Kategóriák

2022. november 27.

Málnás csokoládétorta

 

 


 
Nálunk a november a születésnapok hava – először engem, majd Anyát ünnepeljük. Sőt, nemrég elhunyt apukám is ebben a hónapban született.
Anyáékkal most először tartottunk összevont szülinapot, mivel már nem vagyunk egymás szomszédai. A köztünk létrejött jó néhány kilóméteres térbeli távolság miatt ui. az egyesítés költséghatékonyabbnak tűnt. Más kérdés, hogy a találkozások ilyen módon való ritkítása nem éppen hat ránk pozitívan. Szerencsére, azonban decemberben is kijut nekünk az ünneplésből – nevelőapám szülinapján és karácsonykor –, amikor megint csak együtt lehetünk, és újra feltöltődhet a lelkünk. :)
A közös szülinapra most egy nagyon csokis tortát képzeltem el – mert újabban álladóan arra vágyom –, de az étcsokoládé adta markánsságot egy kevés bogyós gyümölccsel kívántam ellensúlyozni. Mivel korábban nagy sikert aratott a naranccsal bolondított étcsokis sütim, ezért valami ahhoz hasonlót készítettem, és nyugodt voltam afelől, hogy ezzel sem lövök majd mellé. A krém kóstolása közben mégis lepöttyentem, mert úgy ítéltem meg, hogy Anya és a Kutyafül ízlésének túl tömény lenne. Ezért gyorsan frissen másik tortát készítettem, ez pedig bánatomra bent maradt a hűtőben. Persze ebből is kaptak Anyáék kóstolót, ám meglepő módon kifejezetten pozitív értékelést kapott a torta. :D A poén az, hogy még a Kutyinyek is elismerően nyilatkozott róla, pedig le mertem volna fogadni, hogy ő aztán pláne nem fogja szeretni. Éppen azért is került fel a blogra, mert bebizonyosodott, hogy ezzel a tortával nem csak az étcsoki-őrülteknek lehet kedvezni. :)
Akár advent 1. vasárnapjára is elkészíthetjük. ;)

 


 

Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

a piskótához:
2 nagy tojás
2,5 dkg étcsokoládé
1,5 dkg vaj
4 dkg kristálycukor
1,5 dkg holland kakaópor
3 dkg finomliszt
3 g sütőpor

a krémhez:
18 dkg étcsokoládé
3,5 dl habtejszín
10-12 dkg kristálycukor
2 dkg holland kakaópor
7,5 dkg vaj
10 dkg mascarpone
12 dkg (mirelit) málna
1 ek. porcukor

a bevonáshoz és a díszítéshez:
8 dkg étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj
néhány szem blansírozott aprított mandula (elhagyható)
kevés étcsokoládé-forgács

elkészítés:
  1. A málnát hűtőbe vagy hűvös szobába téve hagyjuk felengedni, majd lecsepegtetjük és összekeverjük a porcukorral. Állni hagyjuk.
  2. A tésztához a csokoládét a vajjal vízgőz fölött felolvasztjuk. A tojásokat a kristálycukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, és két részletben beleforgatjuk a kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve kihűtjük. Kivesszük a formából, és 2 lapra vágjuk.
  3. A krémhez a tejszínt a cukorral forrástól számítva, állandó keverés mellett 3-4 percig főzzük. A csokoládét, a vajjal, kakaóporral együtt fém tálba tesszük és ráöntjük a forró édes tejszínt. Csomómentesre keverjük.
  4. A csokoládékrémet lefedjük folpackkal, és miután langyosra hűlt, 4-5 órára hűtőbe tesszük.
  5. A selymes krémet robotgéppel pár másodperc alatt átkeverjük. Az alsó tésztalapot visszatesszük az elmosott kapcsos tortaformába, megkenjük 2 púpozott evőkanál (kb. 8 dkg) krémmel, és rátesszük a másik piskótalapot.
  6. A többi krémhez keverjük a mascarponét, és 2 púpozott evőkanálnyit kenünk a piskótára.
  7. A krémen elosztjuk az újra lecsepegtetett cukrozott málnát, majd – 15 dkg kivételével – rásimítjuk a többi krémet. A félretett krémet csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazunk és a tortával együtt legalább 6 órára hűtőbe tesszük.
  8. A bevonáshoz a csokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk és hozzákeverjük az aprított mandulát. Az olvasztott csokit a torta közepére öntjük, és eloszlatjuk rajta. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
  9. A habzsákban lévő krémből rózsákat nyomunk a torta tetejére (ültethetünk rá friss málnaszemeket is), és a megmaradt krémet elkenjük körben az oldalán. A krémrózsák belső szélét étcsokoládé forgáccsal dekoráljuk. A tortát fogyasztásig hűtőbe tesszük. Forró vízbe mártott, szárazra törölt késsel szeleteljük.
sütési hőfok: 150°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc

Tipp:
  • A tortát nem muszáj bevonni csokoládéval, közvetlenül a krémre is nyomhatjuk a rózsákat.
  • A két piskótalap közé csokikrém helyett málnalekvárt is kenhetünk.

 



Ötlet innen