Kategóriák

2014. június 24.

Kecskesajtos krumpli





Egy barátnőmmel hetente 3 alkalommal futni járunk, és közben persze előfordul, hogy ételekről is szó esik. Említette, hogy egy tanyáról szokott kecskesajtot venni, és annyira megszerette, hogy már nem is eszik tehéntejből készültet. Naná, hogy azonnal elkértem az őstermelő telefonszámát, annyira kíváncsivá tett a fent nevezett tejtermék íze, és másnap meg is rendeltem a kóstolót. Harmadnapra kétféle ízesítésű sajttal lettem gazdagabb. Valóban gazdagabbnak éreztem magam, mert a kecskesajt nekem is nagyon ízlik, bár őszintén szólva nem éreztem olyan eget verő különbséget e között és a tehéntejből készült sajt között. Nem kérdés azonban, hogy máskor is veszünk.
Persze rögtön ki kellett próbálnom az új szerzeményt valamilyen ételben is. Most csak egy rettentően egyszerű köret készült belőle, mert másra nem volt időm, és igazából nem is köretként ettük, hanem egytálételként, mint a rakott krumplit.
A krumplit nem muszáj zsíron megpirítani, de én így szeretem, mert a sima főtt krumpliért nem vagyok oda. Tehetünk a rétegek közé tejfölt is, de anélkül is megállja a helyét, pedig ha valaki, akkor én aztán tejfölrajongó vagyok. Mégsem éreztem úgy, hogy hiányzott volna róla.
Miközben a Kutyával lapátoltuk befelé az ebédet, elméláztunk a sajton és a kecskén:
-Mit mond a pesti kecske? -Meeee.
-Mit mond a szentesi kecske? -Mééé.
-Mit mond a palóc kecske? -Mááá.
-Mit mond a külföldi kecske? -Múúú...
-Dinnye!
-Mééé' ez nem jó?!
-Nem!
-Ja, bocs, az egy másik állat!

Entschuldigung! Asszem agyamra ment a kecskesajt. :D




Hozzávalók 3-4 személyre:

60 dkg főzni való krumpli (tisztítva mérve)
20 dkg kecskesajt (nálam fokhagymás és csilis)
Kentucky fűszerkeverék (vagy egyéb fűszer)

1 púpozott ek. mangalicazsír + a sütőformához

elkészítés:

  1. A krumplit meghámozzuk, 0,5 cm vastag karikákra szeljük, és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük.
  2. A krumplit a felhevített zsírra tesszük, alaposan beszórjuk a fűszerkeverékkel, megsózzuk, ha kell, és többször átforgatva pirulásig sütjük.
  3. A hőálló tálat vékonyan kizsírozzuk, lerakjuk benne a fele adag krumplit, ráhalmozunk 10 dkg nagyon vékonyra szelt kecskesajtot, befedjük a többi krumplival, és a sort sajttal zárjuk. Előmelegített sütőben pirulásig sütjük és tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc










2 megjegyzés:

  1. Na ezt a krumplit én is szívesen lapátolnám, meee' nagyon guszta! Hú... nagyon finom lehet ezekkel a sajtokkal. :)
    Amúgy nem is értem, miért ment volna agyadra a sajt... teljesen normális az okfejtés a kecskékről és nyelvjárásukról. :D

    VálaszTörlés
  2. Jáj, de cuki vagy! Kösziii! :) A nyelvjárás kapcsán pedig nem is csodálkozom, hogy te ezt teljesen normálisnak tartod. ;) :D

    VálaszTörlés