Kategóriák

2018. március 22.

Hagymakrémleves húsgolyóval, csipetkével








Úgy indult, hogy egyszerű hagymakrémlevest főzök, aztán kissé eltérültem és jól felturbóztam. Tulajdonképpen tartalmas hagymakrémleves lett belőle. :D Történt ui., hogy a kiolvasztott fél csirkemellet nem volt kedvem valamilyen főételnek elkészíteni, így aztán a húsból levesbetét lett, és került mellé még egy kis csipetke is. Utóbbit most készítettem először, és rögtön tojásmentesen. Olyan jót ettem belőle, hogy nem is kellett utána 2. fogás. :)






Hozzávalók 4 személyre:

a leveshez:
1 vastag szál sárgarépa
1 nagy fej lila hagyma
½ szál bocskor- Palermo/Ramiro vagy kaliforniai paprika
6 ek. konzervkukorica
2 ek. vaj
1 ek. morzsolt oregánó
őrölt fehér bors

1,4 l víz
1 tyúkhúsleveskocka
2 dl habtejszín
1 púpozott ek. étkezési kukoricakeményítő

a húsgolyóhoz:
25 dkg csirkemellfilé
1 tk. különleges édes paprika
őrölt fekete bors

1 ek. vaj

a csipetkéhez:
10 dkg durumliszt (Panzani)
kb. 0,5 dl víz
egy csipet só

a tálaláshoz:
tejföl
frissen facsart citromlé

elkészítés:

  1. A golyókhoz a húst feldaraboljuk, késes aprítóban ledaráljuk, sóval, borssal, pirospaprikával ízesítjük és alaposan összedolgozzuk.
  2. A húsmasszából 1,5-2 cm átmérőjű golyócskákat formázunk (nekem 30 db lett), és kisütjük a felforrósított vajon. Félretesszük.
  3. A leveshez a megtisztított, apró kockákra vágott répát 1 evőkanál vajon megdinszteljük, majd félretesszük.
  4. A vajat pótoljuk és megfonnyasztjuk rajta a vékony karikára szelt lila hagymát, valamint a felaprított paprikát. Közben sózzuk.
  5. Felengedjük a vízzel, beletesszük a leveskockát, a fűszerekkel ízesítjük, és forrás után addig főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak.
  6. A levest leturmixoljuk, visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a répát, és roppanósra főzzük.
  7. A csipetkéhez a hozzávalókat villával összeállítjuk, majd kézzel lágy tésztává gyúrjuk. A levesbe csipkedjük, és készre főzzük.
  8. A keményítőt simára keverjük a tejszínnel, hozzámerünk a forró levesből, majd a keményítős keveréket a leveshez csorgatjuk.
  9. Beletesszük a kukoricát, a húsgombócokat, és épp csak összeforraljuk. Tejfölt és/vagy citromlevet kínálunk hozzá.