Kategóriák

2015. április 27.

Epres joghurt pirított zabpehellyel és szezámaggal







Maradt még egy kis földieprem, joghurt is volt a hűtőben, és szívesen ettem volna valamit reggelire, ami egyébként igen helytelen módon nem szokásom.
Emlékeztem rá, hogy valakitől azt hallottam, hogy a szezámmag és a zabpehely is finomabb pirítva, ezért kipróbáltam, és az eperrel együtt a joghurthoz kevertem. Kimondottan jól esett így feldobva a joghurt, még meg is lepődtem, hogy ennyire ízlett, én ugyanis eddig nem voltam oda a zabpelyhes joghurtért. Bár az eper számomra már önmagában elég a boldogsághoz. :D Olyat jót ettem belőle, hogy még délben sem voltam éhes, sőt ez lett a fogyókúrás időszakom egyik fő eledele. :)
Én egy ekkora adagot a délelőtt folyamán 3 részletben szoktam bekanalazni, és mindig fogyasztás előtt keverem hozzá a pirított magvakat.
Tartalmas napindító gyanánt nagyobb étkűeknek 1 személyre elegendő a receptben szereplő mennyiség, de ha reggelire mást is fogyasztunk, akkor kétfelé oszthatjuk.
Bármilyen bogyós gyümölccsel vagy banánnal és pirított dióval is nagyon ízletes, nem beszélve arról, hogy olcsóbb és egészségesebb, sőt szerintem még finomabb is, mint a bolti gyümölcsjoghurtok.






Hozzávalók 2 személyre:

25 dkg natúr joghurt vagy görög joghurt
15 dkg friss földieper + 2 szem a díszítéshez
3 dkg xilit
2 dkg zabpehely
1 dkg szezámmag

elkészítés:
  1. A zabpelyhet és a szezámmagot zsiradékmentes serpenyőben, kis lángon, egymás után megpirítjuk, majd tálba tesszük hűlni.
  2. A gyümölcsöt megmossuk, lecsepegtetjük, csumáját kivesszük, és 2 szem kivételével kis kockákra daraboljuk.
  3. A joghurtot simára keverjük a cukorral, hozzáforgatjuk az epret, a pirított szezámmag és a zabpehely nagy részét.
  4. A félretett eperszemeket tetszés szerinti darabokra vágjuk, feldíszítjük vele a joghurtot, és megszórjuk a pirított magvak keverékével. Tálaljuk.