Kategóriák

2014. szeptember 12.

Kakukkfüves fokhagymakrémleves






Mindig is izgatta a fantáziámat a fokhagymakrémleves. Most végre megfőztem – és biztos, hogy nem utoljára. :)
A fokhagymát egyébként nem fontos sütőben sütni, hanem vékonyra szelve, kevés olívaolajon, serpenyőben sütve is éppen olyan jól működhet, csak nagyon oda kell figyelni, nehogy megégjen, és ezáltal keserűvé váljon. Pirítós kenyér helyett krutonnal is tálalhatjuk.







Hozzávalók 1 liter leveshez:

a leveshez:
1 fej vöröshagyma
6 fej fokhagyma
1,5 dl tejszín
5 dl zöldség alaplé
3,5 dl víz
2 ek. olívaolaj
2 ek. étkezési keményítő
1 csapott ek. kakukkfű
őrölt fekete bors


a tálaláshoz:
személyenként 1 szelet kenyér
kevés vaj
kb. 5 dkg reszelt sajt (pl. Pannónia, cheddar)

elkészítés:

  1. A fokhagymafejeket lapjában félbevágjuk, a fél fejeket vágással felfelé tepsibe tesszük, megszórjuk ½ teáskanál sóval, és meglocsoljuk 1 evőkanál olívaolajjal. Előmelegített sütőben 25 percig sütjük, és amint megpuhult a belsejük, kinyomkodjuk a héjból.
  2. A megtisztított vöröshagymát finomra aprítjuk, 1 evőkanál olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a sült fokhagymát, és sóval, borssal ízesítjük. Felöntjük a vízzel szaporított alaplével, és forrástól számítva, 5 percig főzzük.
  3. A kész levest leturmixoljuk, hozzáadjuk a kakukkfüvet, és a tejszínnel csomómentesre kevert keményítővel besűrítjük a levest. Épp csak összemelegítjük.
  4. A kenyérszeleteket megpirítjuk, megvajazzuk, megszórjuk sajttal, és a leveshez kínáljuk.