Kategóriák

2019. október 5.

Szőlős-mandulás linzertorta







A kis fogadott keresztlányomtól nemrégiben szőlőt kaptunk ajándékba, és miután az egyik felét másnap bekebeleztem, a maradékot mindenképp valamilyen édességben szerettem volna látni. Akkor még nem is sejtettem, hogy igazi kedvvidító süti lesz majd belőle. Aznap ui., amikor el akartam készíteni, egy csúfos véget ért eset már korán reggel eltérített, így csak az azt követő napon keríthettem rá sort.
A „csúfos esetet” nem részletezném, lényeg, hogy egy olyan valakiben sikerült hatalmasat csalódnom, akit több, mint 20 éve ismerek. Még a családtagjaimat és a barátaimat is elképesztette az – úriembernek nem éppen nevezhető – illető stílusa, amit velem szemben megengedett magának, arról nem is beszélve, hogy igazából ok nélkül. Tulajdonképpen nevetségessé tette magát. De sebaj, már megszoktam, hogy időről-időre előferdülnek velem az ilyen „kalandok”, és már nem búslakodom sokáig. Az idő szerencsére engem szokott igazolni. Minden esetre szomorú, hogy ez történt.
Szóval ez a linzertorta pont jókor jött, és a lelki sokk után valóban része volt abban, hogy helyreálljon a szerotonin szintem. :D






Hozzávalók 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformához:

Tésztához:
22 dkg finomliszt
8 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
egy csipet só
12 dkg vaj
1 tojássárgája
2 ek. fehérbor

Töltelékhez:
40 dkg mag nélküli, nagy szemű, fehér szőlő
5 tojássárgája
8 dkg cukor
1 ek. vaníliapaszta
10 dkg darált mandula
3 dkg darált dió
6 tojásfehérje
5 dkg finomliszt

Tálaláshoz:
vaníliás porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához a cukorral, citromhéjjal vegyített lisztet elmorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal, majd a tojássárgáját és a bort is hozzáadva, sima felületű tésztává gyúrjuk.
  2. A tésztát liszttel hintett felületen akkora körlapra nyújtjuk, hogy a sütőformába illesztve, kb. 3 cm magas pereme legyen, majd a tésztaperemet az aljához nyomkodjuk. (Célszerű előbb a peremét elkészíteni. A maradék tésztát utána nyújtsuk ki!) Nejlonzacskóba húzva, 1 órát hűtőben pihentetjük.
  3. A töltelékhez a megmosott szőlőt leszemezzük, és a szőlőszemeket félbevágjuk (ha szükséges, kimagozzuk).
  4. A tojássárgákat a cukorral kihabosítjuk, belekeverjük a vaníliapasztát, az őrölt dióval kevert mandulát, majd hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét és a lisztet.
  5. A szőlőt a habos masszába forgatjuk és beleöntjük a tésztakosárba. A süteményt a sütőnek alulról a 2. rácsára téve megsütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni. Lekapcsoljuk róla a sütőforma peremét.
  6. A tortát meghintjük vaníliás porcukorral, felszeleteljük és tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-fölül sütés
sütési idő: kb. 50 perc


Megjegyzés:
Én csak azért tettem bele diót is, mert nem volt itthon annyi mandula. De készíthetjük teljes egészében dióval is.












Ötlet: innen