Kategóriák

2014. június 5.

Tejespite banánnal





Ennél egyszerűbb édesség szinte nem is létezik azok közül, amiket sütni kell. Ez olyan tipikus vásárhelyi sütemény, legalábbis mifelénk elég gyakran készítik. A mi családunkban is szokás volt, de mivel Anya nem rajongott érte, én bizony kimaradtam a jóból. Mami pedig, mire én megszülettem, leszokott a készítéséről, így nála sem ettem soha. Már jócskán felnőtt voltam, amikor végre megkóstolhattam. Nagyon ízlett, de akkoriban még messzire elkerültem a konyhát. Bár már évek óta sütők-főzök, ez a desszert valahogy ezidáig kimaradt. Most sort kerítettem rá, mert a konyhapulton ott fonnyadozott 2 banán, és muszáj volt felhasználnom. Erre a minden bonyolultságot nélkülöző sütire esett a választásom, és nem bántam meg.
A sütőformát azonban jócskán alulméreteztem, ezért jó vastagra sikerült, de legalább vicces látványt nyújtott, és a „kövérsége” meg a repedezettsége cseppet sem vont le az élvezeti értékéből. Természetesen ennél jóval nagyobb tepsiben is meg lehet sütni, hogy ízlésesen vékonyak és sima tetejűek legyenek.






Hozzávalók 8 személyre (26 cm x 17 cm-es tepsihez):

2 érett banán
4 dl tej
3 nagy tojás
5-6 dkg nyírfacukor (attól függően, hogy teszünk-e bele vaníliás cukrot)
1 tk. vanília esszencia vagy 1 cs. Bourbon vaníliás cukor
egy csipet só
0,5 dl olvasztott vaj
25 dkg finomliszt
vaj a forma kikenéséhez
nyírfaporcukor a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A tojásokat tálba ütjük, hozzáadjuk a cukrot, a vanília kivonatot (vagy a vaníliás cukrot), a sót, és habosra kavarjuk.
  2. Beletesszük a langyosra hűlt, olvasztott vajat, és felváltva simára dogozzuk benne a lisztet és a tejet. Kivajazott sütőtálba öntjük.
  3. A lehéjazott banánt felkarikázzuk, pár szeletet félreteszünk a díszítéshez, a többit pedig szépen elosztva beleejtjük a tésztamasszába.
  4. Előmelegített sütőben pirulásig sütjük, a formában hagyjuk langyosra hűlni, majd felszeleteljük, és tányérra tesszük. Porcukorral meghintve, és banánszeletekkel díszítve tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 60 perc (a tészta vastagságától függ)