Kategóriák

2017. november 23.

Almás-diós béles







Egymást érik nálunk a születésnapok. :D Előbb az enyém, aztán az Anyáé, tegnap pedig az apukámé. Ez alkalomból olyan süteményt készítettem, amit csak nagyon ritkán sütök: almás bélest. Ennek az a prózai oka, hogy ez a fajta süti nálunk nemigen fogy. Vagyis fogy az, csak nem olyan intenzitással, mint az egyéb édességek. A Kutyafül ui. nem rajong az almás bélesért. Az alma tehet róla – ez a gyümölcs ui. nem tartozik a kedvencei közé. Apukám születésnapja azonban most fölülírta a Kutyinyek igényeit, és mivel ő a hagyományos süteményeket kedveli, ezért ezúttal elsősorban neki akartam kedvezni. Na jó, egy kicsit azért magunknak is, így a béles tésztája nem kelt tészta lett, hanem a linzertésztáéhoz hasonló. Került bele túró is, mert izgalmasnak találtam összeházasítani a többi hozzávalóval, ill. mert úgy sejtettem, hogy ettől igazán könnyű és puha lesz a tészta. :) A tölteléket is csupa olyasmivel turbóztam, aminek köszönhetően a Kutyafül is szívesen megeszi, ill. amiről tudtam, hogy "Ápá" is szereti. Így belecsempésződött egy kis dió és rumba áztatott mazsola. :D Amint felszeleteltem, rögtön tudtam, hogy örömet szerzek vele mindenkinek, de legfőképp az apukámnak. :)
A poén az volt, hogy amint beléptem a szobájába, a teríttet asztalon a tepertős pogácsa mellett almás (és mákos) bélessel várt engem, amit saját maga készített. Így aztán az ajándékbontásnak nagy nevetés lett a vége. :D


Születésnapi kor- és kórisme

Az este elestem
mikor barátomat kerestem –
Vagyis
ez úgy volt, hogy
már eljöttem tőle,
maradtunk néhány dőre
gondolatban és egyébben ...
Az est-haragos hűvös eső
és a szökő bolha-szél
elfújta figyelmem,
és a tréfás járda
lábra akasztó gáncsa
fakasztott rég' feledett
alázatos káromkodásra –

Lám, születésnapomon
estem kis pálinkabüntetőbe ...
Tűnődöm s borongok,
miféle ómen ez fölöttem!
Jel vagy jeles intelem,
a mai nap dicséretére
ez lett kimérve.

A lelkem már nem is érzem:
de a térdem, a térdem, a térdem ...

Szenti Ferenc






Hozzávalók 20x32 cm-es tepsihez:

Tésztához:
40 dkg finomliszt
25 dkg túró
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
½ cs. sütőpor
egy csipet só
1 tojássárgája
kb. 5 dkg tejföl

Töltelékhez:
1 kg alma (tisztítva mérve)
1 dl almalé
1 citrom leve
10 dkg kristálycukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 ek. őrölt fahéj
15 dkg durvára darált dióbél
5 dkg kekszmorzsa
5 dkg mazsola
2 ek. Portorico rum

elkészítés:
  1. A porcukorral, sütőporral, sóval elvegyített lisztet elmorzsoljuk a túróval és a hideg vajjal, majd a tojást és a tejfölt is hozzáadva, nyújtható állagú tésztává gyúrjuk.
  2. Kétfelé vesszük, mindkettőt téglatestté formázzuk, és folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.
  3. A töltelékhez a meghámozott, magházától megfosztott almákat kis kockákra vágjuk, lábasba tesszük, felöntjük a citromlével, az almalével, és fedő alatt puhulásig pároljuk. Szűrőtálba öntve alaposan lecsepegtetjük, majd hűlni hagyjuk.
  4. Az almát összeforgatjuk a fahéjjal, vaníliás cukorral vegyített kristálycukorral, valamint az előzőleg rumba áztatott, lecsepegtetett mazsolával.
  5. A pihentetett tésztát lisztezett felületen egyenként tepsi méretűre kinyújtjuk. Az egyik tésztalapot a kivajazott, liszttel beszórt tepsibe fektetjük, villával több helyen megszurkáljuk, rászórjuk a kekszmorzsával kevert dió felét, egyenletesen elosztjuk rajta a tölteléket, amire a másik adag morzsás dió kerül, majd befedjük a másik tésztalappal, amit ugyanúgy megszurkálunk.
  6. A süteményt előmelegített sütőben készre sütjük, majd tepsistől tortarácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni. Meghintjük porcukorral, felszeleteljük és tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc