Kategóriák

2018. június 30.

Büszkés-diós rácsos







Maradt még büszkém, és mivel nem valami édes fajta (vagy talán kissé éretlenül szedte le a büszkés bácsi), mindenképp valamilyen édességhez akartam felhasználni. Linzertésztás süteményt nem mostanában sütöttem, ezért most megint erre a fajta tésztára esett a választásom – amúgy is nagy kedvenc. :) A meggyes rácsos sütit vettem hozzá alapul, de megbolondítottam egy kis dióval. Alig vártam, hogy megkóstolhassam, annyira jól mutatott a tepsiben már nyersen is. :D Úgy érzem, nagyon jó ötlet volt dióval kombinálni, mert bár ez így cseppet sem nyárias jellegű sütemény, én bármikor meg tudnám enni, annyira jól sikerült. :) De nem csak én dicsértem meg magamat, hanem az egész család is. Márpedig az az igazi elismerés, ha másoknak is éppen úgy ízlik, mint nekem. :)






Hozzávalók 20x30 cm-es tepsihez

Tésztához:
40 dkg finomliszt
15 dkg vaj
10 dkg cukor
1 mk. sütőpor
2 tojás
kb. 6 dkg tejföl

Töltelékhez:
80 dkg büszke
13 dkg cukor (vagy a gyümölcs édességétől függően)
2 dkg vaníliás cukor
1 tk. őrölt fahéj
2 cs. tejszínes pudingpor vagy 8 dkg étkezési kukoricakeményítő
10 dkg dióbél
3 dkg finomítatlan nádcukor

elkészítés:

  1. A sütőporral, cukorral, vaníliás cukorral vegyített lisztet elmorzsoljuk a kis kockákra vágott, hideg vajjal, hozzáadjuk a felvert tojást, a tejfölt, és sima felületű tésztává gyúrjuk.
  2. A tésztának kicsivel több, mint a felét 3-4 mm vékony, 20x30 cm-es téglalapra kinyújtjuk, a kivajazott, liszttel hintett tepsibe fektetjük, és a felületét villával több helyen megszurkáljuk. Nejlonzacskóba húzva hűtőbe tesszük.
  3. A többi tésztát a tepsi méreténél kicsit nagyobbra nyújtjuk, kb. 1 cm széles sávokra vágjuk, és tálcára téve, folpackkal betakarva szintén hűtőbe tesszük annyi időre, amíg a tölteléket elkészítjük.
  4. A diót késes aprítóval durvára daráljuk, 7 dkg-nyit zsiradékmentes serpenyőben enyhén megpirítunk és félretesszük. A többi diót elkeverjük a nádcukorral.
  5. A töltelékhez a megmosott, lecsepegtetett büszkét lábasba öntjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, és puhára főzzük. Őrölt fahéjjal ízesítjük.
  6. Kiveszünk egy keveset a levéből, csomómentesre keverjük a pudingporral/keményítővel, és besűrítjük vele a gyümölcsöt. Langyosra hűtjük.
  7. A lehűtött tésztát megszórjuk pirított dióval, elosztjuk rajta az egrespudingot, majd a félretett tésztasávokkal berácsozzuk a süteményt. A tészta tetejét megszórjuk a cukros dióval.
  8. A süteményt előmelegített sütőben világosra sütjük, majd a sütőből kivéve, a tepsiben hagyjuk kihűlni. Felszeleteljük és porcukorral enyhén meghintve tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: 45-50 perc










2018. június 27.

Egreslepény







Pár hete beszélgettük a Kutyafüllel, hogy ő is, én is gyerekkorunkban ettünk utoljára büszkét. Bár ez a gyümölcs egyikünknek sem tartozott a kedvencei közé, de ha jó érett és édes volt, akkor én pl. szívesen eszegettem belőle. Ha jól rémlik, egyetlen olyan alkalom volt, amikor nagyobb mennyiséget termeltem be belőle, és talán éppen ezért is olyan emlékezetes apai nagymamám büszke bokrának termése. :)
A vonzás törvénye most is működött, és a köszmétére való emlékezés után nemrégiben egy kedves barátnőm érdeklődött nálam, hogy kell-e büszke. Kell, hát jóhogy! :D Megkaptuk a termelő telefonszámát, és a megbeszélt időpontban mentünk a gyümölcsért. A vicc az egészben az, hogy a büszkés bácsi szinte pont a mi telkünk melletti kiskertben termeszti a piacra szánt terményeit, mégis ilyen kerülőúton sikerült hozzájutni ehhez a gyümölcshöz. :D Most már tudjuk, hogy csak a szomszédba kell átmennünk, ha pl. őszibarackot vagy egyebet szeretnénk. :)
No, de hogy a sütiről is írjak valamit – ez a lepény is a gyerekkoromhoz kötődik, ui. az Édességek c. könyvben található, amit kamaszként áhítattal lapozgattam. Akkor persze nem éppen ezen a lepényen akadt meg a szemem, de felnőttként pontosan emlékeztem rá, hogy ebben a könyvben található egy büszkével készülő sütemény. Az is érdekes, hogy most szinte pont ott nyílt ki a könyv. :D Nagyon meg akarta süttetni magát a lepény, az már biztos. :D Sajnos a töltelék hozzávalóinak mennyisége hagyott némi kívánni valót maga után, ezért azon változtatni kellett. Bár ez a büszke messze nem volt olyan édes, mint az a gyerekkori, mégis egy nagy tálca finom, kellemesen savanykás, szaftos, nyáriasan üde sütemény lett a végeredmény. :)






Hozzávalók 42x34 cm-es tepsihez:

Tésztához:
25 dkg finomliszt
1 citrom reszelt héja
3 dkg cukor
½ mk. só
2 dkg friss élesztő
1 tojás
kb. 1 dl tej
1 tk. vaj + a tepsihez

Töltelékhez:
10 dkg zabkekszből nyert morzsa
1 kg egres (nálam piros)
2 ek. finomítatlan nádcukor (elmaradhat, ha a gyümölcs elég édes)
22 dkg vaj
18 dkg porcukor
egy csipet só
6 tojás
7,5 dkg finomliszt
2,4 dl habtejszín

elkészítés:

  1. A tálba mért liszt közepébe morzsolt élesztőt simára keverjük 1 dkg cukorral, a langyos tejjel, és annyi lisztet dolgozunk hozzá, hogy nokedlitészta állagú legyen. Letakatva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a többi cukrot, a sót, a reszelt citromhéjat, a felvert tojást, és megdagasztjuk. 1 teáskanál olvasztott vajjal kikent tálban, letakarva negyedórát pihentetjük.
  3. A tésztát kb. 3 mm vastagságra és tepsi méretűre nyújtjuk, majd kibéleljük vele az alaposan kivajazott, liszttel behintett tepsit. Újabb negyedórát pihentetjük.
  4. A tésztamasszához a puha vajat a cukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a tojásokat, a sót, a lisztet, végül a tejszínt.
  5. A tésztára rászórjuk a kekszmorzsát, elosztjuk rajta az kicsumázott, megmosott, lecsöpögtetett gyümölcsöt, megszórjuk nádcukorral, és rásimítjuk a vajas-tojásos masszát.
  6. A süteményt előmelegített sütőbe toljuk, készre sütjük, majd a tepsiben hagyjuk kihűlni. 20 szeletre vágjuk és tálcára rendezzük.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. sínen)
sütési idő kb. 45 perc











2018. június 25.

Háromféle hagymás-tejfölös csirkemell kukoricával







A legtöbb háziasszony a gyorsan elkészíthető ételek híve – én is. Ez a fogás éppen ilyen. :) Még csak klopfolni sem kell a csirkemellet, és a szeletelés is gyorsabban megoldható azon a módon, ahogyan az ebben a receptben szerepel. Egyforma medalionokra szelni a húst ui. szerintem könnyebb, mint lapjában csinálni ugyanezt, és így helyes kis szeletkéket kapunk. A főzés többi lépésével is ripsz-ropsz megvan az ember lánya, és fél órába se telik, hamar az asztalon gőzölöghet a finom ebéd vagy a vacsora. Az ízesítésnek pedig csak a fantáziánk szabhat határt. Én ezúttal háromféle hagymával és zöldpaprikával készítettem – utóbbi különösen jó ízt adott az ételnek. :)
A poén az, hogy nem csak az étel készült gyorsan, hanem a fotózás is turbósebességgel történt – így történhetett az, hogy összvissz 12 kép készült. :D Márpedig ez nálam igen alacsony szám. :D






Hozzávalók 4 személyre:

1 egész (55-60 dkg) csirkemellfilé
1 fej fehér hagyma
1 szál póréhagyma
2 zöldpaprika
6 gerezd fokhagyma
Provence-i fűszerkeverék
őrölt szerecsendió
őrölt fekete bors

5 púpozott ek. tejföl
5 ek. kukorica
1 ek. teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1,5 dl víz
1 evőkanál szilárd mangalicazsír

elkészítés:

  1. A húst a filére merőlegesen 0,5 cm vastag medalionokra szeljük, és mindkét oldalukon meghintjük kevés borssal és sóval.
  2. A félbe- majd vékonyra vágott fehér hagymát a felkarikázott zöldpaprikával együtt a felforrósított zsíron kissé megpirítjuk.
  3. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, a vékony karikákra szelt pórét, és rövid ideig dinszteljük.
  4. A hagymás alapon körkörösen elrendezzük a hússzeleteket, megszórjuk ízlés szerinti mennyiségű szerecsendióval, a fűszerkeverékkel, és miután az egyik oldaluk kissé megpirult, átfordítjuk, és a másik oldalukon is pirulásig sütjük.
  5. Megszórjuk tönkölyliszttel, átforgatjuk, majd hozzákeverjük a tejfölt és a vizet. Addig forraljuk, hogy a leve kissé besűrűsödjön.
  6. Belekeverjük a kukoricát, és tetszés szerinti körettel (pl. főtt tésztával, nokedlivel, krumplipürével, rizzsel, sült krumplival vagy tócsnival) együtt tálaljuk.









2018. június 22.

Meggyes sajttorta







Sajttortát emlékeim szerint eddig csak 3 alkalommal sütöttem, és mind más volt. Egyébként ez a fajta édesség a kedvenceim közé tartozik, de mivel nincs türelmem kivárni, mire ehető állapotba kerül, ezért van az, hogy olyan ritkán kerül asztalra. Most mégis kedvet kaptam hozzá, és elég türelmes is voltam, hogy kivárjam, mire az első falatot a villám hegyére szúrhatom. :D
Most ezt a kekszes alapú változatot készítettem, amihez a receptet egy lapozható, kártyás füzetből vettem, némi változtatással, mert csak egy kis tortát szándékoztam sütni. Azért esett a választásom erre a receptre, mert igen egyszerűnek tűnt az elkészítése, ráadásul meggyes, és így felhasználhattam az idén iszonyúan bőséges meggytermésünk egy egészen kicsi hányadát. Szerintem nagyon finom süti ez, sőt azt hiszem, ez az egyik legfinomabb sajttorta, amit valaha ettem. Bevallom, nem hittem volna, hogy így lesz. :)






Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

Alaphoz:
10 dkg Győri Édes Zabfalatok (nálam most csokis) vagy háztartási keksz
3 dkg olvasztott vaj

Töltelékhez:
25 dkg ricotta
15 dkg natúr Philadelphia krémsajt
14 dkg cukor
1 dl habtejszín
1 tk. vaníliakivonat
2 tojás
5 dkg finomliszt
7 dkg meggylekvár

Tálaláshoz:
40 dkg magozott meggy
5 dkg cukor
1,5 dkg kukoricaliszt
porcukor

elkészítés:

  1. Az alaphoz a kekszet késes robotgéppel ledaráljuk, majd összedolgozzuk a langyosra hűlt, olvasztott vajjal. A sütőformába egyengetjük úgy, hogy legyen egy kis pereme. Hűtőbe tesszük 30 percre.
  2. A töltelékhez a ricottát simára dolgozzuk a krémsajttal, a cukorral, a tejszínnel, a vaníliakivonattal, majd robotgéppel belekeverjük a tojásokat és a lisztet.
  3. A lehűtött alapot egyenletesen megkenjük a lekvárral, ráöntjük a krémet, és a süteményt előmelegített sütőben megsütjük.
  4. A tortát kb. 45 percig a kikapcsolt, zárt sütőben, majd további 30 percig a félig nyitott ajtajú sütőben hagyjuk. Ezután kivesszük és rácsra téve a formában hagyjuk teljesen kihűlni.
  5. Lekapcsoljuk róla a forma peremét, a tortát tálra csúsztatjuk és 1 órára hűtőbe tesszük.
  6. A meggyet a cukorral lábasba öntjük és puhára főzzük. Kiveszünk belőle egy kevés meggylevet, simára keverjük a kukoricaliszttel, majd besűrítjük vele a gyümölcsöt. Teljesen kihűtjük.
  7. A torta szélét meghintjük porcukorral, felszeleteljük, és a meggyet a szeletek tetejére halmozzuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 45 perc


Megjegyzés:
A leírásban kevesebb sütési időt adtam meg, mert a süti egy csöppet sötétebb lett, mint ahogy terveztem. Szerencsére ez az ízén mit sem változtatott. :)










2018. június 19.

Napraforgómagos pogácsa








A Kutyafülnek nemrég szülinapja volt, és ebből az alkalomból csupa olyat sütöttem, amit szeret. Jó vicc, ünnepnapokon kívül is olyanokat szoktam készíteni, ami a fogához való, de a születésnap az mégiscsak kiemelten fontos. Éppen ezért ebből az alkalomból ő mondhatta meg, hogy konkrétan minek örülne a legjobban. A pizzára és a diótortára mérget mertem volna venni – persze nem az elfogyasztásuk utáni gyógyszerbevételre célzok, hanem a tippre, amit úgy eltaláltam, hogy ha az a lottó 5-ös lett volna, akkor most durván meggazdagodva, Bora-Borán lógatnám a lábamat a türkizkék tengervízbe. :D Harmadiknak viszont nem mondott semmit, de mivel 3 a magyar igazság, ezért elhatároztam, hogy sütök még valami mást is, ami meglepi lesz. Imádja a pogácsát – nem is értem, hogy maradhatott le a kívánságlistájáról –, ezért most olyat készítettem, amilyet eddig még nem. A tésztája már jól vizsgázott egy másik pogi kapcsán, úgyhogy csak egy picit módosítottam rajta, hogy azért mégse legyen ugyanolyan. Így került bele a napraforgómag, amitől igazán kellemes ízű lett. Kb. úgy örült neki, mintha legalábbis 1 kg saját málnával teli tálat tettem volna elé (mert hogy ezt a gyümölcsöt nagyon imádja). Az már biztos, hogy ez a pogácsa is visszatérő sós süti lesz ezután. :)






Hozzávalók kb. 55 darabhoz:

45 dkg finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
15 dkg sertészsír
20 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
2 tojás
1 ek. só
1 ek. cukor
3 dkg friss élesztő
6 dkg pirított napraforgómag

elkészítés:

  1. Az élesztőt a cukorral simára keverjük a meglangyosított tejfölben, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A zsírt elmorzsoljuk a sóval vegyített lisztkeverékkel, hozzáadjuk az élesztős tejfölt, 1 felvert tojást, és összeállítjuk.
  3. A tésztát téglalap alakúra kihúzkodjuk, két részletben rászórjuk a durvára aprított, pirított napraforgómagot, és rugalmas, nem túl lágy tésztává dagasztjuk. Letakarva megkelesztjük.
  4. A megkelt tésztát lisztezett felületen kb. 1 cm vastag négyzet alakúra kinyújtjuk, és kb. 3 cm-es kockákra vágjuk.
  5. A pogácsákat a sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és negyedórát kelni hagyjuk. A tetejüket lekenjük felvert tojással, és előmelegített sütőben megsütjük. Langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 185°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc











2018. június 16.

Egyszerű túrós-ricottás sütemény ribizlivel







Az utóbbi napokban gyorsan elkészíthető sütik után kutattam a neten, és megakadt a szemem ezen az egyszerű recepten. Több magyar oldalon is ugyanaz a leírás szerepelt „Topfa Feingeback” néven, de amikor utána akartam járni, hogy ez vajon tényleg német sütemény-e, falakba ütköztem. Ezen a néven ui. semmit sem találtam a német nyelvű oldalakon. Aztán elkezdtem átalakítani a megadott elnevezést Topfen Feingebäck-re, és láss csodát, így már értelmet nyert a kissé kifacsart kifejezés, ami magyarul csak annyi tesz, így egyszerűen, hogy „túrós sütemény”. :D Sajnos ezen a „finomított” néven sem sikerült találatokat begyűjteni, pláne nem kideríteni a süti eredetét.
Én csak annyit változtattam rajta, hogy az előírt túrómennyiség felét ricottára cseréltem, ill. mazsola helyett ribizlivel bolondítottam. Könnyű, nagyon finom süti lett az eredmény. :)






Hozzávalók 21x31 cm-es tepsihez:

6 tojás
13 dkg cukor
2 dkg vaníliás cukor
18 dkg tejföl
25 dkg túró
25 dkg ricotta
1 kezeletlen citrom reszelt héja
14 dkg extra finom süteményliszt
egy csipet só
1 cs. sütőpor
40 dkg ribizli (lehet mirelit is)
5 dkg finomítatlan nádcukor

elkészítés:

  1. A tojásokat a kétféle cukorral kihabosítjuk, hozzádolgozzuk a tejföllel kikevert, sóval, reszelt citromhéjjal ízesített túróhoz, és beleforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet.
  2. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett tepsibe öntjük, rászórjuk a nádcukorral kevert ribizlit, és előmelegített sütőben készre sütjük. (A mirelit ribizlit előbb kiolvasztjuk, lecsepegtetjük, és utána forgatjuk össze a cukorral.)
  3. A süteményt a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd felszeleteljük, és porcukorral hintve tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc











2018. június 12.

Creol fűszeres-joghurtos csirkemell lila hagymás-sajtos rizslepénnyel







Sűrűn előfordul, hogy úgy megyek ki a konyhába, hogy fogalmam sincs, mit fogok főzni aznap. :D Most is így volt, bár könnyítésnek az éjszaka folyamán azért kiolvasztottam egy adag csirkemellet. :D Aztán levettem a polcról a fűszertartó dobozkáimat, és alaposan „végiglapozgattam” a fűszerek sorát. Kezembe akadt a creol fűszerkeverék, ami bontatlanul lapult a többi között, és a kezemben is maradt. :D Az étel menet közben alakult ki, míg végül hogy, hogy nem, valami nagyon finom kerekedett ki belőle. :)
Rizslepényt évekkel ezelőtt már csináltam, na, de azóta se. :D Itt volt hát az ideje, hogy megint asztalra kerüljön, de egy picit azért persze alakítottam rajta: kisebbek és más ízűek lettek, mint az a bizonyos korábbi. Úgy gondolom, igen jó párost alkotott a hússal. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Húshoz:
50 dkg csirkemellfilé
25 dkg kaliforniai paprika (piros, sárga és zöld húsú vegyesen)
1 fej vöröshagyma
creol fűszerkeverék
őrölt mustármag
fokhagymapor vagy granulátum
őrölt kashmiri csili
őrölt fehér bors
morzsolt korianderlevél

2 dl natúr joghurt
1 ek. magos dijoni mustár
1 csapott ek. finomítatlan nádcukor
3 ek. szilárd mangalicazsír

Rizslepényhez:
12,5 dkg basmati rizs
5 dkg reszelt vörös cheddar sajt
1 fej lila hagyma
½ csirkehúsleves-kocka
őrölt fekete bors
morzsolt korianderlevél

6-7 dkg fehér tönkölybúzaliszt
3 dl víz
kevés mangalicazsír a sütéshez

elkészítés:

  1. A rizslepényhez a rizst a zsíron kissé átpirítjuk, majd felöntjük a leveskockás vízzel, és kis lángon puhára főzzük. Kihűtjük.
  2. A tojásokat felverjük, elkeverjük a sóval, a főtt rizzsel, a finomra vágott lila hagymával, a reszelt sajttal, majd beleforgatjuk a lisztet.
  3. A masszából 1-1 púpozott evőkanál halmot teszünk a serpenyőben felhevített zsírra, a kanál hátával kör alakúra formázzuk, és közepes lángon minden oldalukon pirosra sütjük a lepényeket. (A zsírt sütés közben pótoljuk, ha szükséges.) A kész lepényeket letakarva melegen tartjuk. (Nekem 14 db lett.)
  4. A fél filékre vágott csirkemellet keresztben 0,5 cm vastag medalionokra szeljük, majd – a só és a cukor kivételével – beszórjuk az ízlés szerinti mennyiségű fűszerek keverékével.
  5. A hagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük, a zsíron megdinszteljük, majd hozzáadjuk a zsülienre vágott paprikát, és azzal együtt tovább dinszteljük. Közben enyhén megsózzuk.
  6. A fűszeres medalionokat elrendezzük a paprikás alapon, megsózzuk, és pirulásig sütjük. Hozzákeverjük a mustárt, a cukrot, a tejszínt, a joghurtot, majd a levét a felére elforraljuk.
  7. A húst a rizslepényekkel és tetszés szerinti savanyúsággal együtt tálaljuk.