Kategóriák

2016. július 30.

Diós brownie házi vaníliafagyival, cukros dióval










Időről-időre befigyel egy süti, ami aktuális kedvencemmé avanzsál, és feledteti az előzőt. Persze valójában egyik sem előzheti meg a másikat az iránta érzett rajongásban, mert ezek a № 1. sütemények ugyebár nem egyformák, hiszen különbözőképpen készülnek, más-más ízűek. Csak egy közös van bennük – mindegyik Isteni a maga nemében. Még jó, hogy a kedvenc receptjeim között bármikor utánanézhetek, hogy az évek alatt eddig mely édességekre biggyesztettem rá a legkedvesebb jelzőt.
Ez a brownie most a legújabb szerelmem. :) Az eredeti recepttől eltértem egy csöppet, kevesebb cukrot és sütőport, ill. picit több lisztet tettem bele, továbbá dióval turbóztam fel a tésztát, hátha így a Kutyinyek is szeretni fogja. Így lett – széles mosollyal ette, pedig a csokis/kakaós édességekkel nem ápol túl jó barátságot. A cukros diót is pluszként készítettem hozzá, ami nálam a fagyi kötelező tartozéka.
Bár javában tombol a nyár, most valahogy nem kívánjuk a fagyit, úgyhogy most kizárólag ennek a sütinek a kedvéért készítettem hozzá – na nem mintha a süti megsúgta volna nekem, ő mit kíván. :D De mivel az eredeti receptben fagyival ajánlották, én is úgy éreztem, anélkül kissé „kopasz” lenne. Így együtt alkotnak kerek egészet az ízlelőbimbóim szerint is. Arról nem is beszélve, hogy nem csak ízre tökéletes, hanem szemrevaló is, és úgy tűnt, ez a kis huncut még a kamera előtti pózolásban is tehetséges. :D







Hozzávalók 15 szelethez, 20x30cm-es tepsihez:


Tésztához:
20 dkg étcsokoládé
20 dkg vaj
23 dkg cukor
2 cs. vaníliás cukor
18 dkg liszt
15 dkg aprított dió
4 tojás
1 mk. sütőpor

Tálaláshoz:
15 gömb házi vaníliafagylalt
7 dkg dióbél
3 ek. kristálycukor

elkészítés:
  1. A darabokra tört csokoládét a vajjal vízgőz fölött összeolvasztjuk, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a kétféle cukrot, és hűlni hagyjuk.
  2. A tojásokat kézi habverővel egyesével a csokimasszához keverjük, majd hozzádolgozzuk a sütőporral elvegyített lisztet és az aprított diót.
  3. A tésztamasszát kivajazott, liszttel beszórt tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben készre sütjük. A süteményt rácsra tesszük és langyosra hűtjük.
  4. A tálaláshoz az aprított diót tapadásmentes serpenyőbe tesszük, rászórjuk a cukrot, és kis lángon addig melegítjük, amíg a cukor fel nem olvad. Sütőpapírra vagy teflonos tepsibe öntjük, kihűtjük, majd összetördeljük.
  5. A süteményt négyzetes szeletekre vágjuk, és vaníliafagyit, valamint cukros diót kínálunk mellé.
sütési hőfok 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc























2016. július 27.

Fokhagymakrém házilag





Utálok fokhagymát pucolni, mert egyszerre általában 4-5 gerezdre van szükség, és kissé macerás még ilyen kis mennyiséget is megtisztítani. (A dunsztos üvegben való összerázós módszer sem mindig vezet eredményre.) Ráadásul közben az ujjaim is ragacsosak lesznek tőle. Arról nem is beszélve, hogy a műköröm átveszi a fokhagyma szagát, és hiába mosom meg, estig biztos megmarad ez a sajátos aroma, ami a körömbe szívódva ugyebár nem annyira kellemes.
Egy bizonyos étel miatt most végre fokhagymakrém készítésre adtam a fejem, és egy kis befőttes üvegnyi adaggal indítottam. Először leveshez keverve debütált, csak hogy leteszteljem, és mivel jól szerepelt, nyugodt szívvel használtam fel ahhoz az ételhez, amihez eredetileg készült.




Hozzávalók kb. 2,5 dl-hez:

3 fej fokhagyma
3 csapott tk. só
kb. 0,75 dl napraforgó- vagy repceolaj

elkészítés:

  1. A megtisztított fokhagymagerezdeket botmixer poharába tesszük, rászórjuk a sót, hozzáadjuk az olaj nagy részét, és pürésítjük.
  2. A pépet alaposan elmosott, szárazra törölt üvegbe szedjük, és az alját megütögetjük, hogy a légbuborékok távozzanak belőle. Tiszta kupakkal lefedjük, és néhány órát szobahőmérsékleten hagyjuk.
  3. Ha a fokhagymapép magába szívta az olajat, alaposan összekeverjük a megmaradt olajjal. Felhasználásig hűtőben tároljuk.

Megjegyzés:

  • Egyes források javasolják citromsav hozzáadását, hogy a krém idővel ne barnuljon meg.
  • Van olyan recept, ami nem használ olajat, mert a tartósításhoz elvileg nincs szükség rá, de az úgy inkább csak sós fokhagymapép. Viszont így több mindenhez felhasználható, és utólag is adhatunk hozzá olajat.
  • Mindenképp szükség van annyi sóra, ami megakadályozza a mikroorganizmusok elszaporodását. Egyes receptek 20 dekányi fokhagymapéphez 4 dkg sót javasolnak.
  • Van, aki kevés olajat tesz az üvegbe kanalazott krémre, hogy az ne érintkezzen az üvegben rekedt levegővel.
  • Előfordulhat, hogy a krém – akár másnapra is – elszíneződik: megzöldül vagy bekékül. Ez a fokhagyma korától, kéntartalmától és a feldolgozásának módjától függ. Az ízét és a minőségét nem befolyásolja, legfeljebb így nem valami bizalomgerjesztő. (Szerencsére az enyém nem zöldült meg.)
  • A fokhagymakrémet sült fokhagymából is elkészíthetjük, így az íze kevésbé lesz intenzív.
  • Fontos, hogy mindig tiszta kanállal nyúljunk bele az üvegbe, és utána jól zárjuk rá vissza a tetejét.
  • Ha az ételt fokhagymakrémmel készítjük, akkor kevesebb sót használjunk, mert a krém eleve sós.

Felhasználása:
  • levesekhez
  • mártásokhoz
  • szószokhoz
  • mártogatókhoz
  • főzelékekhez
  • pirítósra
  • tésztaételekhez
  • húsételekhez, stb.






2016. július 25.

Mézes-fehérboros csirkeragu zöldséges rizzsel







A vasárnapi ebédhez 2 jó nagy csirkemellfilét sikerült kivenni a fagyóból, de túl soknak tűnt négyünknek, ezért egy fél mellet félretettem egy későbbi alkalomra. Mivel még tejben áztatva sem szerencsés túl sokáig tárolni a hűtőben a kiolvasztott húst, ezért 2 nappal később fel is használtam, és ezt az egyszerű, gyorsan elkészülő ételt hoztam össze belőle. Mivel szeretjük a mézzel+fehérborral készülő ételeket, így nem is csoda, hogy mindkettőnknek ízlett. És nem utolsósorban tovább gazdagodott a csirkemelles receptgyűjteményem. :D






Hozzávalók 2 személyre:

Csirkeraguhoz:
1 kis csirkemellfilé (kb. 40 dkg)
1 nagy fej vöröshagyma
5 nagy gerezd fokhagyma
2 ek. Toscana fűszerkeverék (sómentes)
1 ek. méz
1 dl száraz fehérbor
1 ek. mangalicazsír
0,5 dl tejszín
őrölt fekete bors

tej

Zöldséges rizshez:
20 dkg konzerv kukorica
15 dkg Basmati rizs
10 dkg zöldborsó
1 ek. mangalicazsír
zöldségalaplé


elkészítés:
  1. 2 gerezd megtisztított fokhagymát áttörünk, és a megmosott mellfilével együtt üvegtálba tesszük. Felöntjük annyi tejjel, amennyi ellepi, folpackkal letakarjuk, és 1 napot hűtőben pihentetjük.
  2. Másnap leöntjük róla a fokhagymás tejet, alaposan lecsepegtetjük, kis kockákra vágjuk, megszórjuk a sóval, a borssal, a fűszerkeverékkel, és jól összeforgatjuk.
  3. A megtisztított hagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük, a zsíron kissé megpirítjuk, közben sózzuk, majd hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, és összesütjük.
  4. A húst a hagymás alapra tesszük, kevergetve fehéredésig sütjük, majd a mézet is rácsorgatva lepirítjuk.
  5. Felöntjük a borral, és addig főzzük, amíg a levét majdnem teljesen elfövi. Hozzáadjuk a tejszínt, és összeforraljuk.
  6. A körethez a rizst 1 teáskanál zsíron kissé megpirítjuk és felöntjük másfélszeres mennyiségű zöldségalaplével. A borsót a félkész rizshez adjuk, és a zöldségeket puhulásig főzzük.
  7. Serpenyőben 1 teáskanálnyi zsírt hevítünk, rátesszük a borsós rizst, hozzáadjuk a kukoricát, megsózzuk és összekeverjük. A köretet tányérokra szedjük, és a közepére halmozzuk a húst. Tálaljuk.





























2016. július 23.

Megdermedve




Ember emelte helyen ezer szem les,
Nevetve mennek el melletted.
E kegyetlen terepet te nem szeretheted –
Jeges tengered merre lehet?


Ernyedten fekszel, lelked megdermedt,
Fejed felett nem lelsz eget.
Ember teremtette helyzeted rettenetes –
E keserves ketrec eltemet.


Elmerengek: melletted fekszem e percben,
Kezem fejedre helyezem,
Szeretgetlek, s te csendesen lesel.
Szemedben ezer csepp-tenger.

Gabi
2016. július 23.




A jegesmedve megmentésével kapcsolatos petíciót itt lehet aláírni.
Ihletadó: ZooZoo

2016. július 22.

Csokoládés-banánkrémes szelet









A hétvége nem múlhat el sütemény nélkül. Akkor sem, ha fogyókúrázunk. :D Éppen ezért igyekeztem úgy elkészíteni a hétvégi édességet, hogy ne okozzon túl nagy lelkifurdalást az elfogyasztása, ill. valóban egészségesebb is legyen.
A sima liszt kicserélése más lisztekre egyébként is jópofa kaland. Igen, számomra kaland, mert szerencsére nem vagyunk lisztérzékenyek, és nem muszájból vagyok kénytelen ezt megtenni, hanem tényleg csak azért, hogy kedvezzünk a szervezetünk működésének.
Most már tudom, hogy a tönkölyliszt nagyon jól működik süteményben is, és mivel a zablisztet korábban már megismertem az egyik sütim kapcsán, így bátran vegyítettem a kettőt. Talán csak a pudingpor és a vaj használata hagy némi kívánni valót maga után, de egyelőre nem akartam kísérletezni az utóbbi kiváltásával pl. kókuszzsírra. De legalább lesz apropója a következő sütisütésnek. :D
Az alábbi receptben eredetileg sima liszt és „rendes” cukor szerepelt, és az arányok is kicsit mások voltak, de szerintem így átalakítva is igazán finom vasárnapi desszert kerekedett belőle. :) Bevallom, én utólag nyakon öntöttem még egy kis csokiöntettel, és két szelet után is még mindig úgy éreztem, elboldogulnék újabb kettővel. :D Bár a tészta vastagnak tűnhet, mégsem éreztük annak. :)








Hozzávalók 20x30 cm-es tepsihez:

Tésztához:
10 dkg fehér tönkölybúzaliszt
8 dkg zabliszt
5 g foszfátmentes sütőpor
12 dkg vaj
13 dkg nyírfacukor
1 mk. vaníliakivonat
2 tojás
80 ml tej
vaj vagy kókuszzsír + tönkölyliszt a tepsi kikenéséhez

Krémhez:
4 dl tej
2,5 dl banán nektár (pl. Hipp bio bébiital)
6 dkg nyírfacukor
5 dkg tejszín- vagy banán ízű pudingpor (főzős)
1,5 dl tejszín
4 zselatinlap

Kenéshez és a díszítéshez:
12 dkg 53% kakaótartalmú diabetikus étcsokoládé
1 dl tejszín
2 banán
2 ek. citromlé

elkészítés:
  1. A tésztához a vajat krémesre kavarjuk a cukorral, egymás után beledolgozzuk a tojásokat, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, majd felváltva hozzáforgatjuk a sütőporral elvegyített lisztkeveréket és a tejet.
  2. A tésztát kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Kihűtjük. (Ha a tészta középen magasabb, egyenesre vágjuk.)
  3. A darabokra tört csokoládét 1 dl tejszínben felolvasztjuk, az így kapott csokoládé ganázzsal megkenjük a süteményt, majd dermedni hagyjuk.
  4. A krémhez 3,5 dl tejet a banán nektárral és 4 evőkanál cukorral együtt felforralunk. Hozzáadjuk a megmaradt tejben csomómentesre kevert pudingport, és 1 percig főzzük. A kész pudingot tálba öntjük és folpackkal letakarva hűlni hagyjuk.
  5. A pár percre hideg vízbe áztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatint egy kis tejkiöntőben felolvasztjuk, hozzákeverünk 4 evőkanál pudingot, és a kézi habverővel alaposan átkevert többi pudinghoz dolgozzuk. Beleforgatjuk a habbá vert tejszínt.
  6. A krémet a csokoládéval bevont tésztalapra simítjuk, és néhány órára hűtőbe tesszük. A meghámozott, karikára szelt banánokat meglocsoljuk a citromlével.
  7. A sütemény felszeleteljük, banánkarikákkal díszítjük és rácsorgatjuk az újra felmelegített csokoládészószt.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc





























A recept a Kifőztük gasztromagazin júniusi számában is megjelent.

Ihletadó recept: itt