Kategóriák

2013. szeptember 20.

II. Az érkezés napja



A Saalhof kastély meglepő módon szinte közvetlenül a főút mellett áll, ahonnan lekanyarodva azonnal Maishofenben találjuk magunkat, és rögtön az első lakóépület maga a kastély. Impozáns és öreg, de nagyon szépen felújított - igazi vidéki kastély hangulata van. A szobák és apartmanok a 2. emeleten lettek kialakítva. Egy kicsit lépcsőzni kell, de a kilátás a hegyekre kárpótol. Mi a kellemes, fa illatú Schönkammer nevű apartmant vettük ki, ami semmivel sem drágább, mint egy itthoni hotel (sőt!), és bőven elég 2 személynek. Van minden, ami kellhet egy nyaralás során. Az ízlésesen felújított modern fürdőszoba kicsi, csak egy tágas zuhanyzó van, mellette WC-vel, de kényelmesen el lehet férni. A főzősarok és az étkező rész is remekül megfelel a célnak. Egyedül talán az ágyban lévő matrac nem túl kényelmes, a fájós derekúak valószínűleg túl puhának találnák. Ettől a Kutya kicsit szenvedett is, de nekem nem okozott problémát.












A folyosók, lépcsőfordulók szépen díszített, régi bútorokkal vannak berendezve, pl. kelengyés ládákkal, festett szekrényekkel, és rajtuk, mellettük az előző korok használati tárgyait láthatjuk.
Én a kerten egy kicsit meglepődtem, a fotón ui. nagyobbnak tűnt, bár lehet, hogy a kerítésen túli füves terület is hozzá tartozik. Fontos megemlíteni, hogy a kert gyerekbarát, ui. teli van kerti játékokkal. A kastély körül gazdasági épületek láthatók, ezeket nyilván nem nagyon mutogatják a Saalhof honlapján, mert picinykét kopottak. A kert végében éppen egy ház építése volt folyamatban, talán ez lesz később a bennünket vendégül látó Rieder család otthona. Ők jelenleg a kastély 1. emeletén laknak.


bejárati rész

az 1. emeletre és az onnan lefelé vezető lépcső

földszint - régi használati tárgyak

földszint - étkező

1. emelet

kelengyés ládák és árnyékszék

a 2. emeletre vezető lépcső és a szobák előtti folyosó

Ottlétünkkor nem sokat találkoztunk a háziakkal, hiszen reggel mentünk, este jöttünk, szinte csak a kutyával futottunk össze rendszerint, aki mindig kedvesen odasompolygott hozzánk egy kis fülvakarásra. Kicsit hiányoltuk a tyúkokat és a kecskéket, de az is lehet, hogy ott voltak valahol, csak meg kellett volna őket keresni. Csupán a nyuszikkal találkoztunk, akiket meg is szemléltünk minden nap jövet-menet.










 Napi programjaink:
1. Zell am See: Zelli tó
2. Kaprun: Kapruni vár, Sigmund-Thun-szurdok, Kitzsteinhorn gleccser
3.Taxenbach: Kitzloch-szurdok; St. Johann im Pongau: Pongaui dóm, Liechtenstein-szurdok; Werfen: Hochenwerfen vára, Eisriesenwelt jégbarlang
4. Kaprun: Moserboden/Wasserfallboden víztározók és gátjaik; Fusch: Großglockner Hochalpenstrasse alpesi út
5. St. Wolfgang: Schafberg; St. Martin bei Lofer: Lamprechts barlang
6. Berchtesgaden: Sasfészek; Krimml: Krimmli vízesés
7. Salzburg
 
1. Zell am See:





Érkezésünk napján, szombaton – bár kora délután futottunk be a kastélyba - a hosszú út után nem sok energiát éreztünk magunkban arra, hogy komolyabb kirándulást ejtsünk meg a környéken, ezért csak átugrottunk az ország egyik legjelentősebb télisport-központjába, a közeli Zell am See városába, amely a 8. században egy szerzetesi cella (Zell) körül jött létre. Később kolostort építettek itt.

A Salzach és a Saalach völgye között elterülő medencében fekvő település a bronzkor óta lakott, virágkorát a 15-16. században élte. A profitot a Hohe Tauern arany- és ezüstbányái hozták. Korábban Zell im Pinzgau volt a neve, de 1810-1816-ban bajor uralom alá került, és azóta Zell am See.

A városban nem nézelődtünk, csak egy rövid sétát tettünk a 3,8 km hosszú és 1,5 km széles Zelli tó körül. A hajókázást kihagytuk. A tó látványa kellemes, de ott lakni 1 hétig a sok turista közvetlen közelében, nem nekünk való. Itt pont úgy napozgatnak az emberek, mintha a Balcsin lennénk. Egyesek sátraznak, mások a kempingben szállnak meg. A Kutyával meg is beszéltük, hogy mi épp ilyesmire nem vágyunk. Maga a tó természetesen hegyekkel van körülvéve, pl. itt látható az 1965 m magas Schmittenhöhe, ahova felvonóval 10% kedvezménnyel fel lehet menni, ha valaki a Saalhof kastélyban száll meg. Sajnos erre nem jutott időnk, amikor az időjárás még engedte volna, utána meg úgy beborult, hogy nem lett volna sok értelme fellibegni oda.
A tavon egyébként minden csütörtökön és vasárnap este 21:30-kor 20 perces, látványos fény-, zene- és lézershowt rendeznek. Vasárnap este meg is akartuk nézni ezt, de képtelenek voltunk olyan helyen leparkolni a kocsit, ahonnan nem kell sokat gyalogolni a tóhoz. Javaslom, hogy aki szeretné látni ezt az ingyenes parádét, az időben keressen parkolóhelyet, kb. 1 órával a show előtt.
A műsor lényege a tavon lévő 39 szökőkút, amelyek 40 m magasra permetezik a vizet, miközben képeket vetítenek a vízfelületre. Június elejétől szeptember közepéig minden csütörtökön „klasszikus és rock show”-t mutatnak be, amit nagyon sajnáltam kihagyni a fránya parkolási mizéria miatt. A legjobb kilátás a tóra állítólag az Elisabethpark zenepavilonjából nyílik.
Csütörtökön is átmehettünk volna Zell am Seebe fény-zene showt bámulni, de bevallom őszintén, hogy a sok egyéb program miatt meg is feledkeztünk erről a lehetőségről. Így aztán nem csak a műsort hagytuk ki, hanem a román stílusú, 3 hajós, oszlopos St. Hippolyt plébániatemplom megtekintését is, ami a salzburgi régió egyik legrégebbi bazilikája.

A blogon lévő leírásokban szereplő belépődíjak felnőtt személyre vonatkoznak, az egyéb díjak (gyerek, nyugdíjas vagy csoportos belépők árait, a nyitvatartási időket és más tudnivalókat a címekként szereplő, vagy a bejegyzésben lévő vastag (esetenként dőlt) betűvel szedett linkekre kattintva az adott település vagy látnivaló honlapján megtalálhatják.


Forrás: internet, Ausztria útikalauz

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jók a fotók, Salzburg környéke Ausztriának valóban gyönyörü része. Sajnos, az idöjárás legtöbbször esös és elég kiszámíthatatlan. (Ezt már mi is többször tapasztaltuk.) Örülök, hogy szépeket láttatok és jól éreztétek magatokat. A jó kis vidéki osztrák koszt meg csak még dobott rajta, gondolom ;-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép a kastély, így még jobban tetszik :-) el fogom olvasni amiket írtál, ha összejön, nem kell gondolkodni, hogy miket csináljunk majd :D

    VálaszTörlés
  3. Szia Notburga! Köszönöm, kedves vagy! :) Bizony, gyönyörű hely, és tök jó, hogy viszonylag közel van hozzánk.
    A Spätzle kapcsán pedig el kell áruljam, hogy bár terveztük, de egyszer sem mentünk étterembe, sőt egyéb "evős" helyre se, így most sajnos kimaradt a sajtos nokedli. Azóta nem győzőm emlegetni, hogy de kár érte.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép a kastély, remélem eljutunk és akkor majd nem kell gondolkodni, hogy hova menjünk, csak viszem útitervnek a bejegyzéseid :-D

    VálaszTörlés
  5. Szia Limon! Most aztán vigyorgok, mint a pereces. Úgy örülök, hogy a leírásom segítségével könnyebben ki tudjátok majd választani a látnivalókat. Végül is részben ez volt a cél, hogy kedvet csináljak hozzá másoknak is. Ausztria örülhet, hogy én is reklámozom. :D

    VálaszTörlés
  6. :) Csak sóhajtozok itt nagyokat, ahogy olvasom a leírást... Csodajó fotókat készítettél, öröm nézegetni őket!

    VálaszTörlés
  7. De aranyos vagy, olyan jó érzés, hogy néhány embernek örömet okozok a beszámolóval és a fotókkal! Kívánom, hogy te is újra eljuthass erre a vidékre minél hamarabb. :)

    VálaszTörlés