Kategóriák

2013. október 18.

Citromos pohárkrém csokis piskótával és dió krokant-nal





Én nem tudom, mi van velem, de most nagyon ki vagyok éhezve az édességre. Alighogy elfogyott a diókrémes süti, máris újabb édes finomságra vágytam. Hirtelen nem tudtam, mit süssek, de aztán eszembe jutott, hogy van még egy pár citromom. Mivel megint valami krémeset akartam készíteni, nekiálltam házi pudingot főzni. Főzött krémet elég gyakran csinálok, hiszen imádjuk a diótortát. Most viszont jól jött a megmaradt citrom, így dió helyett az került a krémbe. Nem sok, csak épp annyi, hogy enyhén citromízű legyen. Sütni nem volt kedvem, ezért felhasználtam a jól bevált és seperc alatt előkészíthető babapiskótát, amit csak a zacsiból kell kivenni. Mindezt kombináltam egy kis krokant-nal, amit korábban mogyoróból készítettem, de ezúttal dióból állítottam elő.
Nem túl édes, mégis elég tömény ez a desszert, ezért kisebb poharakba töltve akár 6 személynek is elég lehet. Sokszor az ilyen hirtelen jött ötletekből születnek a legfinomabb édességek. :)
A krémet tortába/süteménybe is tölthetjük.




Hozzávalók 3 személyre:

Krémhez:

2 tojás
5 dl tej
10 dkg cukor + 10 dkg porcukor
10 dkg finomliszt
1 citrom reszelt héja

1 ½ citrom leve
10 dkg vaj


Csokis piskótához:
6 db babapiskóta
5 dkg étcsokoládé
3 ek. tej
1 ek. vanília esszencia

Dió krokanthoz:
7 dkg dió
4 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor

elkészítés:

  1. A krémhez a tojást a cukorral felhabosítjuk, simára keverjük a liszttel, majd beledolgozzuk a tej felét, a citromlevet és a citromhéjat.
  2. A többi tejet felforrósítjuk (nem forraljuk), folytonos keverés mellett hozzáöntjük a tojásos keveréket, és kis lángon krémmé főzzük. (Ha csomósodik, nem kell megijedni, mert gyors mozdulatokkal keverve, hamar kisimul. Ha mégse, botmixerrel orvosolhatjuk a problémát.) Amint egyet buggyan a krém, levesszük a tűzről, és hagyjuk teljesen kihűlni. Közben többször átkeverjük, hogy ne bőrösödjön be.
  3. A puha vajat a porcukorral habosra keverjük, majd a kihűlt krémhez forgatjuk.
  4. A darabokra tördelt csokoládét felöntjük a tejjel, felolvasztjuk, és vaníliakivonattal ízesítjük.
  5. A babapiskótákat kis kockákra vágjuk, tálba tesszük, ráöntjük az olvasztott csokoládét, és alaposan összekeverjük.
  6. A dió krokanthoz a diót a kétféle cukorral serpenyőbe tesszük, és addig melegítjük, amíg a cukor karamellizálódni nem kezd.
  7. A kész krokant-t sütőpapírra öntjük, hűlni hagyjuk, majd késes aprítóval vagy nyújtófával összetörjük (2 teáskanálnyit félreteszünk belőle a díszítéshez), és a csokis piskótakockákat jól összeforgatjuk vele.
  8. Hosszú poharakat készítünk elő, mindegyik aljába 2-2 evőkanál csokis-diós piskótát szórunk, erre 3 púpozott evőkanálnyi krémet kanalazunk, ezután újabb 2 evőkanál piskóta következik, végezetül befedjük a megmaradt krémmel.
  9. A desszertek tetejét megszórjuk a félretett dió krokant-nal, és tálalásig hűtőbe tesszük.