Kategóriák

2013. december 16.

Tűzdelt csirkemell baconben, paprikamártással





Van az úgy, hogy az ember azt gondolja, nincs semmi ihlete, hogy mit főzzön aznap, aztán valahogy mégis kialakul. :) Én így jártam ezzel az étellel, és még ha nincs is benne nagy ördöngösség, az egyik eleme olyan jó ötletnek bizonyult, hogy tuti elkészül még egy párszor.
Ez a „Múzsa csókja” pedig most a paprikamártás lett, amit a hűtőben árválkodó, méltatlanul ott felejtett pritaminpaprikának köszönhetek. Szegénykém szerencsére még jól tartotta magát, de mivel a baconbe tekert hús ízileg nem valami erőteljes, ezért tennem kellett róla, hogy valahogy feldobjam. Így született meg ez a szerintem csuda finom mártás. :)
Paprikát egyébként nem először dinsztelek zsíron, de eddig csak rántottába vagy pizzára tettem más egyebek társaságában. Milyen jó, hogy most már mártásnak is felhasználhatom!
Tényleg ajánlom mindenkinek. :)






Hozzávalók 2 személyre:

1 egész csirkemellfilé
őrölt fekete bors

2 nagy gerezd fokhagyma
8 szelet főtt, füstölt bacon (húsosabb fajta)
kevés zsír a sütéshez

Paprikamártáshoz:
1 pritaminpaprika
1 csapott ek. mangalicazsír
1 csapott ek. finomliszt
2 dl tejszín
őrölt fehér bors



elkészítés:

  1. Az egész csirkemellet két filére vágjuk, több helyen bemetsszük és megtűzdeljük a tüskékre vágott fokhagymával.
  2. A húsdarabokat mindkét oldalukon sózzuk, borsozzuk. 4-4 szelet bacont egymás mellé fektetünk úgy, hogy kissé fedjék egymást, ráhelyezzük a filéket, és ráhajtjuk a szalonnaszeleteket.
  3. A csirkemelleket vékonyan kizsírozott hőálló tálba vagy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és előmelegített sütőben pirulásig sütjük, miközben egyszer átfordítjuk, hogy minden oldalukon egyformán megpiruljanak.
  4. A mártáshoz a megmosott, magházától megfosztott paprikát felaprítjuk, a felforrósított zsíron megdinszteljük, majd sóval, borssal ízesítjük. Rászórjuk a lisztet, elkeverjük, majd felöntjük a tejszínnel, és besűrítjük. Botmixerrel pépesítjük.
  5. A megsült húst kicsit hűlni hagyjuk, majd rézsútosan felszeleteljük és a mártással meglocsolva tálaljuk. Tetszés szerinti köretet adunk mellé.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc