Kategóriák

2014. július 2.

Díjat kaptam!





Július elseje nem csak új otthonnal, hanem díjesővel is megajándékozott. A vándordíj neve Liebster award, amit ugyanaznap két kedves gasztrobloggertől is megkaptam: Kristinától, a Cheffeleség írójától, illetve Pitelánytól, a Tűpárna és habverő blog háziasszonyától. Mindkettőjüknek nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltak rám! :)
A Liebster awardról azt kell tudni, hogy aki megkapja, annak felelnie kell 4 olyan kérdésre, amit a díj átadója tesz fel, azután pedig tovább kell adni a stafétát 11 bloggernek. Természetesen a 4 kérdés sem maradhat el mellőle. Minderről pedig valamilyen formában értesítjük a kiválasztottakat.

Kristinától a következő kérdéseket kaptam:


1. Miért kezdtél blogot írni?

-Szerettem volna egy saját oldalt, ahol összegyűjthetem a receptjeimet és egyéb szösszeneteimet, ill. amit én magam csinosítgathatok.

2. Mi a specialitásod, amit bármilyen vendég fut is be, előkapsz?
-Bár ritkán fogadunk vendéget, de ha mégis, akkor a sósak közül a Csirkemell fűszeres-tejszínes mártásban vagy a Húsos palacsinta tejszínes-paprikás hagymamártásban a nyerő, az édesek közül pedig a Sport muffin vagy a Diótorta a tuti választás. Ezekkel eddig sosem fogtam mellé. Előbbiek hamar elkészülnek, utóbbiak munkásabbak.

3. Recept után vagy kreativitásodból táplálkozva készíted az ételeket?
-Vannak korszakaim, amikor szinte csak és kizárólag magam ötletelek, máskor meg képtelen vagyok újat kitalálni. És vannak olyan időszakaim is, amikor egy recept inspirál, és abból alakítok ki valamit a saját számíze szerint. De úgy gondolom, ezzel legtöbben így vagyunk.

4. Szereted-e, ha más főz neked, kritizálod-e (magadban) az ételt, és aztán otthon nekifutsz-e, hogy tökéletesítsd?
-Ha olyasvalaki kényeztet, akinek a főztjét szívesen eszem, akkor nagyon is. Máskülönben eléggé kritikus vagyok, ráadásul meglehetősen válogatós is. De persze udvariasságból csendben maradok, ha valami nem ízlik, vagy szerintem nem jól van elkészítve. :D
Párszor az is előfordult már, hogy egy vendégségben kóstolt ételt én magam is elkészítettem, és azóta is nagy becsben vannak ezek a receptek.

Pitelány kérdései pedig ezek voltak:


1. Melyik az az alapanyag, ami nélkül nem tudnád elképzelni a főzést?

-Azt hiszem, a hagyma. Alig van olyan receptem, amiben ez a nagyszerű zöldség ne szerepelne. :D

2. Hány évesen kezdtél a konyhában sürgölődni?
-Már egészen kicsi koromban figyeltem, hogyan ügyködik Apukám a konyhában, illetve azt is szerettem nézni, ahogy Mami készítette a derelyét. Valójában azonban csak huszonévesen kezdtem el főzni.

3. Mi volt az első "műved"?
-Erre a kérdésre nem könnyű felelnem, de talán a tojásos krumpli. (Persze hagymával :D )

4. Hogy néz ki az álomkonyhád?
-A kérdés nagyon jókor jött, mert pont a napokban szerelik be az új konyhabútort, ami már közelít az álomkonyhához, de azért még tudnám fokozni. :D Többféle stílus is tetszik, de igazából egy szép nagy, világos, kertre néző konyhára vágyom konyhaszigettel a közepén. Egyszerre legyen letisztult és elegáns, modern, mégis klasszikus.

Talán lesznek, akik nem értenek majd velem egyet, de a játék egyik szabálya számomra kicsit furcsa, mert bár rengeteg blog van, amiknek tovább lehet adni a díjat, én mégis túl soknak találom azt a 11-et. Bizonyára ez az ”award” is gyorsan körbejár, és mire én odaítélem valakinek, addigra ő már talán kapott mástól, és esetleg nem fog örülni, hogy megint válaszolnia kell 4 kérdésre, ill. korábban már valószínűleg ő is kiválasztott 11 blogot, és úgy sem fog újabb 11-en gondolkodni. Éppen ezért én most megtöröm a hagyományt, és csupán 3 blogot választok. Bízom benne, hogy ezért nem fogtok megkövezni. :D

Nekik adom át a díjat:


Edinának - Home Bisztro
Pixie-nek - Jépatojta van
Tímeának és Jázminnak - Ketten a konyhában

A kérdéseim:
  1. A gyorsan elkészülő ételek híve vagy, vagy inkább szívesen „elmolyolsz” a konyhában?
  2. Melyik az az étel, amit 2 héten át is képes lennél megenni?
  3. Melyik kedvenc ételedről lennél képes lemondani örökre?
  4. Melyik az az étel, amit nagyon szerettél volna megörökölni pl. a nagymamádtól, de valamiért nem volt lehetőség leírni a receptet?


5 megjegyzés:

  1. Köszönöm Drága! :) Jó volt Téged is megismerni kicsit közelebbről! Időhiány miatt én most nem tudom mikor tudnék sort keríteni rá, de biztosan nem lesz időm 11 embert kiválasztani, attól tartok át kellene adnom valakinek a statéfát. :( Ha van még valaki a tarsolyodban, szívesen átengedem a lehetőséget... :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ne is mondd, most nálam is összesűrűsödtek az események, és a költözés közepette írtam meg ezt a bejegyzést. És nem, nincs más a tarsolyomban, ezt a díjat te kaptad, nem adom oda másnak. ;) :D

      Törlés
  2. Nagyon szépen köszönjük a díjat! Tudomén tudom, hogy ez nem Oscar díj, de rajtunk nagyot lendített :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod tudtam én, hogy nálatok jó "helye" lesz! :) Nagyon örülök, hogy jó hatással volt rátok a díj, és remélem, továbbra is szuper receptekkel halmozzátok el a nagyközönséget! Jázmin biztos igencsak hozzájárul ehhez, hiszen olyan ügyes kislány. ;) Örömteli blogolást kívánok nektek!

      Törlés
  3. Az az igazság, hogy én már el is felejtettem, és tegnap jól meg is lepődtem, hogy jaaa, a díj. :D Jó volt olvasni a bejegyzésedet erről, örülök, hogy megszületett. :) ;)

    VálaszTörlés