Kategóriák

2014. március 24.

Sajtos rizslepényszendvics túróval töltve






Eztettem Éci nagyon meglepett a napokban, ui. személyes meghívót küldött a 62. VKF!-re. A játékról szóló bejegyzését persze már akkor elolvastam, amikor kihirdette, és rögtön elkezdtem azon agyalni, hogy vajon mit tudnék kitalálni rizs témakörben.
A játékot egyébként Chili&Vanília ötlötte ki még a blogos ősidőkben, és mostanra szép karriert futott be
ő is meg a játék is. Hihetetlen, hogy a VKF! 7 éve alatt a rizs, mint alapvető étel még nem került terítékre, de Éci éles szeme észrevette az eddigi témák között tátongó, betöltésért kiáltó űrt.
Mivel én csak nemrég óta eszem meg ezt az egész Ázsia kedvencének számító, meghatározó élelmiszert, így nincs túl sok tapasztalatom az ilyen és olyan típusú rizsfajták terén. Jobbára csak ál-rizottókat, tejberizst, rizsfelfújtat, sima köretet és húsos káposztát készítek belőle. Ezért aztán amilyen hamar elkezdtem a játékkal kapcsolatos filózást, olyan gyorsan le is álltam vele, mondván, hogy van még egyéb fontos agyalni valóm is. Mivel azonban olyan kedves invitálást kaptam, újra beindítottam az agykerekeket, és üstöllést megvoltam a nagy kitalációval. :D Fogalmam sincs, más is felfedezte-e már ezt a lepényt, de úgy megörültem a kis találmányomnak, hogy Éci meghívója után 1 órával már a sütőben csücsült a kicsike. Már csak azt kellett kifundálnom, hogy alagút legyen-e belőle vagy korong alakú szendvicsalapnak való. Aztán az utóbbi mellett döntöttem. Vajjal persze mégse kenhettem meg, mert az milyen már, ezért jó barátomat, a túrót hívtam segítségül. Naná, hogy először a hagyományos, jól ismert ízű kence lett belőle! De az mégse lehet, hogy egy ilyen csodás elgondolás ne kapjon valami más, érdekesebb tölteléket is! Mert hogy két különböző ízesítésűt terveztem. Utólag persze jól látható a fantáziám lankadása, mert a túró tök ugyanaz maradt, és csak az a kis almácska tette mássá. Amúgy egész jók ám együtt. :)
Az egyéb töltelékek még csak ötletkezdemények, mondhatni ideamagoncok, de akinek megtetszett ez a finom rizslepény, az nálam hamarabb is kiokoskodhatja, hogy mi mást is lehetne még beletölteni. ;)
Közben rájöttem, hogy ez az étel ebben a formában jó lett volna a 61. VKF!-fordulóra is. :D







Hozzávalók 4 szendvicshez:

a sajtos rizslepényhez:
25 dkg rizs
zöldségalaplé (a rizs mennyiségének másfélszerese)

2 ek. fűszerolaj
25 dkg Pannónia sajt
10 dkg lila hagyma

a töltelékekhez:
20 dkg tehéntúró
1 ek. 20%-os tejföl
őrölt fekete bors
őrölt csili
1 ek. frissen aprított metélőhagyma (vagy szárított)

2 szelet jó minőségű sonka
2 kis retek
3 gerezd alma (Idared)
1 tk. vaj
1 tk. méz
pár csepp citromlé

elkészítés:

  1. A rizst kissé megpirítjuk a lábasban felhevített fűszerolajon, majd felöntjük az alaplével, és fedő alatt, kis lángon majdnem készre főzzük. Elzárjuk alatta a lángot, és lefedve hagyjuk, hogy teljesen megpuhuljon. Kihűtjük.
  2. A rizst összekeverjük a nagy lyukú reszelőn lereszelt sajttal, az aprított lila hagymával, és a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk.
  3. A rizsre egy ív sütőpapírt fektetünk, és a tenyerünkkel vagy nyújtófával kb. 0,5 cm vastagságúra ellapogatjuk. Téglalap alakúra formázzuk és kiegyenesítjük a széleit. Levesszük róla a sütőpapírt, és előmelegített sütőben pirosra sütjük. (Ne süssük ropogósra, különben a rizsszemek túl kemények lesznek!)
  4. A kihűtött rizslepényből lehetőleg 8 db kört szaggatunk ki (ha szükséges, késsel rásegítünk).
  5. A töltelékhez a villával áttört túrót elkeverjük a tejföllel és a fűszerekkel.
  6. A magházától megfosztott almát cikkekre vágjuk, a cikkeket még vékonyabbra szeljük és rátesszük a serpenyőben felforrósított vajra. Rácsorgatjuk a mézet, meglocsoljuk pár csepp citromlével, és világosra karamellizáljuk. Hűlni hagyjuk.
  7. 2 rizslepényen elosztjuk a felkarikázott retket, rátesszük a sonkát, a tetejébe kanalazzuk a fűszeres túrót, majd mindkettőt befedjük egy-egy rizslapocskával.
  8. A másik 2 rizslepényre rákanalazzuk a többi túrót, karamellizált almával díszítjük, és a tetejükbe biggyesztjük a „rizskalapokat”. Tálaljuk.
sütési hőfok 200°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: 30 perc





8 megjegyzés:

  1. zseniálisan jó! ha épp nem kéne 3 dologot egyszerre megfőznöm, azonnal nekiugranék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juppppíííí, de örülök, hogy tetszik! :) Itt izzadt már a tenyerem izgalmamban, hogy megfelel-e az elvárásoknak. De most már megnyugodtam. :D

      Törlés
  2. Annyira guszták ezek a rizslepények! Már rágcsálom az egyiket, de ha szépen megkérlek, küldenél még néhányat? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy neked is tetszik! :) Komolyan mondom, nem is hittem, hogy ezt értékelni fogja valaki is, pedig tényleg finom akár magában is. Küldök gyorsan, ha még nem fáradtál el a várakozástól. :)

      Törlés
  3. Tetszik, ezt nagyon jól kifundáltad! :) Az almás töltelékes nagyon izgalmasan hangzik, megkóstolnám szívesen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszi! :) Igen, érdekes volt almával, nem ütötték egymást. Próbáld ki!

      Törlés
  4. Tudom nem, nem, nem ér... de engem ezzel levettél a lábamról, kimagaslóan tetszett a rizses felhozatalból a recepted. Nagy gratula, nekem pedig mielőbbi kipróbálás! Gyere majd a VKF 63. fordulóba is játszódni, hamarosan hirdetem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Kedves Colette, most itt vigyorgok, mert az ilyen szívmelengető kommentek meg engem vesznek le a lábamról! :) Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik neked a receptem! Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a következő VKF!-forduló témája, és bízom benne, hogy részt tudok majd venni benne, ui. egy kicsit fölrobban nálunk a konyha. Bevallom, én is meglestem a blogodat a múltkor, és láttam, milyen csodás dolgokat készítesz. :)

      Törlés