Kategóriák

2017. október 21.

Brownie torta meggylekvárral







Ha édességre vágyom, mostanában szinte csak a kakaós, csokoládés sütemények jutnak az eszembe, vagy legalábbis az olyanok, amiben csokis mogyorókrém van. :D Nem tudom, mi történhetett, ui. évek óta ritkán sütök ilyen típusú édességeket. Miután gyors egymásutánban elfogyasztottunk 3 üveg mogyorókrémet, itt volt az ideje a sütisütésnek. :D
A mogyorókrémes tönkölyszelet után azonban még mindig nem szűnt a vágy a csokis/mogyis édességek iránt, így erre a hétvégére ezt az egyszerű, ám annál kakaósabb ízű tortát hoztam össze. Banán csak azért került bele, mert nem volt kedvem magában megenni a már erősen érett egy szem banánomat. Mivel a tészta töményen kakaós, ezért kellett bele egy kis savanykásság is, amit ezúttal házi meggylekvárral oldottam meg. A tésztája egy korábbi brownie-mé, de a készítés módján most változtattam. Fura, de a tészta állaga ennek köszönhetően kicsit más lett: sűrűbb, tömörebb, ám ugyanolyan szeretni való, mint a korábbi levegősebb fajtájú. :)
Tény, hogy elég sokáig kellett sütni, mivel alacsony hőfokon történt (ez nyilván sütőfüggő is), de a végeredmény megérte. :) A banán íze csak halványan érződik rajta, de ez nem is baj, hiszen ott a meggylekvár, ami így dominánsabb lehet. :) Elég hamar elpusztítottuk. :D






Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához:

Tésztához:

20 dkg vaj
20 dkg porcukor
4 tojás
kb. 10 dkg banánpép (1 nagy banánból)
15 dkg 45% kakaótartalmú étcsokoládé
5 dkg 70% kakaótartalmú étcsokoládé
20 dkg finomliszt
1 tk. sütőpor
vaj + liszt a sütéshez

Töltelékhez:
2 ek. házi meggylekvár

Tetejére:
7 dkg 45% kakaótartalmú étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj

elkészítés:

  1. A puha vajat a porcukorral néhány perc alatt robotgéppel kihabosítjuk, beledolgozzuk a banánpépet, és egyenként hozzákeverjük a szobahőmérsékletű tojásokat.
  2. Folyamatosan kevergetve belecsorgatjuk a gőz fölött megolvasztott, langyosra hűlt étcsokoládét, majd hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet.
  3. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel hintett tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  4. A sütőformát tortarácsra téve, teljesen kihűtjük a süteményt, majd kivesszük a formából, és 2 lapra vágjuk.
  5. Az alsó lapot tortatálra helyezzük, megkenjük a meggylekvárral, majd rátesszük a 2. lapot, és elkenjük rajta a gőz fölött megolvasztott, olajjal kevert csokoládét. Dermedés után tálaljuk.
sütési hőfok 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 70 perc













4 megjegyzés:

  1. Hű, hogy én ezt a tortát mennyire szeretném! :) ♥
    Nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ennek igazán örülök! :) És köszönöm! ♥ Ma ebéd után küldöm is a szeletkéket a délutáni kávéhoz. ;)

      Törlés
  2. Szia!Mekkora a torta formák?Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hozzávalók fölött olvasható, hogy 18 cm-es a torta, tehát a forma is akkora. ;)

      Törlés