Kategóriák

2014. március 14.

Banános-marcipánkrémes szelet







Nagyon ritkán készítek banános süteményt, mert a családunk egyik tagja sem rajong érte. Nekem sem a kedvencem. Pedig hogy imádtam gyerekkoromban! Emlékszem, rendszerint 1 órán át majszolgattam, annyira sajnáltam gyorsan befalni. Aztán, ahogy sok minden más, a banán is megszokott és egész évben elérhető gyümölccsé vált, és már nem volt többé érdekes. Most mégis megkívántam, és vettem is pár darabot, amiből most ezt a sütit sütöttem egy német oldalon talált recept alapján.
Jó választásnak bizonyult, mert a krémje igazán finom, a tésztája pedig könnyű. Egyszerű elkészíteni, sőt valójában a tészta és a krém is a könnyített verzió, hiszen az előbbi esetében nem kell beleforgatni a felvert fehérjehabot, utóbbi kapcsán pedig a vajat rögtön a forró krémhez kell keverni, nem pedig előbb a cukorral kikeverni. Idő- és edényspórolós recept. :D
A marcipán nagyon hangsúlyosan érezhető, mégsem túl édes. :)
Az újrafotózáshoz a sütit kockára és nem hosszúkás szeletekre vágtam, mivel a krém ezúttal lágyabbra sikerült. Sajnos most nem lett olyan szép (a benne lévő banán is szégyenlősködik :D ), de a lényeg, hogy mindenkit megörvendeztettem vele. :)






Hozzávalók 12 szelethez:

Tésztához:
4 tojás
10 dkg cukor
9 dkg finomliszt
6 dkg őrölt mogyoró (a belső héjával együtt)
1 tk. őrölt fahéj
3 g sütőpor (elmaradhat)

Krémhez:
5 dl tej
1 vaníliarúd
2-4 dkg cukor (ki milyen édesen szereti)
1 tojássárgája
1 cs. vaníliaízű pudingpor
20 dkg cukrozott marcipánmassza
20 dkg vaj

Továbbá:
3-4 (nem túlérett) banán
2 dkg vaj
4 ek. narancslé
holland kakaópor a díszítéshez

elkészítés:

  1. A tésztához a tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáforgatjuk a mogyoróval, fahéjjal, sütőporral vegyített lisztet.
  2. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük, és kb. 35x25 cm-es téglalap alakban egyenletesen elkenjük (egyszerűbb, ha süteménykeretet használunk). Előmelegített sütő középső részében készre sütjük.
  3. A kész tésztát a sütőpapír segítségével áthúzzuk a sütő rácsbetétjére; így hagyjuk kihűlni. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, és konyharuhával letakarjuk, hogy ne száradjon ki.
  4. A krémhez a vaníliarúd kikapart magjait a vaníliarúddal együtt a 4,5 dl tejhez adjuk, és felforraljuk. Szűrőkanállal kivesszük belőle a vaníliarudat.
  5. A tojássárgáját simára keverjük a cukorral, a pudingporral, a maradék tejjel, és a forrásban lévő tejhez csorgatva, folyamatosan kevergetve krémmé főzzük.
  6. A még forró krémhez dolgozzuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt marcipánt és a kis kockákra vágott 20 dkg puha vajat. Folpackkal letakarva langyosra hűtjük, és 1 órára hűtőbe tesszük.
  7. A meghámozott banánokat hosszában félbevágjuk, és vágott felükkel lefelé a serpenyőben felhevített maradék vajon aranybarnára pirítjuk. Kihűtjük.
  8. A tésztát a hosszabbik oldalánál fogva félbevágjuk (így 25x17,5 cm-es lapokat kapunk), és az egyik felükön mindkettőt megkenjük narancslével.
  9. A banánokat hosszában az egyik tésztalapra sorakoztatjuk, rásimítjuk a marcipános krém felét, és befedjük a másik tésztalappal.
  10. A többi krémet habzsákba töltjük, és szorosan egymás után gömböcskéket nyomunk a tészta tetejére. A süteményt dermedésig hűtőbe tesszük, majd tálalás előtt felszeleteljük és meghintjük kakaóporral.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc