Kategóriák

2021. április 3.

Édesburgonyás kalácskoszorú

 

 

 



Anya le van tiltva a bolti kenyérről és péksütikről, csak azt eheti, amit én sütök neki. :D És én dagasztom is rendületlenül a tönkölyzsemléket. Húsvét közeledtével azonban kell valami különlegesebb, így aztán mindegyik „tesztkalács”-ból kapott egy kis kóstolót. A tejszínes-kurkumás napocska annyira ízlett neki, hogy a hétre való zsemle helyett kurkumás minikalácsokat kért. Aztán ebből a koszorúból is adtam egy nagy szeletet, amit ő rögtön letesztelt, és közölte, hogy ha az egész kalácsot neki ajándékoztam volna, ő bizony bepuszilta volna az egészet. :D Na, hát kábé így voltunk ezzel mi is. A Kutyinyek egyébként is mindegyik kalácsomat képes lenne felfalni az utolsó morzsáig. 3-4 szelet után is még könyörögni szokott, hogy csak még egyet hadd egyen meg, én viszont kemény vagyok, mint a ráspoly, és helyette is jobban tudom, mikor elég. Mindig azzal vigasztalom, hogy ha most megállja, hogy többet egyen, akkor a nap folyamán még kaphat belőle, és akkor kétszer is örülhet. :D Ezzel le lehet szerelni, és aztán 10 perc elteltével megjegyzi, hogy de jó, hogy időben meálljt parancsoltam, mert közben a megevett szeletek már kellően beledagadtak a pocakjába, ergo mégiscsak sikerült jóllaknia. :D
Igazából nem is tudom, honnan jött az ötlet, hogy batátát tegyek a kalácstésztába, minden esetre nagyon jó döntésnek bizonyult akárcsak anno az egyik fánkom kapcsán –, mert ahogyan a sima krumpli a kenyeret, úgy az édesburgonya a kalácsot teszi ruganyossá. Emellett még rendkívül könnyű és levegős, egyszerűen imádni való, igazán jó választás húsvétra az egyébként már bevált kalács helyett.

 



Hozzávalók 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformához:

25 dkg fehér kenyérliszt + egy kevés a dagasztáshoz
15 dkg finomliszt
15 dkg édesburgonya (hámozott mennyiség)
3 dkg porcukor
1 jó tk. só
4 dkg vaj + a kelesztéshez és a sütéshez
2 tojás
1,8 dkg friss élesztő
1 dl teljes tej
1 dl batáta főzőlé

elkészítés:
  1. A meghámozott, feldarabolt batátát annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük, majd leszűrjük, villával áttörjük és hűlni hagyjuk.
  2. A batáta még forró főzőlevéből kivesszük a kellő mennyiséget, és a tejhez adjuk. A fele mennyiségű folyadékba belemorzsoljuk az élesztőt, simára keverjük egy kevés liszttel, cukorral, és letakarva felfuttatjuk.
  3. A porcukorral, sóval vegyített kétféle lisztben elmorzsoljuk a felkockázott, puha vajat és a batátapürét. Hozzáadjuk a felfutott élesztőt, az 1 tojással kevert többi folyadékot, és a robotgép dagasztószárával magas fokozaton 10 perc alatt kidagasztjuk.
  4. A lágy tésztát liszttel hintett felületre borítjuk, néhány mozdulattal beledagasztunk még egy kis lisztet, majd kivajazott kelesztőtálba tesszük, és letakarva 1 óra alatt megkelesztjük.
  5. A megkelt tésztát 2/3-1/3 arányban kettévesszük, mindkét darabot három részre osztjuk, meggömbölygetjük, és letakarva 10 percet pihentetjük.
  6. Előbb a nagyobb tésztagombócokat sodorjuk meg 65-70 cm hosszúra, összefonjuk, és a kivajazott kapcsos tortaformába kanyarítjuk.
  7. A kisebb tésztagombócokat kb. 40 cm hosszúra sodorjuk, megfonjuk, koszorú formára alakítjuk, és a sütőforma közepébe fektetjük. Letakarva fél óra alatt megkelesztjük.
  8. A kalács tetejét lekenjük felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal, és előmelegített sütőben megsütjük. Pár perc elteltével kivesszük a formából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc