Kategóriák

2013. július 6.

Narancsos krémfagyi málnalekvárral, narancsos málnaöntettel







Nem készültem rá, hogy ilyen fagyit csinálok, de megfeledkeztem róla, hogy a hűtőben van 3 narancsom. Fogalmam sincs, milyen sütit akartam belőle készíteni, ezért a nyári melegre való tekintettel úgy döntöttem, hogy beújítok egy fagyival. Lime fagyit már készítettem, és úgy gondoltam, miért ne működhetne naranccsal is. Az alap tehát tökéletesen ugyanaz, mint a kajszi-lime fagyimé, csupán az ízesítésben tér el tőle.
Mivel egy kevés málnám is volt itthon, amit Anya hozott nekünk a hétvégi házunk kertjéből, ezért kézenfekvő volt, hogy összeházasítom a narancsos fagyival. Úgysem ettem még ilyen párosításban.
A Kutyafülnek épp mostanában van a névnapja, így a rumos gesztenyefagyi mellé ezt kapta süti helyett. De nem csak ő, hanem a mi picinyke családunk minden tagja örömmel kanalazta ezt a fagyikát.







Hozzávalók kb. 1,5 l fagylalthoz:

Fagylaltalaphoz:
1 kis görög narancs
25 dkg házi mascarpone
15 dkg házi joghurtkrémsajt
10 dkg porcukor
3 ek. narancslikőr (Cointreau)
2,5 dl tejszín

Málnalekvárhoz:
30 dkg málna
3 ek. cukor

Narancsos málnaöntethez:
1 narancs leve
a málnalekvár 1/3-a

elkészítés:

  1. Az alaposan megmosott narancs héját reszeljük, levét kifacsarjuk.
  2. A többi hozzávalót a tejszín kivételével keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a reszelt narancshéjat és -levet, kézi habverővel simára dolgozzuk, majd óvatosa hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt.
  3. A lekvárhoz a megmosott, lecsepegtetett málnát a cukorral lábasba tesszük, és pár perc alatt lekvárrá főzzük. Kihűtjük.
  4. A fagylaltalap felét jól záródó műanyag dobozba kanalazzuk, rásimítjuk a málnalekvár 2/3-át, majd ráöntjük a krém másik felét.
  5. 3-4 mokkáskanálnyi lekvárt a krémre pötyögtetünk, márványmintát rajzolunk bele, és min. fél napra fagyasztóba tesszük. Fogyasztás előtt 15-20 perccel kivesszük a fagyasztóból.
  6. A narancsos málnaöntethez a megmaradt málnalekvárt elkeverjük a narancs levével, és egy keveset a fagyira csorgatunk belőle. A fagylaltot díszíthetjük reszelt narancshéjjal is.