Kategóriák

2021. június 13.

Rumos diókrémtorta (lisztmentes)

 

 

 



A szülinap a szememben mindig rendhagyónak számít, akkor is, ha minden évben megünnepeljük. Ezekre a jeles alkalmakra mindig valamilyen finomsággal készülök – legyen az sós vagy édes. Most a Kutyánszki számára érkezett el a nagy nap, neki azonban mindig ugyanolyan tortát kell sütnöm – nevezetesen diótortát, mert az a kedvence. Évente csak egyszer vagyok hajlandó elkészíteni, mégpedig pont azért, hogy megmaradjon a különlegessége, és a Kutyafül epedve várja évről-évre. :D Természetesen idén is diótortát terveztem sütni neki, de ezúttal mégis egy kicsit máshogyan képzeltem el: lisztmentes formában és kevesebb tejtermékkel. Azok után ui., hogy a lisztmentes mandulakrémes tortám olyan jól sikerült, úgy gondoltam, dióval is működhet. Bár a lapok sütését kissé elbénáztam (az a fránya vaj ui. picit visszadermedt), mégis jó volt az elgondolásom, és megszületett ez a torta. A krémje különösen finom, a rumnak köszönhetően ott az a plusz íz, ami miatt a rumos diós fagyit is annyira szeretjük. Kóstolás után szerencsére ezt a Kutyinyek is így gondolta, sőt azt mondta, ez a torta vetekszik a hagyományossal! Így aztán cseppet sem haragudott, hogy a nagy napon nem a szokásos diótortát kapta. :D Meg kell mondjam, nekem ez a változat még jobban is ízlett. :)

 




Hozzávalók 18-20 cm-es tortához:

a diós piskótához:
4 tojás
8 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
15 dkg darált dióbél
1,5 dkg holland kakaópor
3 g sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna
10 dkg vaj, felolvasztva

a diókrémhez:
1 tojás
10 dkg dióbél
4 dkg étkezési kukoricakeményítő
15 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
3 dl kókusztejszín (pl. Cocomas vagy Delcoco)
1 dl mandula- vagy egyéb növényi tej
1 vaníliarúd kikapart magjai
10 dkg vaj
3 ek. barna jamaicai rum

a díszítéshez:
2,5 dkg durvára vágott dióbél
2,5 dkg kristálycukor
5 dkg tejcsokoládé

elkészítés:
  1. A teljes diómennyiséget zsiradékmentes serpenyőben kissé megpirítjuk, és miután kihűlt – a díszítésre szánt adag kivételével – ledaráljuk.
  2. A piskótához a tojássárgákat a porcukorral felhabosítjuk, hozzákeverjük a kakaóporral, sütőporral, szódabikarbónával vegyített darált diót, és a langyosra hűlt olvasztott vajat.
  3. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a felével fellazítjuk a masszát, majd óvatosan hozzáforgatjuk a többi habot.
  4. A tésztamasszát lemérjük, és a harmadát a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben megsütjük.
  5. A kész piskótát még forrón kivesszük a sütőformából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. A sütőforma karimáját elmossuk, tiszta sütőpapírt kapcsolunk bele, és a többi tésztát is a fentiek szerint sütjük meg. (A sütésre vonatkozó megjegyzést lásd lejjebb.)
  6. A krémhez a tojást lábasba ütjük, a fele mennyiségű porcukorral habosra kavarjuk, csomómentesre dolgozzuk benne a keményítővel vegyített darált diót, és felöntjük a mandulatejes kókusztejszínnel. Hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait, és kis lángon felfőzzük. Többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  7. A puha vajat a többi porcukorral felhabosítjuk, majd robotgéppel hozzádolgozzuk a rumot és a diós pudingot.
  8. A krémet háromfelé vesszük, betöltjük vele a tésztalapokat, majd a torta tetejére és oldalára is rásimítjuk. 1-2 órára hűtőbe tesszük.
  9. A díszítésre félretett pirított diót durvára vágjuk, visszatesszük a serpenyőbe, rászórjuk a kristálycukrot, és kis lángon addig melegítjük, amíg a cukor felolvad. Összekeverjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe öntve hűlni hagyjuk.
  10. A tejcsokoládét gőz fölött felolvasztjuk, sütőpapírra öntjük, és spatulával 1 mm vékony kb. 8x22 cm-es sávot alakítunk ki belőle.
  11. A diókrokantot nyújtófával összetörjük, és egy részét a képlékeny csokoládéra szórjuk. Dermedésig hűtőbe tesszük, majd tetszőleges formájú és méretű darabokra vágjuk.
  12. A torta tetején bejelöljük a szeletek helyét, és a krokantos csokoládéval, valamint a morzsalékos diókrokanttal díszítjük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc/lap

Megjegyzés/tipp:
A piskóta sütése némi kézügyességet igényel, amennyiben csak egy darab sütőformánk van, és a lapokat ugyanabban a formában egymás után akarjuk megsütni. A vaj ui. picit visszadermed, és emiatt nehezebben önthető/kenhető a tészta. Ennek kiküszöbölésére a sütést úgy is megoldhatjuk, hogy egyszerre 2 lapot sütünk meg – a tésztát a sütőpapíron előrajzolt körök közepébe öntve –, és a 3. adagot bekészítjük a tortaformába, hogy az első két lap elkészülte után azonnal süthessük.
A sütőpapíron való sütéshez a forma méretéhez képest a köröket rajzoljuk kisebbre, mert a tészta sütés közben egyébként is szétterül.
Nem tanácsos a tésztából egyetlen vastag piskótát sütni, mert annak lágysága miatt nem könnyű 3 lapra vágni.
Nekem a díszítésre szánt krokantos csokiból kimaradt egy kevés, de aki szeretné, körbedíszítheti vele a torta oldalát is.
Amennyiben a krémet előző nap készítjü, ne tegyük bele a rumot, mert állásában veszít az aromájából. Ezért másnap keverjük hozzá.