Kategóriák

2013. november 4.

Csokoládétorta marcipánnal





Ez egy olyan sütemény, amit cukrásztudományom hajnalán készítettem el először egy ismert női magazin receptes újságából, de akkor a receptben látottak szerint kockákra vágtam. Azóta kétszer is megsütöttem, mert tényleg nagyon finom. A blogon is fent volt marcipános-csokoládés mignon néven dupla adag hozzávalóval, és csöndben megbújt a többi sütemény között. Most tortaformában akartam megsütni, mert így könnyebben szeletelhető. A végeredmény szerintem olyan cuki lett, hogy úgy döntöttem, lefotózom, kicserélem a képeket és módosítom a hozzávalók mennyiségét. Az elhatározást tett követte, és most megmutathatom ezt a kis tortát, ami talán mások érdeklődését is felkelti. Érdemes elkészíteni, hiszen csokis is, marcipános is, mégsem túl tömény. Engem a japán szeletre emlékeztet, amit régen nagyon szerettem. A marcipánt színezhetjük is, úgy még érdekesebb. :)






Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:

Piskótához:
3 tojás
6 dkg cukor
6 dkg finomliszt
1 ek. holland kakaópor
1 tk. sütőpor

Krémhez:
10 dkg vaj
7,5 dkg porcukor
2,5 dkg holland kakaópor
0,5 dl tej

Díszítéshez:
25 dkg cukrozott marcipánmassza
5 dkg étcsokoládé

elkészítés:

  1. A tojássárgáját a cukorral felhabosítjuk, beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, majd kisebb adagokban hozzákeverjük a sütőporral, kakaóporral vegyített lisztet.
  2. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A kész piskótát pár perc elteltével kivesszük a formából, rácsra téve hagyjuk kihűlni, majd két lapra vágjuk.
  3. A krémhez a puha vajat a porcukor felével kihabosítjuk. A porcukor másik felét a kakaóporhoz vegyítjük.
  4. A tejet felforraljuk, majd a tűzről levéve simára keverjük benne a cukros kakaóport. Hűlni hagyjuk.
  5. A kakaós mázat a cukros vajhoz dolgozzuk, kissé felhabosítjuk, és az így kapott krém 2/3-ával megkenjük az egyik piskótalapot.
  6. A marcipánmasszát kétfelé vesszük, és egymás után mindkettőt porcukrozott felületen akkorára nyújtjuk, amekkora a piskótalap (nyújtás közben a felületét is porcukrozzuk, hogy ne ragadjon).
  7. Az egyik marcipánlapot a krémre helyezzük, rákenjük a megmaradt krém felét, majd ráfektetjük a másik tésztalapot, és rákenjük a maradék krémet. Befedjük a másik marcipánlappal.
  8. A díszítéshez a gőz fölött megolvasztott csokoládé egy részével körbekenjük a tortát, a többi csokoládéból pedig tetszőleges mintát rajzolunk a marcipánra.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc


Tipp:
Kivehető aljú tortaforma esetén a következőképp nyújthatjuk a marcipánt:
A forma kivehető alját megszórjuk porcukorral, a közepére tesszük a marcipángombócot, beporcukrozzuk, és nyújtófával akkorára nyújtjuk, amekkora a tortaforma. Ezután a marcipánnal borított forma alját a kezünkbe vesszük, és lassan forgatva azt, egy késsel levágjuk az esetlegesen lelógó marcipánt. Hosszú pengéjű késsel óvatosan a marcipán alá nyúlunk, elválasztva azt a forma aljától, és a marcipánlappal befedjük a tortát.









8 megjegyzés:

  1. Isteni finom lehet! De jó, hogy tortaformában készítetted, mert nagyon cuki! Imádom a csokit és a marcipánt! Jó, ha az ember néha új köntösbe bújtatja a "régi" finomságokat. :) Most szívesen elmajszolnék egy szeletet!

    VálaszTörlés
  2. De örülök, hogy tetszik! :) Kicsit vacilláltam, hogy feltegyem-e, hiszen ez uaaz a süti, de ez így most jobban tetszik nekem, és tényleg sokkal könnyebb szeletelni. Én is szívesem eszem néha csokis édességeket, bár sűrűbben is ennék, ha a Kutya is jobban szeretné. Ő nem rajong ui. a csokis dolgokért, de bezzeg a tejcsokit azt szereti. Fura.
    Remélem, odaért a süti, mert repítettem nektek párat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Jó, hogy úgy döntöttél felteszed, mert igazán szép kis tortácska lett! Igen, ideértek a szeletek, köszönöm szépen! ♥

      Törlés
    2. Szuper! De a biztonság kedvéért küldtem még egy szeletet neked, mert nem lenne jó, ha valaki megette volna előled a reggeli küldeményt. :)

      Törlés
  3. Az anyukám ma megsütötte mire hazaértem a suliból. Nagyon jól esett egy ilyen csoda-finom édesség a sok tanulás után. :) ♥ Köszönjük a receptet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó de örülök! :) Köszönöm, hogy megírtad nekem a jó hírt, hogy ízlett a torta. Anyukádnak pedig nagy piros pont, hogy ilyen aranyos, hogy a lánykáját kényezteti. :) De ezek szerint meg is érdemled, ha olyan sokat tanulsz. ;)

      Törlés
  4. Nagyon finom a torta de nekem egy napi állás után szétfolyat a marcipán réteg a tetején lévő meg elmászott, elkezdett lecsúszni. Erre valami ötlet? Köszönöm, Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha ízlett! :) A vajas krém szoba-hőmérsékleten biztos megolvadt, azért történhetett. Bár én még nem jártam így, de ha van maradék, én azt mindig be szoktam tenni a hűtőbe, és csak fogyasztás előtt pár perccel veszem ki. Egyéb ötletem nincs, csak a hűtés. Remélem, tudtam segíteni. :)

      Törlés