Kategóriák

2017. november 16.

Birsalmás-túrós lepény fűszeres, diós morzsával







Azt hiszem, életemben nem ettem még annyi birsalmát, mint az idén. :D De meg kell hagyni, nagyon jól van ez így. Mármint az, hogy 2017 ősze számomra a birsalmáról szól. :) Az viszont sajnálatos, hogy eddig mellőztem ezt a különleges gyümölcsöt, és akárhányszor szóba került a gyerekkorom óta eltelt időben, én mindig finnyogva közöltem, hogy „nem szeretem”. Úgyhogy a kis birsalmafánk is szomorúan hullajtotta el a gyümölcseit, amikor a betegsége ellenére épp hozott is termést.
Elég szomorú, hogy az elkészítés kapcsán ez az érdekes gyümölcs csak birsalmasajtként vagy max. kompótként élt eddig a tudatomban, és nem vettem a fáradságot, hogy esetleg más elkészítési módok után nézzek. Pedig sokoldalúan felhasználható gyümölcsről van szó, és ha sajtnak továbbra sem nevezném a kedvencemnek, de más egyébnek számomra igenis szerethető – imádtam levesnek, kellemes ízű volt süteménybe tölteléknek, ill. krémnek, és pikánssá tette a húst, csak hogy néhány példát említsek abból a kevés módozatból, ahogyan eddig felhasználtam.
Biztos sokan vannak úgy jelenleg is a birsalmával, ahogyan én voltam. De aki idegenkedik tőle, annak azt javaslom, tegyen mégis 1-2 próbát vele, mert megéri. :) Ilyen ez a sütemény is – nagyon finom. :) És éppen a birsalma fanyarsága teszi kicsit különlegesebbé, amihez a fűszeres morzsa kifejezetten illik. Az illata betöltötte a lakást. :)
Ha pedig csak amiatt nem készítenek belőle különböző ételeket, mert kemény a húsa, és nehéz vele dolgozni, akkor arra is van megoldás: kerámiakés! :D Nem vicc, a fém pengéjű késnél is könnyebben lehet szeletelni vele. ;) Hát kalandra fel, kedves sorstársaim, szeressétek meg ti is a birsalmát! :D






Hozzávalók kb. 20x32 cm-es tepsihez:

Tésztához:
25 dkg finomliszt
4 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
½ mk. só
3,5 dkg olvasztott vaj + a sütőformához
1 felvert tojás fele
1 dl tej
1,5 dkg friss élesztő

Morzsalékos tésztához:
15 dkg finomliszt
10 dkg finomítatlan nádcukor
5 dkg durvára tört dióbél
10 dkg hideg vaj
½ mk. őrölt fahéj
½ mk. őrölt gyömbér
késhegynyi őrölt szerecsendió
késhegynyi őrölt szegfűszeg

Krémhez:
50 dkg túró
10 dkg tejföl
10-15 dkg porcukor
6 dkg vaj
1 cs. vaníliás pudingpor
2 tojás + a felvert tojás másik fele
½ citrom reszelt héja

Továbbá:
50 dkg birsalma (tisztítva mérve)
5 dkg cukor
½ citrom leve
2 dl víz

elkészítés:

  1. A lisztet tálba mérjük, a közepében kialakított mélyedésbe morzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 1 teáskanál cukrot, egy kevés lisztet, és simára keverjük a langyos tejjel. Letakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a langyosra hűlt, olvasztott vajat, a kétféle cukrot, a sót, a felvert tojás felét, és megdagasztjuk. Vajjal vékonyan kikent tálban, letakarva megkelesztjük.
  3. A morzsalékos tésztához a fűszerekkel, cukorral, dióval kevert liszthez adjuk a hideg vajat, és a kezünkkel morzsalékosra dolgozzuk. Hűtőbe tesszük.
  4. A krémhez a porcukrot a puha vajjal kihabosítjuk, és egymás után belekeverjük a reszelt citromhéjat, az áttört túrót, a tejfölt, a pudingport, valamint a tojásokat. (Ha édesebbre szeretnék, ezen a ponton tehetünk még bele porcukrot.)
  5. A molyhos rétegtől lesúrolt birsalmák magházát kivesszük, a gyümölcshúst cikkekre vágjuk, majd felszeljük. (A gyümölcsöt, ha nagyon hibás a héja, meg is hámozhatjuk.)
  6. A gyümölcsszeleteket lábasba tesszük, hozzáadjuk a citromlevet, a cukrot, felengedjük a vízzel, felforraljuk, majd kis lángon, lefedve kb. 5 perc alatt félpuhára főzzük. A gyümölcsöt szűrőkanállal átszedjük egy nagyobb tálba, és hűlni hagyjuk. (A visszamaradt főzőléből pl. teát is készíthetünk.)
  7. A megkelt tésztát lisztezett felületen a tepsinél egy kicsit nagyobbra kinyújtjuk, kibéleljük vele a kivajazott tepsit úgy, hogy körben kialakítjuk a tészta széleit, majd letakarva 20 percig kelesztjük.
  8. A túrómasszát a tésztára öntjük, elsimítjuk, elosztjuk rajta a birsalmaszeleteket – egymáshoz képest kissé eltolva –, majd megszórjuk a lehűtött, morzsalékos tésztával. Előmelegített sütőben készre sütjük, majd a sütőből kivéve langyosra hűtjük. Felszeleteljük, és igény szerint tejszínhabot kínálunk mellé.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 35 perc












Ötlet: innen