Kategóriák

2016. január 11.

Póréhagymás sajtleves darált hússal





Nem is tudom, mikor készítettem utoljára levest. Hiába na, általában megvagyunk nélküle. Az utóbbi napokban azonban többször is eszembe jutott, hogy főzni kellene, mert mostanában túl sok tésztafélét ettünk, és nem árt valami könnyebben emészthető fogás. Ehhez képest sikerült olyan levest főznöm, ami igen tartalmas lett, ráadásul a kilóknak sem igazán kedvez. Mivel azonban egyre hidegebb az idő, jól tudnak esni a laktató, melengető levesek. Ráadásul ez után a leves után garantált, hogy nincs szükség a második fogásra. Nekünk legalábbis.
Póréhagymám volt itthon, ezért nagyon megörültem az egyik kedvenc oldalamon, a lecker.de-n talált receptnek. El is szaladtam a boltba megvásárolni a többi hozzávalót, és némi átalakítással délben már ott illatozott az asztalon ez a finomság.
Cheddar sajtból még sosem készítettem sajtlevest, de kellemes, diós aromája miatt mindkettőnknek nagyon ízlett. A szendvicssajt miatt ugyan csöppet húzom a nyakam, de nagyon néha talán belefér az ilyen eltévelyedés. :D Szerintem jól harmonizáltak egymással. Biztos, hogy nem utoljára tálaltam fel ezt a levest.







Hozzávalók 4 személyre:

15 dkg póréhagyma (tisztítva mérve)
15 dkg sárgarépa (tisztítva mérve)
50 ml száraz fehérbor
1,2 l zöldségalaplé
18 dkg cheddar sajt
25 dkg natúr szendvics (lapka) sajt
40 dkg vegyes darált hús
3 ek. olívaolaj
őrölt fekete bors
szerecsendió


elkészítés:
  1. A póréhagymát és a sárgarépát megtisztítjuk, előbbit vékony karikákra szeljük, utóbbit apró kockákra vágjuk.
  2. Lábasban felhevítünk egy evőkanál olajat, és 3-4 perc alatt megpárolunk rajta 2-2 evőkanál póréhagymát és répát. (Egy kevés pórét félreteszünk a tálaláshoz.)
  3. Felöntjük a borral, kis lángon forraljuk 1-2 percig, majd az alaplét is hozzáadva, forrástól számítva 10 percig főzzük tovább.
  4. A sajtot lereszeljük (4 teáskanálnyit félreteszünk a tálaláshoz), és a főzési idő felénél a lapka sajttal együtt a leveshez keverjük. Sóval, borssal ízesítjük.
  5. Serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat hevítünk, rátesszük a darált húst és a többi zöldséget, majd néhányszor átkeverve készre sütjük. Sóval, borssal ízesítjük.
  6. A darált húst a leveshez adjuk, frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük, majd tálaláskor megszórjuk a félretett póréval és a cheddar sajttal.














Ihletadó recept: lecker.de

4 megjegyzés:

  1. Ó, hát itt van! :) Nagyon guszta ez a leves! Imádom a pórét és a sajtot (legyen az bármilyen ;)) úgyhogy ez a fogás biztos nagyon ízlene nekem is. Kérek szépen egy kis kóstolót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy számíthatok rád sajtleves-ügyben! :) Természetesen ebből is jár a kóstoló, ami igazából egy egész nagy adag ám, már a repeta is benne van. :D És ha még kérnél, csak szólj, és máris küldöm. ;)

      Törlés
  2. De jó ötletet adtál a hét végi fánk mellé - csak a vonalak kedvéért ;-)
    Azt hiszem lapka helyett bármilyen más, olvadós sajt megteszi. Lehet, megpróbálom (füstölt) eidamival.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ezúton is fel tudtam dobni a fánkevést egy kis levessel! :D
      Egyébként igen, lapka helyett használhatsz másféle sajtot is. Hú, füstölt sajttal még "durvább", bár a cheddar jellegzetes íze nem biztos, hogy akkor olyan jól érvényesülne. De próba cseresznye. ;)

      Törlés