Kategóriák

2023. május 3.

Zöldség egytál pirított búzakolbásszal (vegán)

 




A Kutyinyeknek már 2 napja köles ehetnékje volt. Én mondjuk marhára nem kívántam, de ha ő azt akar enni, akkor nincs mese, azt kell főzni. Mivel nálunk bizonyos zöldségek (pl. brokkoli, karfiol) még mindig nem jöhetnek szóba, ezért csak olyanokat használhattam a köles gazdagítására, amiket szeretünk. Így aztán megint a jó öreg répa után nyúltam, azonban a köles mellé most szárzeller és csicseriborsó is került, hiszen ezeket az utóbbi időben szerencsére megkedveltük. Viszont még valami mással is dúsítani akartam az ételt. A hűtőben már egy ideje hol ide, hol oda pakolódott a vegán kolbász – gondoltam, azt is felhasználom. De még jó, hogy nem forgattam hozzá az ebédünkhöz, ui. már a zacskó felbontásakor megcsapott egyfajta szaganyag. Ám itt és most nem fedném fel, mire emlékeztetett. :D Lényeg, hogy számomra a kellemetlen kategóriába tartozik, úgyhogy jobbnak láttam távol tartani a raguvá főtt zöldségektől – az ételt búzakolbi nélkül kaptam lencsevégre. Maga a kolbász egyébként egy kis tálkába gyűjtve azért ott szerepel a képeken. ;) Szerencsére nem kellett kidobni, mert a Kutyafül úgy döntött, hogy ő bizony egymaga megeszi az összes pirított vegán kolbászt. Ám végül azt mondta, többet ne vegyünk. :D Persze aki szereti, az egész nyugodtan dúsíthatja vele a kölesét. ;)
 
 

Hozzávalók 2-3 személyre:

10 dkg köles
10 dkg konzerv csicseriborsó
kb. 15 dkg póréhagyma
10 dkg sárgarépa
1 szárzeller
½ fej vöröshagyma
1 Palermo paprika
½ szál hegyes erős paprika
2 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. bazsalikom
1 ek. majoránna
1 ek. füstölt pirospaprika
őrölt tarka bors

1 ek. kókusztejszín
1 ek. szilárd kókuszzsír
3,5 dl víz
aprított petrezselyemzöldje
1 szál búzakolbász

elkészítés:

  1. A búzakolbászt felkarikázzuk, és zsiradékmentes serpenyőben kissé megpirítjuk. Félretesszük. (Ezt a lépést persze kihagyhatjuk, ha nem akarunk búzakolbászt tenni az ételbe.)
  2. A felaprított vöröshagymát a felhevített kókuszzsíron fedő alatt, közepes lángon 1 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott paprikákat, megsózzuk, és lefedve 2-3 percig sütjük.
  3. Rátesszük a szintén vékony csíkokra vágott sárgarépát, és ugyanúgy fedő alatt pároljuk további 2 percig.
  4. Beletesszük a felszeletelt zellerszárat, a zúzott fokhagymát, megfűszerezzük, és lefedve pároljuk 1 percig.
  5. Hozzákeverjük az átmosott, lecsepegtetett kölest, felöntjük a vízzel, és fedő alatt, kis lángon félpuhára főzzük.
  6. Hozzáadjuk a csicseriborsót, a kókusztejszínt, és a levét elforralva készre főzzük az ételt. Végül beleforgatjuk a pirított búzakolbászt. Tálaláskor megszórjuk aprított petrezselyemzölddel.

 


 

2 megjegyzés:

  1. Úgy néz ki,mint egy zöldséges rizses hús, amire nem vágyom--pláne búzakolbásszal.(De ugye nem baj?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha borulok a kommentjeiden. :D Az egyébként miért baj, ha rizses húsra hasonlít? Ez is finom, az is finom. ;) Azt viszont meg tudom érteni, hogy nem vágysz a búzakolbászra. :D

      Törlés