Kategóriák

2019. február 13.

Málnás ricottatortácska







Úgy látszik, a napsütésben való gyaloglás jó hatással van a kreativitásra, vagy ha úgy tetszik, a Múzsa díjazza ezt a tevékenységet, mert nem először fordult elő velem, hogy a telkünk körül megtett több kilométeres sátafikálásnak ilyen eredménye lett. :D A Múzsa tehát most is egy desszertötletet csókolt a homlokomra, ami onnan bejutott a szürkeállományomba, minekutána nagy boldogan közöltem is a Kutyinyekkel, hogy mi lesz a következő sütemény. :D Talán úgy tűnhet, hogy állandó jelleggel édességeken agyalok, pedig dehogy. Úgyhogy jól jön a Múzsa segítsége, ha épp nincs kedvem máshonnan inspirálódni. Persze ez a süti nem nevezhető hatalmas ötletnek sem a krém, sem a formája tekintetében, de mivel igen kevés minitortám van itt a blogon, ezért számomra még mindig újdonságnak számít az ilyen típusú, kb. 4 falatnyi kis édesség. :) A minitortához a tésztát többféleképpen is elkészíthetjük – én is csináltam már úgy, hogy a sütőpapírra előrajzoltam a köröket, amiken aztán szétkentem a tésztamasszát. A most elgondolt sütihez azonban jóval kisebb piskótalapokra volt szükség, ezért nem lett volna értelme a kis köröcskékkel pepecselni. Sütés közben amúgy is eldeformálódtak volna, mivel ez most vajas piskóta. Úgyhogy a jól bevált módszernél maradtam, és egy nagy tepsinyi piskótalapból szaggattam ki a köröket. Ebben az esetben persze a lehulló tésztaszéllel is illik kezdeni valamit, és mivel hogy, hogy nem, a krémből is megmaradt egy kevés, a piskótával rétegezve poharas desszert lesz majd belőle egy későbbi alkalommal. A málnás krém szerintem nagyon szeretni valóra sikeredett. :)
Bár mi a Kutyafüllel Valentin nap-ellenesek vagyunk, de aki nem ilyen szigorú, az méltón megünnepelheti holnap ezzel a színeiben is a szerelemhez illő desszerttel. ;)






Hozzávalók 10 darabhoz:

Vajas piskótához:
6 tojás
10 dkg porcukor
12 dkg finomliszt
2 dkg holland kakaópor
10 dkg olvasztott vaj
6 g sütőpor

Málnás ricottakrémhez:
25 dkg mirelit málna
25 dkg ricotta (krémes állagú)
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 tojás
kb. 1,5 dl tejszín
1 dl tej
3 dkg finomliszt

Tetejére:
holland kakaópor

elkészítés:

  1. A piskótához a tojások sárgáját a cukorral kihabosítjuk és hozzákeverjük a langyos olvasztott vajat.
  2. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és felváltva beleforgatjuk a sütőporral, kakaóporral vegyített lisztet, valamint a vajas tojásmasszát.
  3. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük és egyenletesen szétkenjük, majdnem teljesen a tepsi széléig. Előmelegített sütőben megsütjük. Még melegen lehúzzuk róla a sütőpapírt, és átemeljük a sütő rácsbetétjére. Így hagyjuk kihűlni.
  4. A krémhez a kiolvasztott málnát leturmixoljuk, szűrőkanálba öntjük és addig kevergetjük, hogy a szűrőben szinte már csak a magjai maradjanak.
  5. A lecsöpögött málnavelőből kiveszünk 10 dkg-ot, azt félretesszük, a többihez pedig annyi tejszínt öntünk, hogy a folyadék 2,5 dl legyen.
  6. A tojást lábasba ütjük, felverjük és simára keverjük a liszttel. Felengedjük a málnás tejszínnel, a tejjel, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Többször átkeverve, teljesen kihűtjük.
  7. A ricottát kikeverjük 8 dkg porcukorral, és beledolgozzuk a félretett málnavelőt.
  8. A puha vajat a többi porcukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a málnapudingot, majd a ricottakrémet is hozzáadva, robotgéppel felhabosítjuk. A kész krémet, hűtőbe tesszük.
  9. A piskótából 7 cm átmérőjű köröket szaggatunk ki. Az egyik körlapocskára ráhelyezzük a fémgyűrűt/pogácsaszaggatót (amivel a köröcskéket kiszaggattuk), a tésztára halmozunk egy jó púpos evőkanálnyi málnás krémet, és ráhelyezünk egy másik tésztalapot.
  10. Lehúzzuk róla a fémgyűrűt úgy, hogy a piskótát középen óvatosan lefelé nyomjuk. Így járunk el a többi tésztával is.
  11. A megmaradt krémet csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk és feldíszítjük a tortácskák tetejét. Fogyasztásig hűtőbe tesszük, és tálaláskor meghintjük kakaóporral.

sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 12 perc


Megjegyzés:
A krémmel egy csöppet elszámoltam magam, mert kimaradt belőle kb. 20 dkg-nyi. Utólag viszont úgy látom, hogy ez nem is baj, mert a lehulló tésztaszélekkel együtt pohárba rétegezhetjük.
 










2 megjegyzés:

  1. Nagyon csinosak ezek a kis tortácskák! A kakaós piskóta és a málnás krém nagyon finom lehet együtt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi! Bizony, jól kiegészítik egymást ízben és színben is. Küldöm is gyorsan délutáni desszertnek. ;)

      Törlés