Kategóriák

2014. szeptember 24.

Cukrászkrém





Szeretem az ilyen alaprecepteket. Ez a krém például sok mindenhez felhasználható, és garantáltan az van benne, amit az ember beletesz, nem hol-mi bolti, adalékanyagoktól hemzsegő krémporból főzött ál-akármi.
A receptet Michel Roux könyvéből vettem, és elsőként egy tortához használtam fel. Nagyon finom önmagában elnyalogatva is. :)





Hozzávalók 70-75 dkg krémhez:

6 tojássárgája
12,5 dkg kristálycukor
4 dkg finomliszt
5 dl tej
1 vaníliarúd
kevés porcukor vagy vaj

elkészítés:

  1. A tojássárgájákat a cukor egyharmadával hőálló tálba tesszük, fehéredésig keverjük, majd simára dolgozzuk benne a lisztet.
  2. A tejet a többi cukorral, a vanília kikapart magjaival, az üres vaníliarúddal lábasba tesszük, forrásig hevítjük, majd kivesszük belőle a vaníliarudat.
  3. A forró, cukros-vaníliás tejet vékony sugárban, állandó keverés mellett a tojásos keverékhez csorgatjuk, majd visszaöntjük a lábasba, és közepes lángon, folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg már bugyogni nem kezd. Ezután még 2 percig főzzük.
  4. A forró krém tetejét meghintjük porcukorral, vagy vajdarabkákat szórunk rá, hogy ne bőrösödjön be (vagy folpackkal letakarjuk). Hűlni hagyjuk, majd hűtőbe tesszük. 3 napig eltartható. 

A csokoládés változathoz:
Az elkészült, még forró krémhez hozzáadunk 7,5 dkg jó minőségű, darabokra tördelt étcsokoládét, és alaposan elkeverjük az alapkrémmel.
Ebben az esetben érdemes kevesebb cukorral elkészíteni az alapkrémet, mert a csokoládé is édesíti.


Receptek cukrászkrém felhasználásával:
Almás-leveles tortácskák

Csokis szívsütik
Csokis-vaníliás krémtorta 
Japán szilvás torta








14 megjegyzés:

  1. ...hmmm... no így még nem csináltam krémet, de ki fogom próbálni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Nekem azért tetszett meg, mert kevesebb liszt van benne, mint a főzött krémben, amit rendszerint készítek, mégis besűrűsödik. Jó talán nem lesz annyira sűrű, de azért lehet szabályozni pl. kevesebb tejjel vagy picit több liszttel. Selymes állagú, pedig nincs is benne vaj. Szerintem ízlene neked.

      Törlés
    2. Az biztos! :) Ó! ...és közben megérkezett a csokoládés is! ♥

      Törlés
    3. Igen, mert pont sütni akartam valamit, amihez csokis cukrászkrém kell. Kapóra is jött, mert nem tetszettek a képek, aznap ui, amikor fotóztam, tiszta borús és sötét volt az idő. Na nem mintha tegnap reggel sokkal jobbak lettek volna a fényviszonyok, de talán egy fokkal jobbak lettek. :D A csokis is nagyon fincsi.

      Törlés
  2. Nagyon csábító krém! A következő alkalomnál kipróbálom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :) Remélem, ízleni fog.

      Törlés
  3. Fincsi lehet mindkettő! Nem szabad este ilyeneket nézegetnem, mert megint előtör belőlem az édesség utáni vágy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Örülök, hogy tetszik! Egyébként nagyon meg tudlak érteni, mert én meg az előbb néztem a te blogodat, és megakadt a szemem a pizzás háromszögeden. Azóta is korog a gyomrom. :D

      Törlés
  4. Eddig olvasott receptekben azzal ijesztgettek, hogy tojásos krémet csak gőz fölött lehet főzni, és nehogy felforrjon, mert kicsapódik a tojás, és rántotta lesz. Ezek szerint nem. :) Móni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Móni! Nem vagyok krémszakértő, de sokszori tapasztalatból tudom, hogy ha ügyesen csináljuk, nem fog kicsapódni. Éppen ezért kell lassan, vékony sugárban a tojáshoz önteni a tejet, mert akkor nem lesz probléma. A tojásos krémet, pl. ha zabaionét csinál az ember, azt valóban gőz fölött kell kavarni, de az más jellegű, sokkal folyósabb, habosabb, mint a tortába való főzött krémek.
      Remélem, nem csalódsz ebben a cukrászkrémben, ha elkészíted. :)

      Törlés
  5. Szerinted a maracujás cukrászkrémhez mennyi maracuját érdemes tenni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Izgalmasan hangzik, de őszintén szólva még sosem kevertem hozzá csokin kívül mást. A gyümölcsben lévő folyadék ráadásul biztosan elfolyósítja a krémet, úgyhogy gyanítom, hogy több liszttel kell majd készítened, hogy szilárdabb legyen. Szerintem elsőre csak 1 db maracujával próbáld ki, és ha úgy látod, tegyél még hozzá. Sok sikert! És köszi az ötletet, lehet, hogy én is kipróbálom majd valamilyen gyümölccsel turbózva. :)

      Törlés
  6. Köszi, praliné paradicsomnál látta, hogy sok maracuját használ és én is szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még sosem vettem, mifelénk nemigen lehet kapni, de tervben van, hogy egyszer teszek vele egy próbát én is. Csak tartok tőle, hogy nem pont olyan lesz ízre, mint ott, ahol valójában megterem.

      Törlés