Kategóriák

2019. november 12.

Diós-csokoládéhabos crostata







Megint süti, pedig még csak kedd van. :D Igazából azért, mert ez egy szülinapi torta. Az enyém. :) És nem éppen a hagyományos fajtából. Úgy értem, születésnapra nem jellemző, hogy valakinek ilyen típusú tortája legyen, de én most ezt kívántam meg. Hiszen nagy kedvencem a linzertészta, és bár kakaós ízesítésű linzert pitesütőformában még sosem sütöttem, csak keksznek, pont most láttam elérkezettnek az időt. :D Maga a tészta sem a jól bevált recept szerinti – ez több tojást tartalmaz, és a tetejébe még más készítési technikát is alkalmaztam. Aggódtam is, hogy kemény lesz, ezért rendeztem egy próbasütést. Igaz, az világos tészta volt, és lekváros, de tesztnek megfelelt. :) Szerencsére még a sütőpor véletlenül történő kihagyásával is jó lett az eredmény. :) Aprósütinek mégsem javaslom ezt a sok tojásos változatot, mert ahhoz valóban egy kicsit ropogósabb ez a tészta. Kipróbáltam. ;) (Igaz, a nejlonzacsis tárolás után azért egész kellemes lett.) Ellenben linzertortának tökéletes, és néhanapján amúgy sem árt elhagyni a komfortzónát, és eltérni a jól bevált módszerektől. :D Különben sosem derül ki, hogy máshogy is jól működhetnek a dolgok. ;)
Egy cseppet sem bántam meg, hogy ezúttal nem habos, krémes tortát sütöttem magamnak. :)
 

Kutyafül, köszönöm neked, hogy bearanyoztad a napomat!

 





Hozzávalók 24 cm-es pitesütőformához:

Tésztához:
20 dkg kristálycukor
16 dkg vaj
28,5 dkg finomliszt
1,5 dkg holland kakaópor
1 tojás
2 tojássárgája
4 g sütőpor

Töltelékhez:
10 dkg kajszibaracklekvár
3 tojásfehérje
4-5 dkg porcukor
12 dkg dióbél
10 dkg étcsokoládé (40-50%-os)
egy csipet só

elkészítés:

  1. A tésztához a puha vajat a cukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a felvert tojást, a tojássárgákat, és beledolgozzuk a kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet. Folpackba csomagolva, 1 órát hűtőben pihentetjük.
  2. A töltelékhez a diót késes aprítóval durvára daráljuk. A csokoládét nagy lyukú reszelőn lereszeljük, és a dióhoz vegyítjük. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük és hozzáforgatjuk a diós keveréket.
  3. A lehűtött tésztát lisztezett átgyúrjuk, majd enyhén lisztezett felületen 4 mm vastagságú körlapra nyújtjuk. A nyújtófa segítségével a sütőformába illesztjük, és a felületét villával több helyen megszurkáljuk. Megkenjük (botmixerrel pürésített) baracklekvárral, és 20 percre visszatesszük a hűtőbe.
  4. A lehulló tésztadarabokat újra begyúrjuk, és a pitesütőformánál nagyobb, téglalap alakú lapra nyújtjuk. A nyújtás közben lággyá vált tésztát tálcára téve lehűtjük.
  5. A csokis-diós habot a lekvárra simítjuk. A kinyújtott tésztát 9 db kb. 1 cm széles sávra vágjuk, és átlósan berácsozzuk velük a tölteléket. A túllógó végeket levágjuk.
  6. A süteményt előmelegített sütőben készre sütjük, majd tortarácsra tesszük, és még melegen felszeleteljük (a tetején lévő hab így nem törik össze). A formában hagyjuk teljesen kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc











6 megjegyzés:

  1. Itt is nagyon boldog születésnapot kívánok, drága barátnőm! <3 "Kiss Andi" ;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm, drága Andikám! ♥ Tudtam ám, hogy ki bujkál a "Dren585" mögött. ;)

      Törlés
  2. Én meg örülök, hogy megszülettél,és hogy képes vagy saját szülinapi tortákat sütni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is kívánhatnék magamnak jobb Anyukát! ♥ Azért egy Jetti torta néhanapján becsúszhatna. :D ;)

      Törlés
  3. Ez a süti szülinapi tortának (is) csuda klassz lehetett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Tény, hogy nem éppen szokványos, de tiszta szerencse, hogy én dönthettem el, hogy mit süssek magamnak. :D

      Törlés