A lakás felújításának tervei a többi cucc részletes listájának összeírogatásával és rajzolgatással kezdődtek. Fogtam a papírlapot és lefirkantottam, melyik helyiségbe mit kell vennünk (a fugakereszttől a villanyvezetékeken át a könyökcsőig), ill. arányosan lekicsinyítve lerajzoltam, hogy ami bútort majd csináltatunk, az kb. hogy nézzen ki, vagy hogy mutat majd ilyen vagy olyan polcelosztással.
Ezután következett a listán szereplő dolgok árainak körülbelüli kikalkulálása és összesítése, minekutána elgondolkodtunk, hogy talán mégse kellene felújítani és ezáltal sok pénzt belefeccölni ebbe a lakásba, hiszen a végső cél úgy is és még mindig: a házépítés. Persze megint jött az okoskodás, hogy: de ha ilyen retro marad, talán sose kel el jó áron; meg, hogy ki tudja, talán sose lesz lehetőségünk elmenni innen, és akkor már miért ne érezhetnénk jól magunkat legalább attól, hogy gyönyörű a kégli. Ha meg mégis eladjuk egyszer, akkor tényleg több eséllyel tehetjük meg, ha fel van újítva, mert ugye mindenkinek az volt a baja eddig, hogy rozzant. Új külsővel pedig mégis csak jobban kap rajta a szem.
Nyomós érv a felújítás mellett az is, hogy ebben az évben leszek 40, ami szerencsére csak az éveim számát tekintve tűnik borzasztónak, máskülönben viszont nem nagyon érzem, hogy eltelt volna fölöttem ennyi idő. Hiába na, dinnye maradtam! :D Szóval szeretnék 40 éves koromra végre szép környezetben élni, ha már évekkel ezelőtt sikeresen túladtam az éppen felújított korábbi lakásomon csak azért, hogy visszaköltözzek a mára már kevésbé hőn szeretett régi lakhelyemre.
A nagy lakásfelújítás most már biztos, hogy nem marad csupán álom, hanem végre valahára mi is zajonghatunk vagy 2 hónapig.
A bútorvásárlás után gyorsan be is újítottunk egy mosdótálat, amit szintén a neten pécéztem ki, és épp kifogtuk a leértékelést. Vehettünk volna normál mosdókagylót is, amivel csökkenthetőek a költségek, de a mosdótál, mint régi vágyam – miért ne valósulhatna meg most. Az egyik gyártónál sok szép szanitert láttam (többnyire horror árakon), meg is rendeltük a „kicsikét”, ami a székekkel együtt bebugyolálva várja, hogy új helyére kerülhessen. A kád és a wc a mosdótál vásárlásakor még a jövő zenéje volt, de azt már legalább tudtuk, hogy ha valamin, hát ezeken spórolni fogunk. Utóbb, amikor már minden megvolt, megdicsértük magunkat, mert a lemezkád kevésbé sérülékeny, mint az akril, és szerintem semmivel sem csúnyább, viszont jóval olcsóbb.
A wc megvétele viszont kicsit kalandosra sikeredett, mert hiányzott a dobozból egy fontos alkatrészcsomag, ami miatt vissza kellett mennünk a tetthelyre, hogy ellentmondást nem tűrő arccal követeljük a nekünk járó hiánypótlást. Érdekes élmény volt látni, hogy abban a bizonyos üzletben honnan (a pult alól) és hogyan (egy laza mozdulattal és fapofával + a vevőt hülyének nézve) kerülnek elő pont azok az alkatrészek, hogy aztán a következő laikus vásárló mit sem sejtve az elvileg „oridzsi" doboz tartalmára nézve szintén szegényebb legyen pl. egy nyomógombbal.
CsempeőrületHa már a fürdőszobánál tartok, el kell mondjam, hogy ez a helyiség az egyik, ami a leginkább feladta a leckét. Igaz, kicsi, szinte már mikroszkopikus méreteket ölt, de pont ezért nagyon oda kell rá figyelni. Valamint ez az a helyiség, amire különösen igényes vagyok. Optikailag növelni kell a teret, amihez ugyebár világos csempe kell - irány hát a Praktiker, csempés/járólapos nézelődésünk első színhelye! A 2 évvel ezelőtt kinézett csempe már nem kapható, de felfigyeltünk más, luxus kategóriájúnak mondható „egyedre”. Vérszemet kaptam, be is izzítottam aztán itthon a netet, hogy keresgéljek. Hú, de kár volt! Vagy mégse? Százával borult rám virtuálisan a sok fürdőszoba enteriőr, és annak fő eleme, a csempe. Ilyen gyártó, olyan gyártó, kis csempe, nagy csempe, mozaik, kézi festésű... – melyiket szeressem? Jaj nekem! Hopp, egyszer csak megtaláltam. Béééézs – a szín, ami időtálló, mégis elegáns. (Erre is áll, hogy már vagy 20 éve bézs-lázban égek, csakúgy, mint a fal kapcsán a krémszín és a barna árnyalatai.) Hmmm... az a kis mintácska a csempén, ami a víz hullámait idézi, ráadásul mint valami dombormű! Ez az! Na, irány a helyi csempeüzletek közül kettő, szemrevételezésre és tapizásra! Persze ott is rám borult a sok szépség látványa.
Az üzletvezető még azzal is kecsegtetett, hogy ő bizony látványtervet is tud készíteni (sz)ámítógéppel, csak egy kis felárat számol fel érte. Jaj, de jó, nekem megéri felárat fizetni, én látni akarom a látványtervet! Igaz, csempe még nincs, mert ebben a boltban én bizony hűtlen lettem a neten talált csempémhez. Sebaj, időnk akkor még volt, mint a tenger, nem kellett azonnal eldönteni, melyik legyen. Az árak úgy is mennek lefelé, kifutó termék, stb.
Naná, hogy hazaérkezvén azonnal rávetettük magunkat a csempekínálatra, hátha találunk olyat, amiről álmodtunk, de olcsóbban, mint a helyi üzletekben. Őszinte leszek: találtunk... kb. ötvenet. Oké, akkor vissza a boltba, marad a dombormű-szerű, mégis az tetszik a legjobban! Nézzük meg, itt lehet-e kapni! Boltba be, csempeszemle... elájul... jaj-melyiket-válasszuk... oké-ez-tetszik-ez-lesz! Még egy utolsó kör szemrevételezésre... Kutyaaaaa, itt van a dombormű-szerű is! Ja, ez csak 20x25-ös? Akkó' nem köll! Újralapozgattuk a kínálatot, és akkor megakadt a szemem egy naná, hogy megint csak luxus kategóriájú csempén. Én nem tudom, hogy van ez nálunk nőknél, de mindig kiszúrjuk már úgy is a legdrágábbat, hogy nem is látjuk az árát! :)
Közben az előző választásunkhoz az eladó megrendelte a boltban nem látható járólapot, hogy későbbi betévedésünkkor meg tudjuk lesni azt is. Én már akkor tudtam, hogy a megrendelt járólapmintához tartozó csempe rohadtul nem fog kelleni, mert nekem ez kell, ez itt, amit szorosan fogok. Hátha a szoros fogástól majd hozzám tapad és ingyen hazavihetem. Eszembe jutott gyerekkori énem, aki ha megtetszett neki valami, akkor szorosan megmarkolta és nem eresztette a vágyott játékot. Aztán persze apukám rendszerint közölte, hogy „Ápának nincs pénze rá, Béka”, és nekem el kellett engednem a kiválasztott valamit. A megmarkolásnak azonban most pozitív eredménye lett, mert itthon megbeszéltük, hogy ez lesz A MI CSEMPÉNK. Mellesleg az üzletben mondta a srác, hogy ennek megy ám lejjebb az ára, nyugodjunk meg, nem annyi az annyi. Még jó, hogy kicsi a fürdőszobánk, nem kell ide sok csempe, ill. ha a dekorlapokat elfelejtjük, akkor még olcsóbban jövünk ki. Titkon azért egy darabig még reménykedtem a dekorlapban, de aztán lemondtam róla és csak a szintén gyönyörű bordűr maradt.
Hetekkel később visszamentünk ebbe a boltba, és még mindig úgy éreztük, hogy ez a mi csempénk. :) Az árát valamiért törölte az agyam, ezért újból meglátva azt, kicsit rosszul lettem, de az eladó újfent biztosított afelől, hogy nem lesz az olyan sok. Lehet, hogy Jedi erővel manipulált, hogy elhiggyem? Ha min. 3000 Ft-ot enged a m² árból, akkor engem tuti meggyőzött.
A látványtervből meg végül mégse kértünk, mert letöltöttünk egy jó kis progit, amivel tök ugyanúgy nem tudtuk megtervezni a fürdőt, ahogy a másik boltban a csajszi se. Legjobb látványterv a lelki szemeim előtt való tervezés. :)
Padlóőrület
A mi lakásunk bizony abban az érában épült, amikor az építőmunkások még gyakrabban emelgették a sörösüveget, mint a vízszintező lécet (vagy pont, hogy beállva emelgették?). Így aztán sehol egy egyenes fal, és sima padlót se nagyon találni. A girbegurbaságot csak úgy lehetne megszüntetni, ha mindent levernénk és felszednénk. Ehhez nem sok kedvünk volt az eredeti tervek szerint, de ugyebár a laminált padló nem nagyon tűr meg 2-3 mm-nél nagyobb szintkülönbségeket. Nálunk meg inkább 2-3 centisekről lehet beszélni. A járólap elvileg elbírja a hanyagabb aládolgozást, de én ragaszkodtam a laminált padlóhoz. Nem, nem azért mintha melegebb lenne, mert nem az, látványra viszont kevésbé hideg.
Hogyhogy nem, a legelső ilyen padló, amin megakadt a szemem, éppen hogy kő hatású volt, ráadásul nem is akármilyen: gránit! Aztán telt-múlt az idő, elmentünk más boltokba is, és elfelejtődött az a korábbi választás. Hiába tetszenek a sötétebb színek, ha egyszer az a cél, hogy világosítsunk a lakáson. Köztes megoldásként végül pontot tettünk a dolog végére (legalábbis akkor még ezt hittük): se nem sötét, se nem túl világos lesz a padló az előszobában és a konyhában; és nem kő, hanem fa hatású. Csak azon izgultunk, hogy ki ne vonják a forgalomból tavaszig.
Ezek után már csak a szobákban lévő kopott parketta kapcsán kellett elgondolkodnunk. Elég hamar kiderült, hogy szeretett parkettánk hála az égnek menthető állapotú, ráadásul a csiszolás olcsóbb, mint ha ezekben a helyiségekben is laminált padlóznánk. Elképzeltem, milyen látványos lesz újra lakkozva és szép szőnyegekkel borítva. :)
A parkettás srác a csiszolásra vonatkozó tudnivalók megbeszélése után/közben rányitotta a szemünket arra az amúgy neonzöld színű fényekkel világító tényre, hogy amíg a munkálatok folynak, el kellene költöznünk innen. Mi még csak-csak kibírnánk abban a pár hétben a forgószínpadhoz hasonló életet, amit a hol itt, hol ott folyó munkálatok miatt kénytelenek lennénk elviselni, de a mi 4 macskagyerekünk nyilván másként élné meg a zajjal és porral járó ügyködéseket.
Az egyébként is érzékeny cicaidegek hirtelen megromlásával szerintem nem tudna elszámolni a lelkiismeretünk. Homlokunkra csaptunk hát, és beláttuk – nincs mit tenni, menni kell. Na nem mintha ez olyan nagy áldozat lenne tőlünk (max. anyagilag érezzük meg), hiszen mi is jobban járunk így, és nem fogok már 2 hét kalapálás után bőgni, mint évekkel ezelőtt a régi lakásom kapcsán, hogy „de mikor lesz már vége?!?”
Ez a felismerés olyan szinten fejbe kólintott bennünket, hogy percekig nem tértünk magunkhoz. Miután feleszméltem, elkezdtem volna győzködni a Kutyát, hogy „de azért is lenne jobb elmenni, mert...” mire ő azonnal leállított, hogy nincs mit magyarázni, egyetért. Később pedig csak fogni tudtuk a fejünket, hogy miért nem esett le már hamarabb az albérletkeresés ötlete.
Pár héttel később megoldódott a probléma, kerítettünk kérót 2 hónapra, ahol a 4 cirkánnyal együtt meghúzhatjuk magunkat. Utóbb pedig világossá vált, hogy képtelenség lett volna forgószínpad szerűen lebonyolítani a munkálatokat, mert a bontás mindenhol egyszerre megy végbe.
Tapétaőrület
...és akkor ott volt még a tapéta is. Ezen a téren a netes kutakodásnak nincs túl sok értelme, maximum csak azért, hogy amit a boltokban élőben látunk, azt a világhálóról olcsóbban is be tudjuk szerezni. Netes nézgélődés tehát kilőve, mert a tapetli színe és anyaga a képernyő csalafintaságának köszönhetően rejtve marad, és csak körülbelül fedi a valóságot. Ezért aztán nyakunkba vettük a várost selyemtapétát felhajtani. Amúgy csak a hálószobába kell és csak egyetlen falfelületre, ezért egy picit drágább terméket akartunk. Ha már nem sok kell, akkor az legyen csodaszép. :)
A világ bizony tapétadizájn terén is hatalmasat fejlődött, és csak kapkodtuk a fejünket, hogy milyen csudaságokat gyártanak. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy majd' lefordultam a székről, amikor keresgélés közben rátaláltam a leginkább a '80-as évekből ismert, de ma is igen aktív híres-hírhedt világsztár nevével fémjelzett tapétakollekcióra. Ő pedig nem más, mint Dieter Bohlen, a korábban említett Modern Talking szőke poptitánja, aki megannyi örökzöld slágerrel örvendeztette meg anno a könnyen dúdolható dallamok kedvelőit. Igen, igen, a mi éles nyelvű Dieterünk bizonyára sokoldalú tehetség, ha már tapétát is tervez. Én is kíváncsi voltam a Modern Talking poszterek ilyen formán átalakult darabjaira, ezért „végignyálaztam” az egykori kedvenc zeneszerzőm tapétáit forgalmazó egyik cég kínálatát erre vonatkozólag. Persze nem volt ott semmiféle MT-poszter-reinkarnáció, csupán egy csomó valóban nagyon szép, trendi „Tapete”.
Fájón kellett tudomásul vennem, hogy a vágy arra, hogy élőben is megcsodálhassam, beteljesületlen marad, ui. városunk üzleteiben egyetlen DB-tapétát sem árulnak, sőt még katalógusnézegetés szintjén sem kerülhetek közel hozzá. Akkor hát „vödörszén” kedves Dieter, mert mi bizony csak azért nem gurultunk el a fővárosba, hogy az te „Tapete”-idet szemügyre vegyük! A falat másféle tapéta fogja ékesíteni. Ehhez persze előzőleg muszáj volt végiglapozni 3 üzlet összesen vagy 33 katalógusának darabonként 333 oldalas katalógusait, mire megtaláltuk azt, ami ugyan nem pont olyan, mint amit eredetileg elképzeltem, de hasonlóképp megteszi majd. Oké, ez is megvan! Akkor elő megint a net, utánajárni, hogy hol kapjuk meg olcsóbban! Nem kellett sokáig keresni, és szállítási költséggel együtt kereken 6000 Ft-tal alacsonyabb áron jutottunk hozzá kemény 2 tekercshez.
Ez
a történet a képzelet szüleménye.
Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt
személyekhez kizárólag a véletlen műve.
Bármilyen utalás valóságos
eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán
a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.
