Szigliget:
Aznapra nem volt elég egy vártúra, kellett egy második is, úgyhogy elgurultunk Szigligetre (Csabrendektől kb. 35 km-re). A szállásadónk előző nap említette, hogy ott ilyenkor tartják a Süllőfesztivált, ahova mindenképp érdemes ellátogatni. Ez számomra csak azért volt érdekes, mert csak egyetlen egy hal van, amit megeszek – mégpedig nagy örömmel – és az a süllő. Először nem is a várat céloztuk meg, hanem az eme hal köré épített rendezvényt, ám akkora volt a tömeg, hogy képtelen küldetésnek tűnt parkolóhelyet találni. Részünkről így mindössze annyiban merült ki a fesztiválozás, hogy csigatempóban, beragadva az autóáradatba, végiggurultunk a Balaton partján, láttuk a bódékat, kicsit a vízpartot is, sőt 1-2 helyen megvillant az éppen sülő süllő. Visszafordultunk, hogy akkor irány a vár, de közben eldöntöttük, hogy mégis szeretnénk közelről látni és megízlelni a nevezetes halacskát + elveszni a vásárfiás bódék között, de a fizetőparkolóban épp akkor fogyott el az uccsó szabad hely, amikorra odaértünk. Úgyhogy tényleg csak a vár maradt, mert eszünk ágában se volt letenni a kocsit a város határában, hogy aztán kilométereket gyalogoljunk a hal irányába.
Aznapra nem volt elég egy vártúra, kellett egy második is, úgyhogy elgurultunk Szigligetre (Csabrendektől kb. 35 km-re). A szállásadónk előző nap említette, hogy ott ilyenkor tartják a Süllőfesztivált, ahova mindenképp érdemes ellátogatni. Ez számomra csak azért volt érdekes, mert csak egyetlen egy hal van, amit megeszek – mégpedig nagy örömmel – és az a süllő. Először nem is a várat céloztuk meg, hanem az eme hal köré épített rendezvényt, ám akkora volt a tömeg, hogy képtelen küldetésnek tűnt parkolóhelyet találni. Részünkről így mindössze annyiban merült ki a fesztiválozás, hogy csigatempóban, beragadva az autóáradatba, végiggurultunk a Balaton partján, láttuk a bódékat, kicsit a vízpartot is, sőt 1-2 helyen megvillant az éppen sülő süllő. Visszafordultunk, hogy akkor irány a vár, de közben eldöntöttük, hogy mégis szeretnénk közelről látni és megízlelni a nevezetes halacskát + elveszni a vásárfiás bódék között, de a fizetőparkolóban épp akkor fogyott el az uccsó szabad hely, amikorra odaértünk. Úgyhogy tényleg csak a vár maradt, mert eszünk ágában se volt letenni a kocsit a város határában, hogy aztán kilométereket gyalogoljunk a hal irányába.
Szigligeti vár:
Az autónk város határában való letétele mégis valóra vált, de onnan még pár száz métert kellett gyalogolni a várig, ahol hogy, hogy nem, mégis volt egy parkoló, csak mi ezt nem vettük észre, mert idiótán volt kitáblázva. Viszonylag meredek, bazaltköves úton baktattunk föl, hogy aztán másfél órás nézelődés lehessen a jutalmunk. A sümegihez hasonlóan egy szépen rendben tartott várromról van szó, ahol kisgyerekes családok is kényelmesen kikapcsolódhatnak. Itt jóval kevesebb belső teret állítottak helyre, maga az erőd is kisebb, de a látkép - az ősz színeiben pompázó táj fentről nézve még inkább lélegzetelállító. Megcsodálhattuk a távolban magasodó Badacsonyt, a Szent György-hegyet, a Gulácsot, a Tóti-Hegyet, és nem utolsósorban a Balaton őszi napsütésben szikrázó vizét. A látványról eszembe jutott a Schafberg, na nem mintha az itteni táj hasonlítana az ott látottakra, mégis legalább olyan szépnek tűnt. Úgyhogy 2015. okt. 23. óta I love Balaton-felvidék. :)
Az autónk város határában való letétele mégis valóra vált, de onnan még pár száz métert kellett gyalogolni a várig, ahol hogy, hogy nem, mégis volt egy parkoló, csak mi ezt nem vettük észre, mert idiótán volt kitáblázva. Viszonylag meredek, bazaltköves úton baktattunk föl, hogy aztán másfél órás nézelődés lehessen a jutalmunk. A sümegihez hasonlóan egy szépen rendben tartott várromról van szó, ahol kisgyerekes családok is kényelmesen kikapcsolódhatnak. Itt jóval kevesebb belső teret állítottak helyre, maga az erőd is kisebb, de a látkép - az ősz színeiben pompázó táj fentről nézve még inkább lélegzetelállító. Megcsodálhattuk a távolban magasodó Badacsonyt, a Szent György-hegyet, a Gulácsot, a Tóti-Hegyet, és nem utolsósorban a Balaton őszi napsütésben szikrázó vizét. A látványról eszembe jutott a Schafberg, na nem mintha az itteni táj hasonlítana az ott látottakra, mégis legalább olyan szépnek tűnt. Úgyhogy 2015. okt. 23. óta I love Balaton-felvidék. :)
 |
| Török Bálint Kapu |
 |
| Szent György-hegy |
 |
| balról jobbra: Szent György-hegy, Csobánc, Gulács |
 |
| balról jobbra: Csobánc, Gulács, Badacsony |
 |
| Badacsony |
 |
| Balaton |
Miután bejártuk a várat és kigyönyörködtük magunkat, lent, a várhoz vezető út melletti üzletkében megálltunk egy kis borkóstolásra. Jobban mondva én bort, a Kutyafül pedig mustot kóstolt. Bár ez a vidék elsősorban a száraz fehérborairól híres, mivel mi azt nem szeretjük (és úgy általában nem is vagyunk borkedvelők sajnos), sikerült szert tennünk a Szászi Endre Borászat egyetlen félédes borára, egy 2013-as olaszrizlingre. Úgyis régóta terveztük, hogy egyszer tényleg veszünk valahol egy üveg jófajta bort.
A nagy vártúra után éhesen indultunk „haza”, és mivel a sümegi Várcsárda kínálata és a helyiség belső atmoszférája nem volt túl szimpi, ezért a csabrendeki szállásadónk tanácsát követve egy másik sümegi étterem mellett tettük le a voksunkat: az olaszos hangzású, mindenben extra jónak titulált Scotti Udvarház étteremben vacsoráztunk. Ebben a pár napban olyan jó kedvünk volt, hogy még az sem szomorított el, hogy ez az étterem a berendezés szempontjából a mi ízlésünknek nem éppen tűnt extra jónak, de legalább az ételek, amiket rendeltünk, valóban finomak voltak. Kivétel a házi túrós, almás és meggyes rétes, amit semmilyen szempontból nem érzékeltünk szupernek.
Így nézhetett ki egykor a vár.
A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva (beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)
A nagy vártúra után éhesen indultunk „haza”, és mivel a sümegi Várcsárda kínálata és a helyiség belső atmoszférája nem volt túl szimpi, ezért a csabrendeki szállásadónk tanácsát követve egy másik sümegi étterem mellett tettük le a voksunkat: az olaszos hangzású, mindenben extra jónak titulált Scotti Udvarház étteremben vacsoráztunk. Ebben a pár napban olyan jó kedvünk volt, hogy még az sem szomorított el, hogy ez az étterem a berendezés szempontjából a mi ízlésünknek nem éppen tűnt extra jónak, de legalább az ételek, amiket rendeltünk, valóban finomak voltak. Kivétel a házi túrós, almás és meggyes rétes, amit semmilyen szempontból nem érzékeltünk szupernek.
Így nézhetett ki egykor a vár.
A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva (beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)
Forrás: internet