Kategóriák

2014. február 19.

Almás-krémes szelet





A maradékokban az a jó, hogy kihozzák az emberből a benne szunnyadó kreativitást - már ha van neki olyanja. :D Persze nem kell valami nagy dologra gondolni, mert az apróbb ötleteknek is lehet örülni. Történt ui., hogy a 22. SAD! játékra készítettem egy kis panna cottát, azt a bizonyos ál-almalevest, és megmaradt az alma főzőleve, ill. pár nap alatt összegyűlt egy kis tojásfehérjém is. Az almalét napokig pakolgattam ide-oda a hűtőben, nem volt szívem kiönteni, de még nem tudtam, mire használhatnám fel. Aztán eljött a vasárnap, és mivel a néhány nappal korábban készült panna cottának már nyoma sem volt, ezért ki kellett találnom valamilyen édességet, hogy ne maradjunk desszert nélkül.
Mindig tetszettek a réteges sütik, így adódott is az ötlet, hogy a maradék főzőléből lesz az egyik réteg. Második rétegnek valamilyen krémet gondoltam ki, főzött krémet viszont most nem tudtam volna készíteni, mert nem volt hozzá elég tojásom. Ezért aztán maradtam a mentőövként szolgáló bolti, főzős pudingnál, jó az néha-alapon. A tojásfehérjéből pedig megint fehér piskótát sütöttem, de most egy kis érdekes ízt is vittem bele a szintén maradék kardamomos porcukornak hála. Így az lett a süti alapja. Az biztos, hogy nem utoljára készítettem. :)
Ez a receptem viszonylag új, de Anya szülinapjának hála lecserélhettem a nekem nem tetsző fotókat, ui. ezt rendelte ünnepi sütinek, és ismételten megállapította, hogy ez az egyik kedvence.
Egyúttal egy picit egyszerűsítettem és változtattam a leíráson, így pl. nem csak a süti oldalát kentem körbe tejszínhabbal, hanem a tetejét is, illetve 3 tojásfehérjém nem lévén a piskótát a lejjebb olvasható tipp szerint készítettem. Valamint az almaszeletek nem a zselérétegre, hanem az alá kerültek, illetve ezúttal mellőztem a tejszínhabrózsás díszítést, mert a kivitelezés szépsége nálam még mindig kétséges. :D Szerintem így mutatósabb lett.







Hozzávalók 18-20 cm-es tortaformához:

Piskótához:
3 tojás fehérje
6 dkg finomliszt
6 dkg porcukor
1 mk. sütőpor
1 kardamom magjai
vaj és liszt a forma kikenéséhez

Almaréteghez és az almazseléhez:
1 alma (pl. Jonatán)
2,5 dl 100%-os almalé
½ citrom leve
1 mk. őrölt fahéj
1 vaníliarúd kikapart magjai
2 ek. méz (vagy ízlés szerint)
3 zselatinlap

Krémhez:
1 cs. vaníliaízű pudingpor
3,5 dl tej
5 ek. porcukor
12 dkg puha vaj

Tetejére:
2,5 dl zsíros tejszín
1 ek. porcukor
őrölt fahéj

elkészítés:

  1. A piskótához a cukrot a kardamom magjaival együtt ledaráljuk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük.
  2. A sütőporral, kardamomos porcukorral vegyített lisztet több részletben a fehérjehabhoz forgatjuk. A  tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett formába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
  3. A meghámozott, magházától megfosztott almákat 8-8 cikkre szeljük, és minden cikket további 3 szeletre vágunk. Lábasba tesszük, felöntjük a citromlével, az almalével, hozzáadjuk a fahéjat, a vaníliamagokat, a mézet, és puhára főzzük. Leszűrjük, és a szeleteket egymástól távolabb tányérra szedjük. Teljesen kihűtjük.
  4. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, amint megpuhult, kinyomkodjuk, majd feloldjuk a forró almalében. Kihűtjük.
  5. A piskótát visszatesszük a sütőformába, visszakapcsoljuk rá a forma peremét, körben kirakjuk az almaszeletekkel, és ráöntjük a kocsonyáodós almazselét. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  6. A krémhez kevés tejjel simára keverjük a pudingport, és a forrásban lévő, 2 evőkanál cukorral ízesített többi tejhez adjuk és felfőzzük. Többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  7. A vajat habosra kavarjuk a többi porcukorral, majd alaposan összedolgozzuk a pudinggal, és a krémet a zselés almarétegre simítjuk. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  8. A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, bevonjuk vele a torta teljes felületét, majd felszeleteljük, és a szeleteket meghintünk őrölt fahéjjal.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc


Tipp:
Ha csak 2 tojásfehérjénk van, szaporíthatjuk egy egész tojással, és miután kemény habbá vertük a fehérjéket, hozzáforgatjuk a sárgáját. Ezután mehet bele a sütőporos-cukros lisztkeverék.