Kategóriák

2019. október 19.

Szőlős-diós rétes borsodóval








Bár a nagy szemű szőlőt nagyon szeretem magában eszegetni, de most kedvem támadt rétesbe tenni a megmaradt egy fürtnyi mennyiséget. Ezúttal nem akartam házilagosan elkészíteni hozzá a tésztát – gyors eredményre vágytam. :D Mindenképpen dióval szerettem volna összeházasítani a gyümölcsöt, és el is képzeltem, milyen módon fogom elkészíteni, de aztán hogy, hogy nem, mégiscsak beírtam a gugliba a „szőlős rétes” kifejezést, hátha találok rá jobb alternatívát. Találtam. :D Több receptet is átolvastam, de végül az győzött, amire szinte elsőnek találtam rá. Nem is alakítottam rajta sokat, mert éreztem, hogy úgy jó, ahogy van. Igaz, a készítés módján azért egy csöppet változtattam, valamint mandula helyett diót tettem bele, ill. sodót is készítettem mellé, mert az nálam imádatnak örvend. :D
Mivel a töltelék folyósabb állagú, nem kockáztattam a tészta feltekerését már csak azért sem, mert kigöngyöléskor itt-ott egy picit elszakadt. Ezért az egyik kedvenc sütőformámat hívtam segítségül. Jól tettem, mert nagyon szépen megsült benne a süti. A rétesek közül ez lett az egyik kedvencem. :)






Hozzávalók 36x13 cm-es pitesütőformához:

Réteshez:
1 cs. leveles tészta (Tante Fanny, 24x40 cm)
25 dkg mag nélküli, nagy szemű, fehér szőlő
8 dkg dióbél
5 dkg babapiskóta
3 dkg nádcukor
2 tojás
2 dkg vaj
vaníliás porcukor a tálaláshoz

Borsodóhoz:
1,5 dl félédes fehérbor
0,5 dl víz
2 szem szegfűszeg
1 kis fahéjrúd
2 tojás
4 dkg porcukor
1 dkg Bourbon vaníliás porcukor
8 g Bourbon vaníliás, prémium pudingpor

elkészítés:

  1. A diót zsiradékmentes serpenyőben kissé megpirítjuk, és miután kihűlt, 5 dkg-nyit a babapiskótával együtt ledarálunk. A többi diót durvára törjük.
  2. A megmosott, leszárított szőlőt leszemezzük, a szemeket hosszában félbevágjuk.
  3. A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd beleforgatjuk a babapiskótás diót, a kemény habbá vert tojásfehérjét és végül a szőlőt.
  4. A tésztalapot óvatosan kitekerjük a papírból, a sütőformába illesztjük és megkenjük olvasztott vajjal.
  5. Elosztjuk rajta a tölteléket, ráhajtjuk a túllógó tésztaszéleket, lekenjük a maradék vajjal, és megszórjuk a durvára tört dióval.
  6. Előmelegített sütőben készre sütjük, majd tortarácsra téve, a sütőformában hagyjuk kihűlni.
  7. A sodóhoz a bort a vízzel, a fahéjrúddal, a szegfűszeggel felforraljuk, majd lefedve hagyjuk 5 percet. Kivesszük belőle a fűszereket.
  8. A tojások sárgáját a kétféle porcukor 2/3-ával és a pudingporral kihabosítjuk, majd folyamatos keverés mellett lassan hozzácsorgatjuk a bort, és vízfürdő fölé állítva, kis lángon krémmé főzzük.
  9. A többi porcukorral kemény habbá vert tojásfehérjét kézi habverővel, határozott mozdulatokkal a borkrémhez forgatjuk. A kész sodót meleg vízfürdőbe állítva, melegen tartjuk.
  10. A rétest óvatosan hosszúkás tálcára csúsztatjuk, meghintjük vaníliás porcukorral, felszeleteljük, és meleg borsodót kínálunk mellé.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc


Tipp:
A sodót nem szabad melegíteni, mert kicsapódik a tojásfehérje. Jól behűtve is feladhatjuk. Ebben az esetben a bor hajlamos leülni a sodó aljára, ezért tálalás előtt habverővel keverjük át.









Ötlet: innen

2 megjegyzés:

  1. Nagyon "jól kinéz". A receptet is elolvastam,amit nem szoktam. Meg akarom csinálni,kivéve a borsodót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi! Mivel a kóstoló után jelezted, hogy nagyon ízlett, tudtam, hogy ha felkerül a recept a blogra, te is meg fogod sütni. :) A sodót miért hagyod ki? Azzal az igazi pedig. Ráadásul azt mondtad, az különösen ízlett.

      Törlés