Kategóriák

2012. július 18.

Tejfölös pecsenye grillfűszerrel





Nagyon szeretem a brassói aprópecsenyét, de kicsit másként készítem, mint ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. A pecsenye a la Provence nevű receptemben már utaltam rá, hogy eredetileg grillfűszerrel szórom meg az újragondolt brassóimat, vagyis a grillfűszeres változat volt az első ötlet. Eddig nem akartam megosztani a receptjét, mert a provence-i fűszeres variációtól csak a fűszerhasználatban tér el. Most mégis megtettem, mert az előzőhöz képest is kicsit másként csináltam ezt a verziót.
Tapasztalatom szerint klasszisokkal jobb a hús, ha elkészítés után 1 napig pihen a hűtőben, mert jól összeérnek az ízek. Természetesen frissen is finom, eddig mi is így ettük, de előfordult, hogy ami megmaradt, azt másnap melegítettem meg, és sokkal jobban ízlett. Bízom benne, hogy más is kedvet kap hozzá.




Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg csirkemell
2 ek. grillfűszer (nálam Kotányi Grill Klasszikus)
1,5 dl olívaolaj
1 nagy fej vöröshagyma
1 kisebb szál hegyes erős paprika
1 vastag szelet piros húsú pritamin paprika
4 kövér gerezd fokhagyma
1 mk. őrölt fekete bors
4-5 ek. tejföl
70 dkg krumpli (tisztítva mérve)

napraforgóolaj vagy mangalicazsír a sütéshez

elkészítés:

  1. A csirkemellet kis kockákra vagy csíkokra vágjuk, megszórjuk a grillfűszerrel, alaposan átforgatjuk, felöntjük az olajjal, és fél napot hűtőbe téve pácoljuk. Másnap leöntjük róla az olajat, és egy keveset felfogunk belőle.
  2. A vöröshagymát és a paprikákat felaprítjuk, 3 evőkanál pácolajon megdinszteljük, kicsit meg is piríthatjuk. Rátesszük a vékonyra szelt fokhagymát, és 1-2 percig sütjük.
  3. Hozzáadjuk a fűszeres csirkemellkockákat, megborsozzuk, és ha már majdnem kész, belekeverünk 2 evőkanál tejfölt. (Még finomabb lesz az étel, ha a kész pecsenyét másnapig hűtőben állni hagyjuk.)
  4. A krumplit felkockázzuk vagy hasábokra vágjuk, az olajban vagy a zsírban pirosra sütjük, majd tálba szedjük, megsózzuk és jól összerázzuk.
  5. A pecsenyét felmelegítjük, hozzáforgatjuk a sült krumplit, és belekeverjük a többi tejfölt. Tálaljuk.




2 megjegyzés:

  1. ...jaj... :D Ezt még mindig imádom! Csodajól néz ki! Ennél már csak az íze klasszabb! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! Te is tejföllel készíted? Gyere, megmelegítem a maradékot, és már ülhetsz is az asztalhoz! Tudod, melegítve még jobb. ;)

      Törlés