) Lényeg a lényeg, egy szelet nem elég belőle. :D A tetején lévő csoki jól harmonizál a meggyízű krémmel.
Bár ebben a kánikulában az ember lánya nem szívesen kapcsolja be a sütőt, azért a 2x8 percért, ami alatt a tésztalapok megsülnek, mégis úgy érzem, megéri. ;) Megint új kedvenc született. :)






Hozzávalók 30x20 cm-es tepsihez:

Tésztához:
20 dkg finomliszt
1 tk. holland kakaópor
5 dkg porcukor
4 g sütőpor
3,5 dkg vaj
1 egészen kicsi tojás vagy 1 M-es, felvert tojás 2/3-a
4-5 dkg tejföl

Krémhez:
25 dkg mascarpone
10 dkg túró
10 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
10 dkg házi meggylekvár

Tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj

elkészítés:
  1. A krémhez a szobahőmérsékletű túróval kevert mascarponét botmixerrel krémesítjük, és alaposan elkeverjük a lekvárral.
  2. A vajat a porcukorral felhabosítjuk, és a túrókrémhez vegyítjük. A krémet hűtőbe tesszük dermedni, amíg elkészítjük a tésztát.
  3. A porcukorral, kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojást, a tejfölt, és tésztává gyúrjuk.
  4. A kész tésztát 2 egyenlő részre vágjuk, mindkettőt téglatestté formázzuk, majd enyhén meglisztezett felületen, egyenként 30x20 cm-es lapokra nyújtjuk.
  5. A tésztalapokat vajjal vékonyan megkent, liszttel hintett tepsi hátulján, egymás után világosra sütjük. Ha szükséges, egyenesre szabjuk, miután kihűltek.
  6. Egy tésztalapot tálcára fektetünk, elsimítjuk rajta a krémet, majd befedjük a másik tésztalappal, és a süteményt tálcástól nejlonzacskóba húzzuk. 1 napot vagy 1 éjszakát hűtőben pihentetjük, hogy megpuhuljon.
  7. A nejlonzacskóból kivéve, a tészta tetejét egyenletesen megkenjük a gőz fölött megolvasztott, napraforgóolajjal kevert étcsokoládéval, kicsit dermedni hagyjuk, majd megmintázzuk. Hűtőbe tesszük, amíg a csoki teljesen megszárad.
  8. Forró vízbe mártogatott késsel négyzet alakú szeletekre vágjuk, 30 percet szobahőmérsékleten állni hagyjuk, majd tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 8 perc/tésztalap