Eljött ez a pillanat is: megfőztem életem első lekvárját, pontosabban dzsemét, mert apukámtól tudom, hogy a kettő nem ugyanaz. Persze főztem én már kis adag, dzsemhez hasonló gyümölcsöntetet pl. túrótortához, de valljuk be, az azért nem olyan, mint egy nagy lélegzetű lekvárfőzés. Ráadásul a dunsztolásról eddig halvány lila dunsztom sem volt, csak távoli, gyerekkori emlékként élt bennem az egész procedúra. Mivel nem vagyok se lekvár, se befőtt-fan, eddig eszembe sem jutott, hogy kitanuljam a befőzés mesterségét.
A kertünkben van 3 meggyfa, akarom mondani 2 meggy- és 1 cseresznyefa. Azért írom így, mert amikor kimentünk szüretelni, még azt hittük, 3 meggyfánk van. Láttuk mi, hogy kicsit más a levele az egyiknek, de azt gondoltuk, az is meggy, csak másfajta. :D A nagytudású városiak, bizony, akik keverik a szezont a fazonnal... jaja, nem ismertük föl, hogy a 3. fa cseresznye. :D Jajj, de boldogok voltunk, amikor ez kiderült. Én speciel 20 éve nem ettem cseresznyét, mert hosszú ideje nem találtam olyat, ami gyerekkorom édes, roppanós cseresznyéjére emlékeztetett volna.
Ez a 3 szépséges fácska most annyi terméssel lepett meg bennünket, hogy lehetetlenség lett volna mindből sütit csinálni, ezért kénytelen voltam elsajátítani a lekvárfőzés alapjait. Naná, hogy Anya segített; elmondta, ő hogyan csinálja. - Ja, csak ennyi!? - kiáltottam fel magamban, ui. az én anyukám nem nagyon misztifikálja ezt a témát. Még csak nem is kevergeti nagyon a lekvárt, hiszen az úgy sem ragad le, mivel a cukker nálunk csak a végén kerül bele. Én sem vittem túlzásba a kevergetést, viszont mivel a cseresznye elég leves, kénytelen voltam sokáig várni, mire a dzsem végre elkészült. Természetesen lehet bele zselésítőt is tenni, akkor sokkal hamarabb megvagyunk vele, de én most elsőre anélkül készítettem, meg amúgy sem vagyok híve a bolti dzsem fixeknek.
Egyszerre 3 nagyobb lábasban főztem – így nem csapkod annyira, ha megkeverjük, ill. hamarabb elfövi a levét.
Mivel nem kedvelem (a saját megítélésem szerint) túlédesített lekvárokat, én csak kevés cukrot tettem a gyümölcsökhöz, így kicsit megmaradt a természetes savanykássága. És végre van saját dzsemünk!!!
Ez a recept már-már arcpirítóan egyszerű, de a fotózási munkálatokat bezzeg nagy műgonddal végeztem, aminek meg is lett az eredménye, mert megint nem tudtam választani, és most is sok képet biggyesztettem a bejegyzésbe. Részemről ezzel zárom is az idei meggyes és cseresznyés recik sorát, illetve befejezem a sok szövegelést is. :D
A kertünkben van 3 meggyfa, akarom mondani 2 meggy- és 1 cseresznyefa. Azért írom így, mert amikor kimentünk szüretelni, még azt hittük, 3 meggyfánk van. Láttuk mi, hogy kicsit más a levele az egyiknek, de azt gondoltuk, az is meggy, csak másfajta. :D A nagytudású városiak, bizony, akik keverik a szezont a fazonnal... jaja, nem ismertük föl, hogy a 3. fa cseresznye. :D Jajj, de boldogok voltunk, amikor ez kiderült. Én speciel 20 éve nem ettem cseresznyét, mert hosszú ideje nem találtam olyat, ami gyerekkorom édes, roppanós cseresznyéjére emlékeztetett volna.
Ez a 3 szépséges fácska most annyi terméssel lepett meg bennünket, hogy lehetetlenség lett volna mindből sütit csinálni, ezért kénytelen voltam elsajátítani a lekvárfőzés alapjait. Naná, hogy Anya segített; elmondta, ő hogyan csinálja. - Ja, csak ennyi!? - kiáltottam fel magamban, ui. az én anyukám nem nagyon misztifikálja ezt a témát. Még csak nem is kevergeti nagyon a lekvárt, hiszen az úgy sem ragad le, mivel a cukker nálunk csak a végén kerül bele. Én sem vittem túlzásba a kevergetést, viszont mivel a cseresznye elég leves, kénytelen voltam sokáig várni, mire a dzsem végre elkészült. Természetesen lehet bele zselésítőt is tenni, akkor sokkal hamarabb megvagyunk vele, de én most elsőre anélkül készítettem, meg amúgy sem vagyok híve a bolti dzsem fixeknek.
Egyszerre 3 nagyobb lábasban főztem – így nem csapkod annyira, ha megkeverjük, ill. hamarabb elfövi a levét.
Mivel nem kedvelem (a saját megítélésem szerint) túlédesített lekvárokat, én csak kevés cukrot tettem a gyümölcsökhöz, így kicsit megmaradt a természetes savanykássága. És végre van saját dzsemünk!!!
Ez a recept már-már arcpirítóan egyszerű, de a fotózási munkálatokat bezzeg nagy műgonddal végeztem, aminek meg is lett az eredménye, mert megint nem tudtam választani, és most is sok képet biggyesztettem a bejegyzésbe. Részemről ezzel zárom is az idei meggyes és cseresznyés recik sorát, illetve befejezem a sok szövegelést is. :D
Hozzávalók:
cseresznye (nálam Germesdorfi, 1 kg-mal több, mint a meggy)
meggy (nálam Pándy üvegmeggy)
cukor
késhegynyi szalicil/befőttes üveg (elmaradhat)
elkészítés:
- A megmosott, kimagozott gyümölcsöket lábasba vagy fazékba tesszük, nagy lángon felforraljuk, majd mérsékeljük a lángot, és puhára főzzük a gyümölcsöket. (Ha csak kevés dzsemet készítünk, egy lábasba érdemes csak 1-1,5 kg-ot tenni, mert így hamarabb elkészül. Akinek úgy szimpatikusabb, krumplinyomóval átpasszírozhatja.)
- Néha-néha óvatosan átkeverjük, és ha a leve félig elforrt, a cukrot is hozzáadva, dzsem sűrűségűre főzzük. (A gyümölcs édességétől függően kilónként – kimagozva mérve – 10-15 dkg cukor bőven elég).
- A befőttesüvegeket alaposan elmossuk, kiöblítjük, tepsibe állítjuk, amit apránként félig felöntünk forró vízzel, és 120°C-os sütőben 20 perc alatt csírátlanítjuk.
- A kész dzsemet forrón az üvegekbe töltjük, lezárjuk, és száraz dunsztba téve hagyjuk teljesen kihűlni. (Én nem használok szalicilt, és újabban nem is dunsztolom a lekvárokat, mégsem forr fel, ill. nem penészedik meg.)
