Kategóriák

2013. október 9.

Húsos tészta durumlisztből





Jó ideje már, hogy megláttam Ági barátnőm házi durum tészta receptjét, és akkor megfogadtam, egyszer én is gyúrok ilyet. Mégse vettem hosszú ideig durumlisztet. Aztán egy nap végre lekaptam a bolt polcáról egy zacskóval. Szegény zacsi jó pár hónap óta ott gubbasztott a konyhában a többi liszt mellett, és mindig szemeztem vele, amikor arra tévedt a kezem. De csak húztam, halasztottam a felhasználását. A minap viszont agyam nem volt hozzá, hogy mit főzzek ebédre, így aztán felbontottam a durumlisztes zacskót. Milyen jól tettem! Kíváncsian figyeltem, hogyan alakul a tészta gyúrás közben, hiszen még sosem tapasztaltam. Érdekes, grízes állaga volt eleinte, aztán kialakult a jól ismert, sima felületű tészta, ami nagyon hasonlított a tojásos, sima lisztes társához; a belőle készült kifőtt tészta pedig pont ugyanolyan finom. Az alapreceptért nagy puszi Áginak!
Mivel kimaradt egy kis kész darált húsom, adódott az ötlet, hogy párosítom a tésztával. Először csak simán össze akartam keverni „őket”, de hirtelen eszembe jutott, hogy miért ne lehetne belőle inkább húsos derelye. Jól elpiszmogtam vele, mert a fotó kedvéért kerekre szaggattam. Irtó büszke voltam az eredményre, mert szerintem olyan kis cukik lettek a kifőtt tésztakorongok. Úgy tűnik, mostanában UFO-alakú tészta mániában szenvedek. :D





Hozzávalók 2 személyre (26 raviolihoz):

Tésztához:
20 dkg durumliszt
kb. 1 dl langyos víz


Töltelékhez:
15 dkg darált sertéshús
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 tk. őrölt pirospaprika
1 tk. majoránna
őrölt fekete bors


Egyéb hozzávalók:
kevés mangalicazsír
3 ek. tejföl
1 mk. nyers, darált csípős paprika (pl. Erős Pista)
½ csokor petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A finomra vágott hagymát az áttört fokhagymával együtt a zsíron megdinszteljük, közben sóval, borssal ízesítjük.
  2. Lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát, majd rátesszük a húst, és megszórjuk majoránnával. Pirulásig sütjük. Hűlni hagyjuk.
  3. Elkészítjük a tésztát. Pihentetés után kettévágjuk, és lisztezett felületen, egyenként kb. 35 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk. (Célszerű az egyik tésztakört kicsit nagyobbra nyújtani, hogy majd könnyebben be tudjuk fedni vele az alsó lapot. Úgy kapunk szabályos kör alakot, ha a tésztát nyújtás közben mindig elfordítjuk 90°-kal. Ha az elsővel megvagyunk, konyharuhára fektetjük és betakarjuk egy másik konyharuhával.)
  4. A 2. tésztalapra egymástól jó 1 ujjnyi távolságra 1-1 mokkáskanálnyi húst halmozunk. A nyújtófa segítségével felemeljük a másik tésztalapot, és a kevésbé lisztes felével betakarjuk a töltött részt. Ujjainkkal jól lenyomkodjuk a tésztát, hogy főzés közben ne  nyíljon szét.
  5. Derelyevágóval vagy késsel négyzetekre daraboljuk, és forrásban lévő, sós vízben 2-3 perc alatt kifőzzük. Leszűrjük.
  6. A tejfölt összekeverjük az erős paprikával, és a serpenyőben megolvasztott zsírhoz keverjük. Erre a mártásra rátesszük a kifőtt tésztát, és jól összerázzuk, vagy óvatosan átforgatjuk.
  7. A petrezselyem zöldjét apróra tépkedjük, megszórjuk vele a tésztát és tálaljuk.

Megjegyzés:
Én a tésztát nem négyzetekre vágtam, hanem egy kb. 4 cm átmérőjű kis pohárral szaggattam ki, hogy esztétikusabbak legyenek. De pogácsaszaggatóval is lehet. Így azonban sok tésztaszél hullik le, és elég pepecs munka is, ezért javaslom, hogy négyzetekre darabolja, aki elkészíti.