Kategóriák

2017. július 15.

Sajttorta sárgabarackkal, sütés nélkül







A Kutyafül névnapja alkalmából 2 sütit is kapott tőlem – az egyiket pont a napján, a másikat pedig pár nappal később, a múlt szombaton, amikor Anyáék jöttek őt felköszönteni.
Ez az utóbbi sokkal inkább nyárra hangolt édesség, mint az a pite, amit elsőnek kapott, hiszen ez gyorsan elkészül és nem kell sütni. Megint sárgabarackot használtam, mert bár elég sokat befőztem lekvárnak, még mindig maradt egy vagonnal. :D
Bevallom, a keksz alapú sütik sosem lesznek a kedvenceim, mert a vaj miatt kissé töménynek érzem. Maga a krém viszont számomra is igazán ízletes, bár nagyon egyszerű és nem túl édes, a benne megbújó babapiskóta pedig a rumnak hála nagyon finom. :) A párolt sárgabarack kellemes, savanykásan édes íze jól illik mindehhez. Szerencsére mindenki meg volt vele elégedve – az ünnepelt is. :)






Hozzávalók 16 cm átmérőjű tortaformához:

Tortaalaphoz:
15 dkg zabkeksz (pl. Győri Édes zabfalatok)
6 dkg vaj felolvasztva

Krémhez:
25 dkg mascarpone
15 dkg túró
10 dkg tejszínhab
7 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor darálva
2 ek. frissen facsart citromlé
5 zselatinlap
6 db babapiskóta (5g/db)
5 ek. Portorico rum

Díszítéshez és a tálaláshoz:
15 dkg kis szemű, nem túlérett sárgabarack (magozva mérve)
2 ek. frissen facsart citromlé
6,5 dkg kristálycukor
2,5 dkg vágott mandula
5 g vaj
citromfűlevélkék

elkészítés:

  1. Egy 16 cm átmérőjű, lekapcsolható oldalú tortaforma alját és az oldalát is körben kibéleljük sütőpapírral úgy, hogy a papír ne gyűrődjön.
  2. A kekszet késes aprítóval ledaráljuk, vagy zacskóba tesszük, és nyújtófa segítségével összetörjük.
  3. A tortaalaphoz a kekszmorzsát összekeverjük a langyosra hűlt, olvasztott vajjal, és belenyomkodjuk a tortaformába. 30 percre hűtőbe tesszük.
  4. A zselatinlapokat pár percre hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk, és egy kis tejkiöntőben felolvasztjuk.
  5. A krémhez a villával áttört túrót összekeverjük a mascarponével, a cukrokkal, a citromlével, majd a krémből 3 evőkanálnyi mennyiséget a zselatinhoz keverünk.
  6. A zselatinos krémet a többi krémhez dolgozzuk, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tejszínhabot.
  7. A krém felét a kekszes alapra simítjuk, elosztjuk rajta a rumba mártott, felezett babapiskótákat, majd rákanalazzuk a krém másik felét, és a tetejét szépen elsimítjuk. Min. 1 órára hűtőbe tesszük.
  8. A díszítéshez az alaposan megmosott, lecsepegtetett sárgabarackok magját kivesszük, a felezett gyümölcsszemeket ketté- vagy háromba vágjuk (nagy méretű barack esetében még vékonyabbra szeljük).
  9. A sziruphoz a citromlevet 2,5 dkg cukorral felhevítjük, rátesszük a barackdarabokat, és fél perc alatt, többször átforgatva megpároljuk, vigyázva, hogy a gyümölcs ne essen szét. Szűrőkanálba öntjük, hogy lecsepegjen róla a felesleges szirup, majd a párolt barackot teljesen kihűtjük.
  10. A mandula krokanthoz a megmaradt cukrot, a vajat és a mandulát serpenyőbe tesszük, és kis lángon, kevergetve megpirítjuk. A cukros mandulát sütőpapapírra borítva kihűtjük, majd késes aprítóval durvára daráljuk.
  11. A tortáról lekapcsoljuk a forma peremét, az oldaláról és az aljáról lehúzzuk a sütőpapírt, és a desszertet tortatálra helyezzük.
  12. A tetején félkörívben elosztjuk a barackot, megszórjuk mandula krokanttal, és citromfűlevélkékkel díszítjük. A tálaláshoz mandula krokantot kínálunk.

Tipp:

Ha a torta teljes felületét barackkal szeretnénk díszíteni, akkor dupla mennyiségű gyümölccsel kell számolni.
A felfogott szirupot, amiben a gyümölcsöt pároltuk, felönthetjük behűtött ásványvízzel, és frissítőként a torta mellé kínálhatjuk.












2 megjegyzés:

  1. Roppant mutatós ez a torta! Nem is csodálom, hogy mindenkinek ízlett, mert látszik rajta, hogy nagyon finom! :) Kaphatok egy szeletkét? Tartom a tesótányérom. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De cuki vagy, köszi! :) Hát persze, hogy kaphatsz. ;) Tesótányér beizzít, küldésgomb benyom - esernyővel felszerelve már repül is a sütike. :)

      Törlés