Kategóriák

2013. június 1.

Földiepres-tejfölös desszert bodzazselével





Edzésből hazafelé jövet szép, kövér eperszemek mutogatták magukat a zöldségesnél. Meg is akadt rajtuk a szemem, és vettem 1 kilót. Egy keveset megettem belőle a hétvégén, de a nagy része a hűtőben várt sorsára. Kicsit már kezdtek szottyosodni, ezért lecukroztam őket – nem voltak ui. túl édesek.
Délután a Kedves közölte velem, hogy édességre vágyik, de a mosolyogva felkínált cukrozott eperre csak fanyalogva pislogott. - Na jó – gondoltam, akkor gyorsan összedobok belőle valami olyat, ami inkább kedvére való lesz. Ilyenkor különösen jó szolgálatot tesz a kész babapiskóta, egy kis csoki és a tejföl. Mivel pár napja elkészült a bodzaszörp is, és Ági barátnőm már jelezte, hogy nagyon jól harmonizál a bodza az eperrel, ezért kézenfekvő volt, hogy összeházasítom őket. Pillanatok alatt össze is állt az édesség, és egy hipergyors fotózást követően már vittem is apjukomnak, akinek végre fülig ért a szája – kiváltképp, amikor megkóstolta.
Természetesen friss, cukrozatlan eperből is elkészíthető, sőt úgy még szebb is lesz a desszert.



Hozzávalók 8 személyre:

Piskótaalaphoz:
16 db babapiskóta
20 dkg étcsokoládé vagy csokoládépasztilla
1,5 dl tej

Bodzazseléhez:
2 dl bodzaszörp
1 dl víz
½ citrom leve
1 ek. étkezési kukoricakeményítő

Krémhez:
85 dkg 20%-os tejföl
7 dkg porcukor
3 ek. bodzaszörp
1 ½ zacskó instant zselatin fix
55 dkg földieper

elkészítés:

  1. A babapiskótákat háromba törjük, mély tálba tesszük és összekeverjük a tejben felolvasztott csokoládéval. A csokis piskótát szélesebb edénybe vagy sütőtálba rendezzük.
  2. A bodzazseléhez a szörpöt és a vizet lábasba öntjük és felforraljuk. A citromlében simára keverjük a keményítőt, a forrásban lévő bodzaléhez adjuk, és önthető állagúra sűrítjük. Kihűtjük, majd egyenletesen elosztva, a csokis piskótára kanalazzuk.
  3. A megmosott, leszárított eperszemeket negyedeljük. A tejfölt összekeverjük a cukorral, a bodzaszörppel, a zselatin fix porral, kicsit dermedni hagyjuk, majd hozzáforgatjuk az epret. A krémet eloszlatjuk a bodzás-csokis piskótán. Behűtve tálaljuk.






4 megjegyzés:

  1. Még szerencse, hogy Valaki nem vetette rá magát a cukrozott eperre, így "megszületett" ez a klassz édesség! :D Ha rajtam múlt volna az epernek egy szempillantás alatt csak a hűlt helyét látod! :D

    VálaszTörlés
  2. Na ez az, Gold is azt mondta, hogy ánnye de érdekös ez a Kutyafül, hogy neki nem felel meg a cukrozott eper. De végülis nem olyan nagy baj ez, hiszen akkor nem született volna meg ez a desszert. Tényleg nagyon fini lett. :)

    VálaszTörlés
  3. És én ebből nem kaptaaaam! Brühühüüüü!

    VálaszTörlés