Kategóriák

2017. május 5.

Datolyaszilva-krémes trifle







A datolyaszilva még mindig nem a barátom, ezért a megmaradt 2 szem már szottyadásnak indult a konyhaasztalra kirakott gyümölcsöstálban. Mi más is lehetett volna belőle mint lekvár, de mivel dzsem formájában sem volt rá sok esély, hogy elfogyjon, így még tovább konvertálva puding lett belőle – feljavítva egy kis citromlével és gyömbérrel, hogy ne legyen annyira egyöntetűen, seízűen édes. A pudingból pedig most ezt a triflét hoztam össze.
A rakott édességek egyébként kellemes gyerekkori emlékeket idéznek, mert Anyának ez a fajta desszert volt a specialitása, és meglehetősen gyakran készítette. Igaz, ahhoz a változathoz babapiskóta és vaníliapuding kellett, nem pedig ilyen flancos gyümölcsből főzött krém, illetve direkt erre a célra sütött kakaós piskóta. Természetesen a rakott édességekhez abszolút megfelel bármilyen maradék vagy frissen sütött/főzött hozzávaló, és nekem szinte egytől-egyig mindegyik variáció ízlik. :)






Hozzávalók 6 személyre, 17x7 cm-es üvegtálhoz:


Piskótához:
3 tojás
7 dkg nyírfaporcukor vagy nádcukor
1 cs. Bourbon vaníliás nyírfacukor
8 dkg fehér tönkölybúzaliszt
1 dkg keserű kakaópor
½ tk. sütőpor
1 ek. víz

Krémhez:
60 dkg datolyaszilva (hámozva mérve)
½ citrom leve
1 tk. frissen reszelt gyömbér
1 dl habtejszín
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
8 dkg puha vaj
8 dkg nyírfaporcukor vagy nádcukor darálva

Továbbá:
10 dkg sárgabaracklekvár
5 dkg 50%-os kakaótartalmú, diabetikus étcsokoládé
1 tk. nyírfacukor
0,5 dl habtejszín
fehér- és étcsokoládé-forgács

elkészítés:

  1. A piskótához a tojások sárgáját a kétféle cukorral fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a vizet, majd felváltva beleforgatjuk a kakaós, sütőporos lisztet és a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  2. A tésztamasszát sütőpapírral bélelt, 16 cm átmérőjű, kerek tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Pár perc után a formából kivéve, rácson hagyjuk kihűlni.
  3. A csokoládét a cukorral és a tejszínnel gőz fölött felolvasztjuk, és kicsit hűlni hagyjuk. A tésztát 2 lapra vágjuk, a lapok felületét megkenjük előbb a sárgabaracklekvárral, majd a csokoládékrémmel. 1 órát hűtőben dermesztjük.
  4. A krémhez a meghámozott datolyaszilvát a citromlével együtt puhulásig főzzük, hozzáadjuk a reszelt gyömbért, botmixerrel pürésítjük, és besűrítjük a keményítővel csomómentesre kevert tejszínnel. (Kb. 50 dkg pudingunk lesz.)
  5. A pudingot tálba öntjük, és folpackkal lefedve, teljesen kihűtjük. A vajat a cukorral kihabosítjuk, majd alaposan összekeverjük a pudinggal.
  6. A tésztalapokat felkockázzuk, a harmadát lerakjuk egy üvegtálban, és rákanalazzuk a krém egyharmad részét. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük.
  7. A kész desszertet másnapig hűtőben pihentetjük, majd megszórjuk csokoládéforgáccsal, és tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 30 perc

Tipp:
A desszertet tejszínhabbal is díszíthetjük.











A recept a Kifőztük gasztromagazin májusi számában is megjelent.


2 megjegyzés:

  1. Roppant csinos kis desszert! :) Én nem tudom, hogy nekem barátom-e a datolyaszilva, de ebben a finomságban úgy érzem igen. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh, köszönöm a kedves dicséretet! :) Ez az üvegtál szerintem is feldobja ezt az amúgy elég egyszerű desszertet. Képzeld el, Anya imádja a datolyaszilvát, de pudingnak nem igazán rajongott érte. :D Nekem meg pont így ízlett inkább. :D De hát nem vagyunk egyformák. Remélem, te így is, úgy is szeretni fogod. Most küldöm. :)

      Törlés