Kategóriák

2015. május 11.

Paradicsomos spagetti fasírtgólyókkal







Ez az étel biztosan emlékezetes marad számomra, ui. főzés közben eltörtem egy müzlis tálkát és egy dekantáló (nekem erről mindig a kántálás jut eszembe, pedig az igencsak mást jelent) üvegkupakját, valamint aznap elég borús idő volt, ami fotózás szempontjából nem túl szerencsés, ugye. Ráadásul részben emiatt háromszor kellett lencsevégre kapnom ezt a szegény tésztaételt, ami bánatában kétszer jól ki is hűlt.
Aztán mégis jó lett a vége, mert majdnem betermeltük az összeset, szóval finomra sikeredett – bár tejföl nélkül nekem ez is elképzelhetetlen volt, úgyhogy utólag én bizony hozzákevertem –, és hogy, hogy nem, csak sikerült pár éles képet is találnom a 86-ból. :D Tudom, szép nagy szám ez, de hát aznap nem volt egyszerű az élet a fent felsorolt okok miatt. Így aztán ez lett a valaha volt legkörülményesebben elkészült pofon egyszerű étel, amit eddig készítettem. :D
De ne tessék kérem elrettenni az elkészítésétől, mert amúgy ennek semmi köze az időjáráshoz vagy a fotózáshoz! Szóval egész nyugodtan hozzá lehet fogni, mert a fasírtgolyók gömbölygetését leszámítva elég hamar megvan van vele az ember lánya. :)






Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg spagetti
2 dkg Grana Padano vagy parmezán sajt a tálaláshoz

Fasírtgolyókhoz:
30 dkg darált sertéshús (vagy marhahússal vegyesen)
2 szelet (6 dkg) toast kenyér
1 kis fej vöröshagyma
1 tojássárgája
1 ek. sűrített paradicsom vagy házi ketchup (pl. a Ágié)
1 tk. mustár
1 tk. fűszerpaprika
őrölt fekete bors

2 ek. olívaolaj a sütéshez

Szószhoz:
1 doboz (40 dkg) darabolt paradicsom
1 nagyobb zöldpaprika
1 fej vöröshagyma
1 ek. sűrített paradicsom vagy házi ketchup
1 ek. cukor
2 szál friss bazsalikom (kb. 12 levélke)
1 ek. olívaolaj

elkészítés:
  1. A kenyeret vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, a többi hozzávalóval együtt tálba tesszük, kézzel alaposan összedolgozzuk, és a masszából falatnyi, kb. ½ cm átmérőjű golyócskákat formázunk.
  2. Az olajat nagy méretű serpenyőben felforrósítjuk, és rázogatva, többször megforgatva, két részletben pirosra sütjük benne a fasírtgolyókat. Tálba szedjük.
  3. A hagymát lereszeljük, és a felkockázott paprikával együtt megdinszteljük a hús sütéséből visszamaradt zsiradékban, plusz 1 evőkanál olajjal pótolva azt.
  4. Hozzákeverjük a sűrített paradicsomot/ketchupot, rátesszük a darabolt paradicsomot, és addig főzzük, amíg a levét félig elfövi. Szükség szerint sóval, borssal, cukorral utánaízesítjük.
  5. A bazsalikom leveleit lecsipkedjük, felaprítjuk, és nagy részét a főzés vége felé a szószhoz keverjük.
  6. A tésztát sós vízben megfőzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük, a szószhoz keverjük, majd a fasírtgolyók nagy részét is hozzáforgatjuk.
  7. Tálaláskor megszórjuk a megmaradt bazsalikomlevéllel és a sajtlapocskákkal. A többi fasírtot a tészta mellé tálaljuk.










A recept a Kifőztük gasztromagazin májusi számában is megjelent.


4 megjegyzés:

  1. :D Jáj, de drága vagy! ♥ Képzeld, a múltkor én is valami hasonlót főztem. Szerintem a kis golyóbisok nagyon jól passzolnak a tésztához. A te variációdat tuti szeretném. :) 86 fotó a fent említett okokat ismerve pedig nem is sok és a végeredmény igen tetszetős lett. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D De cuki vagy, köszi! Most nem azért, hogy puncsoljak, de szerintem azért lett olyan finom, mert a te ketcupodat használtam, és az már első kóstolásra szerelem volt. ♥ Örülök nagyon, ha úgy érzed, te is szeretnéd ezt a tésztát. :) Küldök is gyorsan ebéd utáni ebédnek. :D
      A fotók meg... a blogger mindig sötétít rajtuk, úgyhogy ezek a képek most tiszta borongósak így. :(

      Törlés
  2. Hát nagyon sok jó és használható képet sikerült készítened! A spagetti fasírtgolyóval, pedig nagyon finom! Nagyszerű étel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D :D Köszi! :D Örülök, ha te is szereted! :)

      Törlés