Kategóriák

2015. július 3.

Meggyes-diós piskóta





Ez a végtelenül egyszerű sütemény hirtelen ötlettől vezérelve készült, ráadásul épp az előző napi sütisütés után, aminek kapcsán épp arról számoltam be itt a blogon, hogy mostanában ritkán készítek édességet. Maga a sütemény tényleg nem egy nagy ötlet, én csak megvariáltam azt egy kis dióval, viszont az elkészítése valóban hirtelen jött. Történt ui., hogy szombaton elmaradt a meggyszedés, ezért helyette vasárnap ugrottunk ki a telkünkre, hogy megvizslassuk, egyáltalán van-e még meggy a két kis fánkon, ill. hogy megszemléljük, milyen lett a kert a korábban kivágott és felaprított fák halmai nélkül. Előbbi kapcsán szomorúan vettük tudomásul, hogy elkéstünk: a meggy majdnem teljesen leérett már, vagy eleve nem is termett sok az idén (bezzeg tavaly roskadoztak a fák). Az utóbbinak viszont nagyon örültünk.
Szóval azzal a kemény 80 dkg meggyel kezdenem kellett valamit. Így a gyümölcs egy része, ha még felszeleteletlenül, a tepsiben nézzük, ebben a Chesterfield stílusú kanapéra hajazó süteményben végezte. :)






Hozzávalók 32,5x20,5 cm-es tepsihez:

6 tojás
20 dkg cukor
20 dkg liszt
5 dkg dió
4 ek. víz
22 dkg magozott meggy
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A felezett diót zsiradékmentes serpenyőben, kis lángon megpirítjuk, majd hűlni hagyjuk és ledaráljuk. Elvegyítjük a liszttel és a sütőporral.
  2. A tojások sárgáját a cukorral habosra kavarjuk, fellazítjuk a vízzel, majd felváltva beleforgatjuk a lisztes keveréket és a felvert fehérjehabot.
  3. A tésztamasszát sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott és liszttel behintett tepsibe öntjük, elsimítjuk, majd elosztjuk rajta a lisztben megforgatott meggyszemeket.
  4. Előmelegített sütőben készre sütjük, a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd tetszés szerint szeleteljük. Porcukorral megszórva kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. sín)
sütési idő: kb. 20 perc