Kategóriák

2016. november 25.

Citromkrémes túrótorta







Pár éve (amióta „egyesek” felnőttnek tartanak, de az is lehet, hogy nem, csak szeretik a főztömet) alakult ki az a szokás nálunk, hogy a szülinapom alkalmából én vendégelem meg a szüleimet, azaz az én főztömet tálalom fel, de az ebédet náluk fogyasztjuk el. Most is így terveztük, és a nevezetes alkalomra almás rétest sütöttem. A rétest azonban egyrészt egy szülinaphoz kissé snassznak éreztem, ill. mennyiségre sem volt elegendő. Ráadásul pont megkívántam a krémesebb édességet, és a szülinapom előestéjén gyorsan összedobtam ezt a tortát. A felszaporodott tojásfehérje is okot adott arra, hogy megint fehér piskótát süssek, így az lett az alapja. Ehhez a tortához hasonlót már csináltam, és nagyon szerettük, ezért azt variáltam meg, csak ezúttal túró is került bele, ill. egy másik sütim is ihletet adott hozzá, amiben citromkrém van. Ez utóbbiból azonban most egész nagy adaggal került a sütibe. Alig vártam, hogy másnap felszeleteljem, és amikor ez megtörtént, nem csalódtam – nem túl édes, friss ízű torta lett a jutalmam, ami könnyedségében inkább a nyarat idézi, de a nagyon édes, ünnepi sütemények között ízében üde színfolt lehet. :)
 





Hozzávalók 22-24 cm-es tortaformához:

Piskótához:
6 tojásfehérje
10 dkg porcukor
11 dkg fehér tönkölybúzaliszt
5 g sütőpor

Krémhez:
25 dkg túró
15 dkg tejföl (20% zsírtartalmú)
2 citrom lereszelt héja

1 dl citromlé
2 tojássárgája
1 tojás
20 dkg cukor
8 dkg aranymazsola
3 ek. narancslikőr + kevés víz
6 zselatinlap

elkészítés:

  1. A krémhez a reszelt citromhéjat, a citromlevet, a cukrot, a tojássárgájákat és az egész tojást fém tálba tesszük. A tálat vízzel teli lábas fölé helyezzük, és közepes lángon, kézi habverővel, folytonos keverés mellett krémmé főzzük. Többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  2. A piskótához a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd a porcukrot 2-2 evőkanalanként hozzászitálva addig verjük, amíg a hab fényes nem lesz.
  3. Kisebb adagokban beleszitáljuk és óvatosan hozzáforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet, majd a tésztamasszát sütőpapírral bélelt, kapcsos tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőbe téve addig sütjük, amíg a teteje halványsárga nem lesz.
  4. A sütőformában hagyjuk pár percet, majd lekapcsoljuk róla a forma peremét, és tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
  5. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, a piskótát 2 lapra vágjuk, és az alsó tésztalapot visszatesszük az elmosott sütőformába.
  6. A mazsolaszemeket kettévágjuk, kevés vízzel kevert likőrt öntünk rá, majd 10 perc elteltével alaposan lecsepegtetjük és elosztjuk a tésztalapon.
  7. A hideg vízbe áztatott, majd kinyomkodott zselatinlapokat egy kis tejkiöntőben felolvasztjuk. A túrót eldolgozzuk a tejföllel, a citromkrémmel, hozzákeverünk egy keveset a zselatinhoz, majd a zselatinos krémet a többi krémhez forgatjuk.
  8. Miután kissé megdermedt, elsimítjuk a mazsolaszemekkel kirakott tésztán, és ráfektetjük a másik tésztalapot. Folpackkal lefedve pár órára vagy 1 éjszakára hűtőbe tesszük.
  9. A tortáról lekapcsoljuk a peremét, megszórjuk kakaóporral kevert porcukorral (vagy olvasztott csokoládéval is megkenhetjük), és 8-12 szeletre vágva tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 30 perc










4 megjegyzés:

  1. Ó, ez a torta nagy kedvenc lenne nálam is. :) ...és olyan szép! ...és biztos nagyon finom is! Ez utóbbiról szívesen meggyőződnék "személyes találkozáskor"! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyáj, de cuki vagy, köszi! :) De azért lássuk be, a sütik tetejének díszítése nem az erősségem. :D Örülök, ha szerinted szeretnéd. Küldök is gyorsan belőle, hogy ne csak fotóról kelljen nézegetned. :)

      Törlés