Kategóriák

2019. március 23.

Kivikrémes torta







Hetek óta a gyümölcsös tálban várakozott két nagy maréknyi, kőkemény kivi, és időközben a legtöbbjük eléggé megszottyosodott. A kivit más gyümölcsök társaságában általában reggeli italként szoktam fogyasztani, megtámogatva ezzel szervezetem vitaminkészletét, de a hétvége közeledtével torta krémjeként képzeltem el. Mivel ezt a gyümölcsöt igen ritkán használom édességhez, így jó ötlenek tűnt gyarapítani a vele való recepteket. Nem csak tűnt – utólag kiderült, hogy kifejezetten az volt, mármint jó ötlet. :D
Gyorsan eldőlt, hogy milyen tésztát készítsek, ui. a kakaós, vajas piskóta egy ideje nagy kedvencem. A krémet sikerült annyira eltalálni, hogy nehezemre esett nem elnyalogatni csak úgy magában. :D Üde, nyárias ízű, és bár a kókuszkrém nem tolakodó, de kellemesen érezhető benne. A kakaós piskótával nagyon jó párost alkotnak. :) Tudom, az évek alatt sok sütire ráaggattam már a kedvenc jelzőt, de ez a kivis a top kategóriások közül is az egyik legkedvesebb lett. :)
Bár még 1 hónap van addig hátra, de húsvétra kifejezetten jó választás lehet ez a torta. ;)






Hozzávalók 35x14 cm-es gyümölcskenyérformához:

Piskótához:
6 tojás
10 dkg porcukor
10 dkg olvasztott vaj
12 dkg finomliszt
2 dkg holland kakaópor
8 g sütőpor

Kivikrémhez:
40 dkg kivi (hámozva mérve)
2 dl kókuszkrém (Cocomas)
4 dkg étkezési kukoricakeményítő
15 dkg porcukor
15 dkg vaj

Díszítéshez:
néhány szem kivi

elkészítés:

  1. A piskótához a tojások sárgáját a porcukorral habosra kavarjuk, majd hozzádolgozzuk a langyos olvasztott vajat, valamint a sütőporral, kakaóporral vegyített liszt felét.
  2. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a fele mennyiségű habbal fellazítjuk a kakaós masszát, majd felváltva hozzáforgatjuk a többi tojáshabot és a maradék kakaós lisztet.
  3. A sütőformát kivajazzuk, kibéleljük sütőpapírral, és belesimítjuk a tésztamasszát. Előmelegített sütőben megsütjük.
  4. A piskótát pár percig a formában hagyjuk, majd átfordítjuk egy tortarácsra, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és hagyjuk kihűlni.
  5. A krémhez a meghámozott kivit pürésítjük, majd kiveszünk belőle egy keveset, és csomómentesre keverjük a keményítővel.
  6. A többi kivipürét 5 dkg porcukorral, a kókuszkrémmel és a keményítős keverékkel együtt lábasba öntjük, és kis lángon, kevergetve pudinggá főzzük. Teljesen kihűtjük.
  7. A puha vajat a többi porcukorral kihabosítjuk és alaposan összekeverjük a kivipudinggal. Ha a krém túl lágy, hűtőbe tesszük annyi időre, hogy könnyen tudjunk vele dolgozni.
  8. A piskóta széleit, ha szükséges, kiegyenesítjük, és 2 lapra vágjuk. Az egyik tésztalapra rásimítjuk a krém nagy részét, és befedjük a másik piskótalappal. A torta teljes felületét körbekenjük a megmaradt krémmel, és néhány órára hűtőbe tesszük.
  9. A süteményt felezett kivikarikákkal díszítjük és felszeleteljük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc


Tipp:

Ha a díszítéshez nincs kivink, a torta tetejét kakaóporral is meghinthetjük
.
Doboz alakú sütőforma híján, a piskótát tepsiben is megsüthetjük, azután úgy vágjuk a tésztát, hogy 2 db hosszú, keskeny lapot kapjunk.

Megjegyzés:
A piskóta formája nálam most nem lett túl szép, mert sütés közben púpos lett a teteje, és a púpot nem sikerült szép egyenesre levágni. :D