Kategóriák

2021. október 16.

Q 1 Suprematistic-torta

 

 

 



Ennek a tortának az ikertesóját egy elbaltázott kuglófból készítettem, az abból kimaradt tésztából kreált desszerttel pedig egy kedves rokonomnak akartam örömet szerezni. Egyrészt ui. már nagyon vágyott a Sünis kanál-féle finomságra, másrészt komoly okom volt rá, hogy meglepjem vele. Az előző édességhez nagyon hasonlót szerettem volna, de most étcsokoládéból és „rendes” habtejszínből. Mazsola, kávé, ill. rum is került bele, és kicsit férfiasabb kivitelű lett. A díszítést egyébként a Q 1 Suprematistic c. alkotás ihlette, nem véletlenül. A tortát ui. egy sokáig tartó közös munka eredményének, nevezetesen egy művészeti kiadvány megjelenésének szűk körű megünneplésére szántam. A hiánypótló tanulmányt az unokatestvérem írta Moholy-Nagy László avantgárd festőművész szegedi éveiről, én pedig olvasószerkesztőként (és bizonyos értelemben tanácsadóként) vettem részt a munkában. Megtiszteltetésnek érzem, hogy részese lehettem ennek a komoly projektnek, és általa nem csak a nemzetközi avantgárd egyik kiemelkedő alakját ismerhettem meg, hanem a rendkívül tehetséges restaurátorművészhez és tanárhoz, a harmad-unokatestvéremhez is közel kerültem. Úgy érzem, mi ketten kifejezetten jól tudunk együtt dolgozni. :) Különösen szórakoztat a tény, hogy egyformán maximalisták és szigorúak vagyunk mind a képi, mind a nyelvi megjelenítés terén – a munka során a tanulmányon dolgozók egyike pikírten ki is nyilatkoztatta rólunk, hogy „zsák a foltját”, amit én inkább dicséretnek vettem, mint negatív kritikának. :D
Bár a könyv kereskedelmi forgalomban nem kapható, de biztosan lesznek majd néhányan, akik a kezükbe vehetik, és örömmel olvasnak a művész kezdeti magyarországi munkásságáról – a szegedi alkotó tevékenységéről, korai műveiről.
A kiadvány megjelenése azért is fontos, mert fellebbenti a fátylat arról a tényről, hogy Moholy Szegeden érezte és nevezte magát először festőművésznek.


Kedves Rokonom, köszönöm, hogy engem kértél fel a munkára.
Öröm volt veled dolgozni!


 


Csokoládémousse-os rakott torta:


Hozzávalók 18 cm-es tortához:


a rétegezéshez:
35-40 dkg kakaós kuglóftészta vagy egyéb, kimaradt tészta (utóbbi súlyban eltérhet a kuglófétól)
5 db babapiskóta
60 ml frissen főzött presszókávé
2 ek. barna rum
5 dkg mazsola

a csokoládé mousse-hoz és a díszítéshez:
5 dl habtejszín
12 dkg étcsokoládé
5 dkg porcukor
holland kakaópor
étcsokoládé-reszelék

elkészítés:
  1. A kuglóftésztát ujjnyi vastag szeletekre vagy kisebb kockákra vágjuk. A mazsolát a rumos kávéban megduzzasztjuk, majd leszűrjük, és a kávét felfogjuk.
  2. A habtejszínből 1 dl-t felhevítünk, a feldarabolt csokoládéra öntjük, és 1 perc után alaposan összekeverjük. Kihűtjük.
  3. A jól behűtött többi tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, majd rácsorgatjuk és óvatosan hozzáforgatjuk a tejszínes csokoládét.
  4. A tortagyűrűt karton tortaalátétre állítjuk. A tészta felét lerakjuk a tortagyűrű aljába, rászórjuk a fele mennyiségű mazsolát, és rásimítjuk a hab harmadát.
  5. A babapiskótákat félbevágjuk, megmártjuk a rumos kávéban, és csillag alakban, hézagosan elrendezzük a csokoládés habon. A hézagokba szórjuk a többi mazsolát.
  6. Rásimítjuk a 2. adag habot, elosztjuk rajta a többi kakaós tésztát, majd befedjük a megmaradt habbal. Néhány órára hűtőbe tesszük, majd lehúzzuk róla a karimát.
  7. A díszítéshez papírból csíkokat vágunk, átlósan a tortára helyezzük, és annak mentén meghintjük kakaóporral. Óvatosan leemeljük róla a papírcsíkokat, és tálaljuk a tortát.


Megjegyzés:
A tortához használt kuglóftésztához az itt leírt mennyiségnek kb. a felét használtam fel.
Helyette természetesen kerek piskótalapot is süthetünk.
 
 


4 megjegyzés:

  1. Nagyon büszke vagyok Rád! Most elsősorban olvasó szerkesztői munkád miatt.Az már "régi dicsőség",hogy kiváló tortákat is tudsz sütni, mint most is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ♥ Annak is, hogy ez a torta is ízlett neked. :)

      Törlés
  2. Kivalo stiluserzekedet is mutatja, hogy egy Moholy alkotast “fogalmaztal” gasztronomiara (biztos vagyok benne, hogy azt is magas szinvonalon)!Relem a kiadvany is hamarosan elerheto lesz. Gratulalok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon kedves vagy! :) Még jó, hogy nem a Tahiti Madonnát próbáltam ráfesteni. :D

      Törlés