Kategóriák

2015. október 12.

Bécsi melange csokoládéval





Jó pár napja arra várok, hogy itthon is elkészíthessem a bécsi melange-ot, amit azelőtt még sosem kóstoltam. Nemrégiben azonban egy helyi kávézóban ezt ittunk, és nagyon ízlett. Csakhogy tejhabosító híján nem tudtam volna itthon úgy elkészíteni, ahogy kellene. A napokban azonban végre szert tettem egy kis cuki gépezetre, amivel pillanatok alatt megoldható a tej habosítása. (Legalábbis a hideg tej esetében valóban nem telt sok időbe.) A számomra szimpla és nem túlzottan kedvelt tejhab + kávé együtteséből álló italt a fent említett kávéházban kalóriabombává varázsolták, ui. csokoládésziruppal és mézzel ízesítették. Nem volt kérdés, hogy én is így fogom majd készíteni. A tejhabosítónak hála ez többé már nem ütközik akadályokba. :D Igaz, a 2,5 dl tej habbá alakítása egy ilyen kis szerkezettel azért beletelt jó pár percbe, és külön pohárban kellett megoldani, de egy jó kávéfőzőgéppel ez sem lehet probléma.

A melange egyébként osztrák kávéspecialitás, a latte macchiatóhoz és a kapucsínóhoz hasonló, de egy kicsit édesebb azoknál. Sok helyen mézzel édesítik. Állítólag először egy osztrák cukrász készítette 1787-ben, Bécsben azonban csak 1830 körül szolgálták fel először. Azóta bécsi melange-nak is hívják. A „melange” szó a francia „melanger”-ből származik, ami kb. azt jelenti, hogy összekeverni/vegyíteni/elegyíteni. Hagyományosan nagy csészében szolgálják fel, nem pedig magas falú üvegpohárban.
A különböző nyelvterületeken azonban eltérés van a melange készítésében, ui. pl. Svájcban tejhab helyett tejszínhabbal szolgálják fel, amit gyakran a kávé mellé kínálnak, míg Hollandiában tojássárgáját kevernek el cukorral (nem ritkán pluszban tejszínnel is), és erre öntik a forró kávét. De Ausztriában hagyományosan elvileg tejhabbal készül. Azért írom, hogy elvileg, mert a neten többféle recept is kering, és nem könnyű kideríteni, melyik lehet az eredeti. Arról nem is beszélve, hogy még alkohollal dúsított variációi is léteznek. Én arra hajlok, hogy nem a tojássárgájás verzió, hanem a sokkal egyszerűbb, 1:1 arányú tejhab + kávé duója lehet az igazi, azaz az első melange, hiszen a legtöbb osztrák kávéház honlapján is ez a készítési mód olvasható. Egyébként a melange alapjául szolgáló presszókávé is kétféleképpen készülhet: kevés vízzel, azaz majdnem tripla adag kávét kell lefőzni a kívánt mennyiséghez. Sok helyen viszont ún. Verlängter-t, azaz hosszú, vizesebb kávét adnak hozzá. Ez utóbbival nem is lesz annyira erős az ital.
Apropó készítési mód! Hogy, hogy nem, ez is többféle lehet: az egyik alternatíva az, hogy a frissen lefőzött kávét üvegpohárba öntik, és erre töltik a felgőzölt tejet. A másik lehetőség szerintem tetszetősebb: először a forró, habosított tejet töltik a pohárba, és erre jön a kávé. Az ital így 3 rétegű lesz.
Sajnos a fotózása nem is olyan egyszerű, mert a hab pillanatok alatt leapad, úgyhogy én utólag is kanalaztam rá egy kis tejhabot. A rétegek pedig csak akkor lesznek szépek, ha a folyadékok hőmérséklete is megfelelő.
Most nem a legegyszerűbb variációt készítettem el, hanem azt a fajtát, amit a Kutyafüllel abban a bizonyos kávéházban ittunk - csokoládésziruppal. Közben elhatároztam, hogy egyszer tuti Bécsben is kipróbálom az ottani melange-ot. :D






Hozzávalók 2 személyre:

2,5 dl tej
2,5 dl presszókávé (közepesen, azaz bécsi módra pörkölt kávébabból)
2 ek. méz
2 ek. csokoládészirup
reszelt csokoládé vagy keserű kakaópor a díszítéshez

elkészítés:
  1. A tejet felforrósítjuk, tejhabosítóval felhabosítjuk, majd krémesítjük oly módon, hogy az edény alját finoman az asztalhoz ütögetjük, hogy a légbuborékok egy része távozzon.
  2. Magas falú üvegpoharakba mézet csorgatunk, rátöltjük a csokoládészirupot, majd felengedjük a krémesített tejjel. (A tej és a tejhab ekkor különválik, és a pohár alján sűrűbb, a tetején pedig habosabb állagú lesz.)
  3. A kávét csőrös tejkiöntő edénybe lefőzzük, majd óvatosan a tejhab közepébe öntjük. (A kávé így a krémes tej és a tejhab közé kerül.) A tetejét megszórjuk reszelt csokoládéval, és azonnal kínáljuk.

Megjegyzés:
A tej és a kávé esetében nem muszáj betartani a fejenkénti 1,25 dl-es mennyiséget, kevesebbel is számolhatunk, lényeg, hogy 1:1 arányú legyen.
 







3 megjegyzés:

  1. Ó, de szép! Én nagyon szeretem a melange-ot!
    ...és nagyon szeretném megkóstolni a tiédet is, mert szép és biztosan nagyon finom is. Jó volt olvasni a történetét is. :) Most már legalább tudom, hogy milyen sokféleképp készítik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm! :) Na igen, ahhoz képest, hogy úgy gondoltam, készítek egy egyszerű tejeskávét, kiderült, hogy nem is olyan egyszerű rátalálni az ital eredetére. :D De sebaj, mindig tanul az ember, és érdekes volt megtudni, milyen változatai vannak. Gyere, már főzöm is következő adagot, és szeretettel várlak egy kis délutáni traccspartira. ;)

      Törlés