Kategóriák

2014. augusztus 22.

Egy gasztrobloggernek saját kötény dukál! - avagy a nap meglepetése



Ma nagy meglepetés ért, és a meglepik közül is az igen kellemes fajta. Egy nagyon kedves ismerősömnek köszönhetem ezt, aki ma délelőtt becsengetett hozzánk, és rohanvást átnyújtott nekem egy csomagot. Én meg csak álltam totálisan meglepődve, hiszen egyrészt nagyon régen találkoztunk utoljára, másrészt valóban nem számítottam rá, hogy ő fog az ajtó előtt állni, harmadrészt pedig fogalmam sem volt róla, hogy ajándékot rejt az a kis csomag, amit a kezében tartott.
Az ajándék pedig nem csak, hogy illik hozzám, hanem ráadásul Ari keze munkáját is dicséri: egy állati aranyos cicás kötény Sünis kanál felirattal – sütéshez/főzéshez tökéletes szerelés, illetve egy cuki, virágmintás alátét, amin nagyon klasszul mutat majd egy kistányér és egy bögre, amiből a reggelimet vagy a vacsorámat fogyaszthatom el, de akár ételfotózásokhoz is használhatom. A színösszeállítás is telitalálat, és úgy egyáltalán, cakumpakk tökéletes! :)



 




Arit egyébként a férje révén ismertem meg, akivel pár évvel ezelőtt egy zenekarban játszottunk, pontosabban én csak segítettem nekik begyakorolni a számokat, amíg nem találtak frontembert. Ari és Sanyi szintén cicaszerető emberek, van is nekik egy gyönyörűséges Zsófijuk, aki huncut egy macsek. Egyszer volt is alkalmunk a Kutyafüllel megszemlélni őt, illetve Ariék is meglátogatták a mi négy szőrmókunkat.
A fent említett meglepetést egyébként teljesen más módon kaptam meg, mint ahogyan azt Ari eredetileg eltervezte. És erről én mit sem tudtam egészen ma délutánig, amikor a Kutyánszki elárulta, hogyan is kellett volna ennek történnie. Eszerint az ő feladata lett volna, hogy engem, a mit sem sejtőt nagy titokban elvigyen Ariékhoz, hogy ott megkaphassam az ajándékot, amit Ari az új konyhánkba szánt.
A Kutyafül azonban irtó elfoglalt ember, én is alig látom itthon, sokan nem is hinnék el, mennyire nincs ideje semmire a munkán kívül, így egyre csak halasztódott az elvitel. Aztán 2 napra elutaztunk szintén félig munka ügyben, és még tovább tolódott a dolog. Ari pedig nyilván nagyon oda szerette volna már adni a meglepit, és úgy döntött, elhozza nekem. Én meg ugye ezen akció kellős közepén csak álltam értetlenül és hülyén vigyorogva, az egészről mit sem tudva, kezemben az ajándékkal.
Még rendesen meg sem tudtam neki köszönni, olyan gyorsan elfutott, de szeretném neki ezúton is kifejezni az örömömet.

Drága Ari, nagyon köszönöm neked ezt a kedves ajándékot, meghatottál a figyelmességeddel! Sok-sok puszi érte! Nagyon tetszik mindkettő, és biztos lehetsz benne, hogy használni fogom! :) ♥

Paradicsomos zöldborsókrémleves gazdagon





Ezt a receptet, pontosabban ennek egy rákkal és sherry-vel készült változatát a Süti Éden receptkönyvben találtam, amit tavaly kaptam ajándékba, hogy a benne található ételek elkészítése és blogon való megjelentetése által népszerűsítsem ezt a receptgyűjteményt.
Mivel nem sűrűn veszek rákot, sőt mondhatni sosem, és sherry-t sem tartok itthon, ezért kicsit átalakítottam, és jó barátunkat, a csirkemellet hívtam segítségül. Biztos nagyon finom lehet a fent felsorolt hozzávalókkal is, szerintem nekem is tetszene, mert a pici garnélát érdekes módon még én is kedvelem, legalábbis amikor hosszú évekkel ezelőtt Kanadában kóstoltam, akkor ízlett. A sherry pedig tuti nem rontja el. Talán egyszer majd az eredeti leírás szerint is elkészítem. :)
Hogy a levesem még tartalmasabb legyen, az egyik ismert receptgyűjtő oldalon talált levesbetét receptjét is kölcsönvettem.




Hozzávalók 4 személyre:

Leveshez:
25 dkg zsenge zöldborsó vagy fagyasztott borsó
1 kis doboz sűrített paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
1 l tyúkhús vagy zöldség alaplé (vagy víz + 1 tyúkhúsleveskocka)
2 ek. vaj
1 mk. só
½ mk. őrölt fekete bors
½ mk. szárított bazsalikom
1 mk. szárított petrezselyem
1 tk. cukor
0,5 dl tejszín
kis csokor petrezselyemzöldje

Sajtos daragombóchoz:
1 dl tej
2 dkg sűrített paradicsom
1 dkg vaj
6 dkg búzadara
2,5 dkg reszelt sajt (pl. trappista/eidami/guoda)
1 kis tojás

őrölt fekete bors

Húshoz:
30 dkg csirkemellfilé

1 ek. vaj
kevés liszt

elkészítés:
  1. A sajtos daragombóchoz a tejet lábasba öntjük, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, és összeforraljuk. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a búzadarát.
  2. A keveréket takarék lángon kevergetve addig főzzük, amíg össze nem áll és el nem válik az edény falától és aljától. Ismét lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a vajat, majd a masszát hagyjuk langyosra hűlni.
  3. Belekeverjük a reszelt sajtot és a villával előzőleg felvert, sóval, borssal fűszerezett tojást, és a masszából nedves kézzel kis gombócokat formázunk. Félretesszük, amíg a levest elkészítjük.
  4. A húst kis kockákra vágjuk, enyhén sózzuk, megforgatjuk egy kevés lisztbe, és a serpenyőben felhevített vajon pirulásig sütjük. Félretesszük.
  5. A leveshez a finomra aprított hagymát a vajon megdinszteljük, hozzáadjuk a borsót, 1-2 percig dinszteljük, majd felöntjük az alaplével, és sóval, borssal ízesítjük. Addig főzzük, amíg a borsó meg nem puhul. A tűzről levéve botmixerrel pürésítjük.
  6. A krémlevest visszatesszük a tűzre, megfűszerezzük, hozzáadjuk a húst, és közepes lángon belefőzzük a sajtgombócot.
  7. A levest kis lángon, kevergetve főzzük tovább, belecsorgatjuk a tejszínt, és épp csak összemelegítjük. Az kitálalt levest megszórjuk aprított petrezselyemmel.