Kategóriák

2016. június 20.

Currys-korianderes csirke kölespogácsával







Végtelenül egyszerű étel, de olyan jót ettünk belőle, hogy biztos többször is elkészítem. :)
Bár a köret pergő szemű kölesnek indult, de az egyik cirkányunk pont akkor rosszalkodott valami ide nem illőt, hogy lőttek a csodás „bájlágnak” – totál mászkossá főtt. Viszont ennek a kis közjátéknak hála megszületett a köles felhasználásnak egy újabb módja. Úgy gondoltam ui., hogy ha már olyan kása állagú lett, akkor miért is ne lehetne pürésíteni, és kroketthez hasonló módon elkészíteni. A gondolatot tett követte, és hamarosan az olajban vettek forró fürdőt a kis pogácsák. :D Mivel jól vizsgáztak, a jövőben is kísérletezni fogok az ízesítésével, mert máris van pár ötletem. :)








Hozzávalók 4 személyre:

Húsraguhoz:
70 dkg csirkemellfilé
3 gerezd fokhagyma
1 ek. édeskés curry
1 ek. tört, zöld csili jalapeňo
1 ek. morzsolt korianderlevél
1 mk. őrölt szecsuáni bors

1,5 dl tejszín
4 dkg olvasztott kókuszzsír

Kölespogácsához (22 darabhoz):
25 dkg hántolt köles
2 tojássárgája
6 dkg reszelt sajt
3 dkg fehér tönkölybúzaliszt

tönkölykenyérből nyert morzsa a hempergetéshez

elkészítés:
  1. A kókuszolajban elkeverjük a fűszereket, a felaprított fokhagymát, beleforgatjuk a kis kockákra vágott húst, és 1 órát állni hagyjuk.
  2. A körethez az alaposan átmosott kölest lábasba tesszük, felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, fedő alatt felforraljuk, majd csaknem teljesen lefedve, puhulásig főzzük. Fedő alatt hagyjuk még 10 percet, majd villával pépesítjük, és teljesen kihűtjük.
  3. A kölespépet megsózzuk, hozzákeverjük a tojássárgákat, a reszelt sajtot, a lisztet, és negyedórát állni hagyjuk.
  4. Egy-egy evőkanálnyi kölesmasszából nedves kézzel golyókat formázunk, ellapítjuk és megforgatjuk a zsemlemorzsában. Annyi kókuszolajat hevítünk, amennyi a pogácsákat majdnem teljesen ellepi, és közepes lángon mindkét oldalukon kisütjük. Papírtörlőre szedjük.
  5. A húst serpenyőben pirulásig sütjük, majd felöntjük a tejszínnel, és addig főzzük, amíg a levét majdnem teljesen elfövi. A kölespogácsával együtt tálaljuk.























A recept a Kifőztük gasztromagazin júniusi számában is megjelent.