Kategóriák

2024. január 11.

Molly

2006 márciusa – 2024. január 10., 18:35

 

 


Elöljárójában…
Tudom, sokan létünk mellékszereplőinek tekintik az állatokat, de akik nem, talán azok közül is néhányan túlzónak érzik egy kisállat komoly meggyászolását, vagy az elvesztésükről szóló nyilvános írást. De mindenkinek más az érzelemvilága, az érzéseinek a mélysége, sőt a gyászmunkája is. És mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Főleg, ha azzal nem szándékozik másokat bántani.

Ahogyan az emberek, úgy az állatok is különbözőek – van, aki szerethető egyéniség, és van, akivel nem vagy kevéssé szimpatizálunk. Sosem hittem volna, hogy létezik olyan macska, akihez ambivalens érzések fűzhetnek. – Molly 3 éves volt, amikor először találkoztunk. Azonnal rám cuppant, úgy pattogott körülöttem, mintha a lába helyén rugó lenne. Ezért Ruganynak, Rugibuginak, végül csak Bugacseknek neveztük.
Az állatok is különbözőképpen viszonyulnak egymáshoz. Ha felnőttkorukban találkoznak, akkor pláne nehéz egymásra hangolódni. A négy macsekunk kapcsán gyakran hoztam fel példának bizonyos szomszédainkat, hogy én tuti nem élném túl, ha valaki egy lakásban való életre kényszerítene velük. Márpedig Molly és a férje, Leo számára az én egyik cicalányommal való együttélés sokáig valóban rémes lehetett.
Makka és Kumpi akkoriban már a 8. életévükben jártak, amikor Mollyék anyukája lettem. Gyűlölték egymást az én Kumpikámmal, aki egy ideig keményen terrorizálta elsősorban Mollyt. Szegény Bugacseket állandóan meg kellett védenem, és ő tényleg folyton hozzám szaladt, amikor a „főnökasszony” rátámadt. Én persze egyszerre sajnáltam mindkettejüket, miközben mardosott a bűntudat, hiszen mi kényszerítettük őket össze. Aztán fordult a kocka, Mollyék közös erővel letaszították trónjáról a „fenevadat”. ...
Felnőtt életem során összesen 6 macskával éltem huzamosabb ideig, ezért pontosan tudom, milyen ismérvei vannak a magas értelmi és érzelmi intelligenciának egy állat esetében. Az első MAKKA olyan dolgokra volt képes, amit sosem hittem volna egy cicáról. Másfél évet élt, a halála életem első komoly vesztesége. Az ő anyukájától született későbbi alomból jött a kifejezetten intelligens testvérpár, Makka és Kumpi, akik az EQ terén is szépen bizonyítottak – évekig gyászoltam őket. Molly párja, Leopold, aki bő 2 éve hagyott itt bennünket (az elvesztéséről szerencsére (?) elvonta a figyelmünket a költözés), szintén megcsillogtatta magas érzelmi intelligenciáját. Értem való rajongása megható volt, de néha bizony terhes tudott lenni. A csúcs azonban a most 7 éves Trygi, akiről mindketten csakis szuperlatívuszokban tudunk nyilatkozni.
Ám a hatból van egy, aki minden szempontból kilógott a sorból: ez a legkisebb ugrifüles Mollyka, aki ezerféle módon „ki tudott vinni minket az észből”. Aki repedtfazék hangon, fülsüketítő hangerővel és nyomatékkal ordított úgy, ahogyan csak egy sziámi képes. Keményen kikövetelte a törődést, de az aprócska viszonzás a részéről átverés volt: arra kellett, hogy még tovább szeretgessük, vagy paskoljuk a sejhaját (utóbbi kapcsán az utolsó napig teljesítettük a szolgálatot, ahogyan Leo esetében is, a fenékpaskolás ötlete ui. tőle ered). Miatta nemrég hónapokon át zombi üzemmódban léteztünk az éjszakai háborgatásai miatt, és napközben sem tudtam anélkül a dolgomat végezni, hogy ne kelljen megszakítanom azt legalább tízszer. Neki köszönhetően sokszor utáltam magamat, mert kihozta belőlem a legrosszabbat. Satöbbi, satöbbi.

Ez a kis ártatlan Mocsok tegnap itt hagyott bennünket. A Nagy Négyesből Ő volt az utolsó. ...

Az öreg-kishomoki egykori telkünkön, a diófánk alatt lenne a helyed, ahol a többiek is nyugszanak. De Te már itt leszel velünk, a kertünk egyik szegletében – igaz, a sírod látványa nélkül sem felejtenélek el soha. Mert igazából szerettelek, még ha többnyire azt is hittem, hogy nem.

Nyugodj békében, Bugacsek, szárnyaljon tovább a lelked odaát!



UI.: . A sötét pofid ellenére, életed utolsó 2 napján, végre sikerült rólad élesebb képeket is csinálnom – köszönöm!
 
 

 
A cicáinkról itt olvashatsz bővebben. 


3 megjegyzés:

  1. Olvastam az összes posztodat a cicáidról, annak tudatában, hogy lassan 3 éve élünk együtt Gusztáv makkánkkal. ( 3 és fél éves, mentett, félénknek mondott, ámde velünk teljes szimbiózisban élő 6 kilós szőrös csodalény) Mint eddig mindig, most is elég lassan ment az olvasás, a szememet borító könnyzápor miatt.
    Meggyőződésem, hogy csak az tud így írni az állatairól, aki ugyanúgy él velük, mint a családja bármely tagjával.
    Sajnálom a veszteséged! Ők soha nem "kopnak" ki belőlünk és a veszteség érzése a gyász időszak után napról napra erősebb lesz. Isten veled Molly cica!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andi! Köszönöm az együttérző szavaidat, és köszönöm, hogy elolvastad az írásaimat! :) Bevallom, mindig meglep, ha valaki tényleg veszi a fáradságot, és követi a szövegeléseimet. Ilyenkor látom, hogy valódi felelősség van abban, amikor az ember nyilvánosan kiposztolja a gondolatait, érzéseit. Az pedig, hogy ha ezzel pozitív értelemben megérint másokat különösen jó érzés nekem. :)
      Örülök, hogy nektek is megadatott egy cica ragaszkodása, és naponta átélhetitek a finom kis lénye kedves megnyilatkozásait. Ez hatalmas kincs! Kívánom, hogy Gusztáv cicával még nagyon sok örömben legyen részetek! Hosszú, egészséges életet kívánok neki! :)

      Törlés
  2. Nagyon meghatott az írásod. Túltengő racionalitásom ellenére megkönnyeztem Mollyka "sorstragédiáját". A zárókép önmagáért beszél, nagyon kifejezi Csaba érzéseit. Együttérzek Veletek.

    VálaszTörlés