Kategóriák

2019. június 5.

Sonkás-krémsajtos párna







Végre, végre, elérkeztem az utolsó, húsvéti sonkás recepthez! Igaz, végül nem a húsvéti sonkával készült verziót osztom itt meg, mert a 2. újrázásra már nem maradt belőle egy árva dekányi se. :D Ettől függetlenül ez a recept a kis kiflikkel összehasonlítva, töltelék tekintetében a variációk egy témára kategóriába tartozik. :D
Amikor megláttam az alábbi formázási technikát, azonnal tudtam, hogy nekem ezt ki kell próbálnom. Aztán gyorsan le is csöppentem: nem lett szép. Noha a formázás amúgy pofonegyszerű. Hamar kiderült, hogy csak kevés tölteléket szabad beletenni, különben túlzottan elformátlanodik és levizenyősödik a tészta. Nem mintha olyan nagy mennyiség férne bele, de még az a kevés is soknak bizonyult. Így hát pihetettem a témát jó pár hétig, míg nem a maradék húsvéti sonkával készült töltelékből ki nem maradt annyi, amennyit éppen elegendőnek ítéltem ehhez a péksütihez. A második sütés alkalmával a tésztán is változtattam, és a jól bevált hamburgerzsemlémét használtam, egy csöpp kis módosítással – az olaj mellett vaj is került bele. A formázás már rutinosabban ment, de mivel a tésztát igen nehéz sarkosra nyújtani, négyzet alakúra vágni meg ezúttal nem akartam, ezért a művelet befejeztével a betöltött péksütik nem szabályos négyzet alakúak lettek. Sütés közben ebből a kis szabálytalanságból már eléggé szembetűnő elformátlanodás lett. :D Arról nem is beszélve, hogy a forró töltelék, ill. a növekvő tészta széttolta a nyersen még szorosan egymás mellé simuló tésztasávokat. 3. próbálkozásra sem tudtam elérni a kívánt külalakot. Nem tudom, hogy ez a prototípus készítőjének mégis hogyan sikerülhetett. Annyi baj legyen, utólag megállapítottam, hogy ez a véletlenül kialakult szabálytalanság még tetszik is, de azért persze lehetne még dolgozni a tetszetősebb külsőn. :D Szerencsére ez a péksüti kevésbé tetszetős külsővel is nagyon eteti magát, és mi szabályosan faltuk befelé, miközben hümmögve élveztük az ízeket. :D






Hozzávalók 10 darabhoz:

Tésztához:
25 dkg fehér tönkölybúzaliszt
25 dkg finomliszt
3 dkg cukor
1 ek. só
3 ek. extra szűz olívaolaj
2 dkg puha vaj
2,5 dkg friss élesztő
3 dl tej

Töltelékhez:
13 dkg natúr krémsajt
10 dkg pulykamellsonka vagy főtt, füstölt sonka
7 dkg vörös cheddar sajt

Továbbá:
1 kis tojás fehérje a kenéshez

elkészítés:

  1. A tésztához a kétféle liszt keverékében kialakított mélyedésbe morzsoljuk az élesztőt, és a langyos tej felét hozzáadva, simára keverjük 1 dkg cukorral és egy kevés liszttel. Letakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a többi cukrot, a sót, az olajat, és összeállítjuk a tésztát. A felületét 3 részletben megkenjük a puha vajjal, és beledagasztjuk. A tésztát vékonyan kivajazott/kiolajozott tálban, letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  3. A megkelt tésztát 10 darabra osztjuk, mindegyiket meggömbölygetjük, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  4. A töltelékhez a sonkát késes aprítóban ledaráljuk és az őrölt borssal ízesített krémsajthoz keverjük.
  5. A tésztagombócokat lisztezett felületen kb. 20x20 cm-es négyzetlapokra kinyújtjuk (igyekezzünk sarkosra nyújtani), majd gondolatban függőlegesen és vízszintesen is elfelezzük, azaz 4 db négyzetre osztjuk. A jobb alsó és a bal felső négyzetet kb. 1 cm széles sávokra vágjuk úgy, hogy a vágások végei a jobb felső, vágatlan négyzet 2 szélével találkozzanak.
  6. Ezen a négyzetlapocskán elkenünk egy adag tölteléket, megszórjuk reszelt sajttal, majd ráhajtjuk a másik, csúcsával szomszédos, vágatlan lapocskát. Ezután mindkét irányból felváltva, elkezdjük ráhajtogatni a tésztasávokat. A széleket villával lenyomkodjuk és egyenesre szabjuk.
  7. A péksüteményeket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk egymástól kicsit távolabb, és letakarva megkelesztjük.
  8. A tetejüket lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével (vagy langyos vízzel), a körülöttük lévő helyet megspricceljük vízzel, és az előmelegített sütő középső részében megsütjük. Rácsra szedve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc


Tipp:
A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, pihentetjük, majd kerekre nyújtjuk és betöltjük az esetlegesen kimaradt sonkás krémsajttal. A töltelék fölött összedolgozzuk a tésztát, és a töltött zsemlét a többi péksüteménnyel együtt megsütjük.

A formázásról itt láthattok képeket.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése